Néhány tízezerre becsüli Drozdy Győző, a Pannon GSM vezérigazgató-helyettese azoknak a számát, akik május 1-től élnek majd a mobiltelefonszám-hordozhatóság lehetőségével. Drozdy arra számít, hogy az ezt választók fele a Pannonhoz pártol. A vezérigazgató-helyettes a NAPI Gazdaság érdeklődésére elmondta, hogy a Pannon GSM-nél eddig az eredetileg vártnál 1,7-szer többen jelezték, hogy a Pannont választják május 1-je után. Drozdy szerint azért döntenek így, mert az ügyfelek szemében felértékelődnek azok a tarifacsomagok, amelyek esetében a fizetendő díj nem függ a hívásiránytól, s e téren a Pannon rendelkezik a legkedvezőbb ajánlattal. A vezérigazgató-helyettes kifejtette: a számhordozhatóság bevezetése nem jár közvetlen pluszköltséggel az ügyfeleknek, a rendszer teljes hazai kiépítésének összesen hárommilliárd forintos költségén valamennyi mobilhasználó osztozik, ami körülbelül 400 forint terhet jelent SIM-kártyánként. A Pannon GSM egymilliárdot fordít a számhordozhatóság megvalósítására, amiből körülbelül 400 milliót a hálózatra költenek. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy csak azok az ügyfelek vihetik más szolgáltatóhoz számukat, akik már legalább 30 napig valamely mobilszolgáltató ügyfelei voltak. További feltétel, hogy ne legyen tartozása a számhordozást választó előfizetőnek, ugyanakkor nehézséget okozhat majd, hogy az "átlépőnek" a bejelentés pillanatában nem tudják kiszámlázni a roamingköltségeket.
Azóta történt
-
Alaptalan szóbeszédek a Telenor kivonulásáról
A Pannon piaci részesedése körülbelül 3 százalékponttal csökkent az elmúlt egy évben.
Távközlés 0
-
Teljes körű mobil-adatkezelés a Pannontól
Már megrendelhető a Pannon MobilCard szolgáltatás.
Távközlés 0
-
A Pannon GSM visszafizeti teljes adósságát
Az eredményes első negyedév biztosítja az adósságcsökkentést.
Mérleg 0
Előzmények
-
Szövetségbe tömörül négy vezető mobilcég
A FreeMove egységes díjcsomagokat és roamingtarifákat kínál.
Távközlés 0
-
A Vodafone is készül a számhordozhatóságra
Csak tiszta lappal lehet átvinni a mobiltelefonszámokat
Távközlés 18
-
Ötvenmilliós bírság a Pannon GSM-nek
Az NHH büntetést szabott ki az összekapcsolási ajánlat késése miatt.
Mérleg 0
-
Mobilpiac: veszít a Pannon GSM és a Westel
Megközelítette a nyolcmilliót a magyar mobiltelefon-előfizetések száma.
Távközlés 24
Percről percre
gp Hét évvel elődje után a Ustwo stúdió visszatért absztrakt vizualitású logikai játékához – most azonban nem az Apple, hanem meglepő módon a Netflix a fő támogatójuk.
ph Az NVIDIA-nál minden RTX, de nem minden AI. Cikkünkben tisztázzuk, hogy ezen pontosan mit kell érteni.
gp A dolog 1982-ben frászt hozta az emberekre, aztán 2002-ben, játékformában már nem volt olyan ijesztő. Újabb két évtizeddel később most a digitális szörnyeteg újra próbálkozhat.
- Eredeti játékok OFF topik
- Villanyszerelés
- QNAP hálózati adattárolók (NAS)
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- A Meta húzása miatt egyre többen keresnek rá, hogyan lehet törölni a Facebookot
- DVD lemez tapasztalatok
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- E-book olvasók
- További aktív témák...