Egy szakszervezet szerint nem haladnak a bértárgyalások az Apple és annak ausztrál dolgozói között, ezért október 18-án 1 órás sztrájkkal zavarják majd meg a cég boltjainak működését az országban.
A sztrájkban az Apple 4000 helyi dolgozójából 150 vesz majd részt (a RAFFWU képviseletében), 22-ből legalább 3 Apple Store-ban bénítanák meg teljes mértékben a kiszolgálást, de a többi helyen is sztrájkolnak a szakszervezet tagjai. Ez lenne az első sztrájk Ausztráliában, amit elszenved az Apple. A sztrájkra többek között a növekvő megélhetési költségek miatt kerülne sor.
Megbeszélések már voltak, megegyezés még mindig nincs a fizetések emeléséről – a RAFFWU szerint azonban ha dolgozók nagy csoportja mozdul meg, annak lesz hatása.
A szakszervezetek inflációkövető béremelésre akarnak garanciát az Apple-től, 2 napos hétvégékkel.
Az Apple közölte, hogy elkötelezettek a lehető legjobb dolgozói élmény, erős kompenzáció és juttatás, éves részvénycsomagok mellett, túlteljesítik az ausztrál szabványokat, továbbá a minimum fizetéseik 17 százalékkal meghaladják az ágazatban a minimumot.