A francia Le Monde birtokába jutott egy olyan kormányzati, belső használatra szánt dokumentum, ami alapján a lap azt írja: az ingyenes Wi-Fi és a Tor (illetve a hozzá hasonló) névtelenséget biztosító hálózatát is betiltaná egy tervezési fázisban lévő törvénytervezet.
Hirdetés
A belügyminisztérium anyaga alapján a rendkívüli állapotokat, illetve a terrorizmus elleni harc általános törvényi szabályozásait módosítanák a képviselők. Előbbi életbelépése esetén megtiltanák az ingyenes és megosztott vezeték nélküli internetszolgáltatást, aki pedig nem tesz eleget, kriminalizálnák. Utóbbi pedig kormányzati szinten tiltaná meg az anonim kommunikációs csatornák használatát, mint a Tor. Emellett arra kötelezné a szolgáltatókat, hogy adják ki az illetékes szerveknek (akár a rendőrségnek) a titkosítókulcsokat, amelyeket használnak. Nem csak rendkívüli állapot esetén.
(forrás: Thibaut Soulicé) [+]
Ahogy az már korábban látszott, a párizsi terrortámadásnak hatása lehet a titkosításra, bár biztonsági szakértők szerint nem ez a fajta védelem az ellenség, és aki el akar bújni, az meg fogja tudni tenni akkor is, ha a hatóságok belelátnak az átlagemberek jelenleg kódolt beszélgetéseibe is. Tavaly még a Tor mellett kampányoltak többek között politikusok is, hogy az NSA lehallgatásokat elkerülhessék.