Hirdetés

A Microsoft szerint a frissítések ellenére sem biztonságos a Windows 7

Viszont a Windows 10 az évfordulós frissítéssel olyan sebezhetőségeket is kivéd, melyek javítása nem történt meg.

Mindent megtett a Microsoft, hogy az emberek frissítsék operációs rendszerüket Windows 10-re. Az ingyenes váltás lehetőségét biztosították mindazoknak, akik rendelkeztek legális szoftverrel, sőt azoknak is, akik nem. Az Insider Program révén az újaknak is kínáltak költségmentes belépést, sőt bizonyos kiskapuk nyitva tartásával a mai napig hozzá lehet jutni a W10-hez fizetés nélkül.

Hirdetés

A mára hétéves Windows 7 még mindig közel minden második gépen megtalálható volt decemberben, 48,3 százalékon állt a NetMarketShare adatai szerint, míg a Windows 10 részesedése 24,4 százalékos volt. A két rendszer között megjelent 8-as verziót továbbra is megelőzi az XP, előbbi 6,9, míg utóbbi az internetezők 9 százalékánál teljesít szolgálatot.


(forrás: NetMarketShare) [+]

A Microsoft szeretné elkerülni az XP kapcsán megélt helyzetet, azaz a 13 évig tartó frissítéseket egy elavult rendszeren, mindenesetre a vállalat bejelentette, hogy hiába a biztonsági frissítések, a Windows 7 ennek ellenére nem elég biztonságos. A hetes kiterjesztett támogatása 2020. január 13-ig tart.

Egész pontosan az történt, hogy Markus Nitschke, a Microsoft Németország vezetője a TechNeten írt arról, hogy a Windows 7 „nem felel meg a modern technológiai követelményeknek, illetve a magas biztonsági követelményeknek, melyeket az informatikai részlegek támasztanak”. Nitschke kifejti, hogy a közel egy évtizedes rendszer nincs felkészítve az online támadások ellen, és aki ki akarja várni a támogatás végét, annak számolnia kell a különböző kártevők okozta károkkal, amik ellen nem véd a Windows 7.

Mintegy véletlenül, a bejegyzés napján a ZDNet hasábjain jelent meg, hogy a Microsoft kutatói két olyan zero-day sebezhetőségeket találtak, melyekre novemberben érkezett ugyan javítás, viszont a Windows 10 az évfordulós frissítéssel eleve megakadályozta ezek kihasználását, köszönhetően a beépített sandboxing technológiának és a korábbiaknál erősebb hitelesítési eljárásoknak.

Az, hogy egy relatív új operációs rendszer az "akkor, amikor szükség van rá" típusú frissítési modellel jobban teljesít védelem terén, mint hétéves elődje, nem meglepő. Ahogy az sem, hogy a Microsoft igyekszik minden lehetőséget megragadni, rávenni a felhasználókat a váltásra. Mégis, a Windows 10 bevezetésével kapcsolatos események fényében sokakban felmerülhet, hogy a szoftvergyártó túlzó módon kommunikálja le a különbségeket a két rendszer között, ám azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tényleg sokat változtak a fenyegetések az elmúlt évek során, a fókuszt pedig egyértelműen a Windows 10 kapja, így aki a biztonságért aggódik, a modernebb rendszerrel kevesebb problémába ütközhet.

Azóta történt

Előzmények