Alaptalan szóbeszédek a Telenor kivonulásáról

Nem tart attól a Napi Gazdaságnak nyilatkozó Ove Fredheim, a Pannon GSM Rt. nemrégiben kinevezett vezérigazgatója, hogy a társaság a jelenlegi második helyről a harmadikra szorulna vissza.

– A Pannon piaci részesedése körülbelül 3 százalékponttal, 35,5 százalékra csökkent az elmúlt egy évben. Mit kívánnak tenni a folyamat megfékezése érdekében?

– Természetesen a piaci részesedésünk hosszú távú csökkenése se nem kedvező, se nem elfogadható számunkra, s nyilvánvalóan nem fogunk ölbe tett kézzel ülni. Az előfizetői számokból azonban nem lehet a fizetéseket megfinanszírozni, ezért a cég fókuszában az árbevétel és a nyereségesség növelése áll. Szerencsére egészséges gazdasági állapotú vállalatról beszélhetünk, amely nyereséges és folyamatosan javuló árbevételt produkál. A nyereség egy részét pedig visszaforgatjuk új szolgáltatások bevezetésére. Három olyan szegmensről beszélhetünk, ahol új szolgáltatások várhatók. Az első, a kis- és középvállalatok szegmense, ahol piacvezetők vagyunk és tovább kívánjuk növelni részesedésünket; a következő, a magánelőfizetői bázis felső része, ezen a területen stabil a piaci jelenlétünk; a harmadik szegmens pedig, a tavaly novemberben bevezetett és igen sikeresnek mondható djuice.

– Hogyan változott a bevétel és a nyereség növekedésének dinamikája az utóbbi időben a korábbiakhoz viszonyítva?

– Az elő negyedéves számainkról részletesen egyelőre nem számolhatok be, de annyit elmondhatok, hogy elégedettek vagyunk az eredményekkel. A Pannon GSM fontosnak tartja a hosszú távú magyarországi jelenlétét, az erős pénzügyi teljesítmény pedig kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy a nyereség egy részét – az ügyfeleink érdekében – visszaforgathassuk új szolgáltatásokba, a szolgáltatás minőségének további emelésébe.

– Hosszú távú jelenlétről beszél, pedig már arról is hallani, hogy a Telenor szívesen megszabadulna a Pannontól.

– Én is hallottam ilyen szóbeszédeket, ugyanakkor a Telenor – hosszú távú stratégiája alapján – a mobilpiaci növekedésre összpontosít, és a Pannon GSM tökéletes eszköz erre. Nagyon fontos, hogy a működést kézben tudjuk tartani, s ezt a százszázalékos tulajdon kiválóan biztosítja. A híresztelésekre tehát azt mondhatom, hogy azok megalapozatlanok, hisz semmiféle terv nincs a Pannon értékesítésére, sőt a Telenor hosszú távú jelenlétre törekszik nemcsak Magyarországon, de a régióban is, sőt a közelmúltban nyertük el a pakisztáni licencet. A Telenor egyébként komoly, ütőképes játékos a mobilpiacon, világméretekben a 12. helyen áll. 

– Nem tart attól, hogy a Pannon a jelenlegi második helyről belátható időn belül a harmadikra szorul vissza?

– Nem gondolom, hogy ez bekövetkezik, illetve mindent megteszek azért, hogy elkerüljük. A mobiltelefon-piacon egyébként világviszonylatban is fokozódik a verseny, az ötmilliós lakosú Dániában például öt hálózat létezik és tíz szolgáltató versenyez egymással. A magyarországi mobilpiac meredek felfutást élt meg, s mostanában kezd ellaposodni a növekedési görbe. Ezért eddigi eredményeinkre építve meg kell újítani tevékenységünket, szerencsére a Pannon GSM ezt komoly erőforrásokkal támogatja.

– Mennyi időt adtak önnek erre? Milyen időszakra nevezték ki?

– Nem tűztek ki időpontot, határozatlan időre szól a kinevezésem. Én személy szerint is hosszú távon szeretek gondolkodni, s minden bizonnyal több évig itt fogok dolgozni. A Telenornál 12 éve dolgozom, s eközben a Pannont is megismertem, korábban az oslói vezérigazgatóságon, illetve három évig Ukrajnában, az egyik leányvállaltunknál tevékenykedtem.

– Mit szól a T-Mobile magyarországi megjelenéséhez, hogyan érintheti ez a Pannont?

– Azt hiszem, hogy nem érdemes eltúlozni a T-Mobile belépését a magyar piacra, annak ellenére mondom ezt, hogy nagyra becsülöm a Westelt. Azt gondolom, hogy ebben az esetben egyszerű névváltoztatásról van szó, s nem hiszem, hogy csak azért, mert most T-Mobile névre hallgat a cég, átmennének az előfizetők ehhez a társasághoz vagy eljönnének tőle. A Pannon GSM is rendelkezik a Telenor család tagjaként azzal az előnnyel, amit a T-Mobile jelenthet a Westelnek. Az tehát, ami a Westel háza táján történik – bár kihívást jelent számunkra – engem kevésbé izgat, inkább az foglalkoztat, hogy a Pannon a megfelelő irányba fejlődjön. Filozófiánk szerint a helyi környezethez legjobban alkalmazkodó cég lehet sikeres. Ehhez nincs szükség nagy horderejű változásokra, az élénkülő verseny miatt azonban korrekció várható. 

– A tavalyi évet inkább az árverseny jellemezte. Napjainkban is elmondható ez, esetleg inkább a szolgáltatásaikkal igyekeznek versenyre kelni egymással a cégek?

– Úgy gondolom, hogy ma mindkettő jelen van, de talán inkább a szolgáltatások határozzák meg a versenyt, vagyis az, hogy ki tud testre szabottabb, egyéni szolgáltatást nyújtani.

– Hogyan érintheti a Pannont a májustól életbe lépő számhordozhatóság?

– A magyar piacon már eddig is erős verseny volt, s eddig is előfordult, hogy szolgáltatót váltottak az előfizetők. A számhordozhatóságtól tehát nem számítok nagy változásra. Korábban a hálózaton belüli és kívüli hívások tarifája különbözött. Májustól az ügyfél nem tudja – hacsak nem kérdezi meg a tudakozótól –, hogy mely szolgáltatónál van a 20-as, 30-as vagy a 70-es előhívó számú előfizető, így az sem lehet egyértelmű számára, hogy milyen tarifával beszélget. Ezért a Pannon a napokban újabb, egységes árképzésre alapuló tarifarendszert vezetett be, ez nem tesz különbséget abban, hogy mely napszakban telefonál az előfizető, s hálózaton belüli vagy kívüli számot hív-e. 

– Nagyon nyugodtnak látszik, belülről tehát nem olyan drámai a helyzet, mint ahogyan azt a külső szakértők megítélik?

– Amellett, hogy nyugodtnak látszom, optimista is vagyok. Sok különböző helyzetben volt már részem, illetve igen erős versenyhelyzetben tevékenykedő cégeknél dolgoztam. Ott arra jutottam, hogy a verseny erősödésével párhuzamosan a fontos dolgokat kell szem előtt tartani, s ennek során a tevékenységnek a tényleges képességekre kell épülnie, s ezt igyekszem megvalósítani a Pannonnál is.

Diószegi József (Napi Gazdaság)

Azóta történt

Előzmények