Hirdetés

Újra a sideloading hatalmas veszélyeire figyelmeztetett az Apple

Újra írt az amerikai politikusoknak az Apple: a sideloadinggal kapcsolatos aggodalmak egyáltalán nem túlzóak a cég szerint.

Az Apple a múltban számtalan alkalommal jelezte már, hogy borzasztóan rossz ötletnek és veszélyesnek tartja a sideloading lehetőségét.

Most újra írt az Apple az amerikai politikusoknak, jelezve, hogy aggályai egyáltalán nem túlzóak. A törvényhozók azt szeretnék, hogy alkalmazásbolt nélkül is telepíthetőek legyenek az appok, és új piacok nyíljanak a szektorban, és olyan törvényen is dolgoznak az USA-ban, ami kötelezővé tenné a sideloading lehetőségének biztosítását. Az Apple szerint ez biztonsági kockázat, így nem tudnák megvédeni a fogyasztókat.

Az Amerikai Szenátus Igazságügyi Bizottságának kulcsfontosságú tagjaihoz is eljuttatta levelét az Apple, amely szerint nem alaptalanok az aggályaik. Az Apple szerint a legtöbb kártevő például nem technológiai trükköt alkalmaz, egyszerűen átveri és ráveszi az embert, hogy töltse le. Az Apple App Store-ba kerülő tartalmak átnézése falat állít a leggyakoribb átveréseknek és kártevőterjesztési próbálkozásoknak, mondják. Azt elismerik, hogy az államilag támogatott támadók átjutnak a biztonsági korlátokon, de szerintük az ilyen fenyegetések ritkák. Azt is állítja az Apple, egyértelmű bizonyítékok vannak arról, hogy a külsős alkalmazásboltok segítenek a kártevők terjesztésében más platformokon.

A törvénytervezet egyébként a platformok saját fizetési rendszerének használati kötelezettségét is tiltaná, továbbá az eltérő árakat és feltételeket szabó fejlesztők büntetését szintén (más boltok, fizetési rendszerek esetén).

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények