Hirdetés

A 2009-es év technológiai trendjei

Mark Anderson, a Strategic News Service vezérigazgatója minden évben jóslásokba bocsátkozik a technológiai és gazdasági fejlődés lehetőségeiről. Tavaly az ultramobil PC-k előretörését jelezte előre, egészen pontosan az Apple-re célozva – a cég Macbook Airje bizony közeli találatnak minősült. 2006 végén a solid-state meghajtók PC-kbe költöztetését jövendölte meg, amely 2007-ben be is következett.

Lássuk, így az év végén mit vár Mark Anderson a következő esztendőtől, 2009-től.

Hirdetés

A kutató szerint csökkennek a fogyasztók szórakozásra szánt kiadásai: várhatóan kevesebbet járunk majd moziba, étterembe vagy ruccanunk ki hétvégére. Ugyanakkor, mivel nem mondhatunk le a kikapcsolódás élményéről, inkább az otthoni szórakoztató elektronikára költünk majd. Várhatóan nagyobb képátmérőjű televíziók érkeznek otthonainkba, amelyekre egyre többen csatlakoztatunk majd valamilyen játékkonzolt. „Az emberek éveken keresztül igyekeztek ezeket a televíziókat otthonaikba csalogatni, ugyanakkor még mindig kevés eszköz van felszerelve játékgépekkel. Úgy vélem, hogy összességében nagyon sokat fogunk majd költeni arra, hogy ezekből a televíziókból kihozzuk a maximumot, mégpedig minél alacsonyabb költségszinten.”

Szűk pénztárcáink elősegítik az ingyenes, avagy kimondottan olcsó mobiltelefonos alkalmazások terjedését. Vegyük példának az Apple iPhone-jához készült alkalmazásokat, amelyek többnyire ingyenesek. Hasonló a helyzet a Research In Motion BlackBerry készülékével, vagy a Nokia és a Google közreműködésével fejlesztett telefonok esetében is. „Az innováció, a befektetések és a vásárlások tekintetében 2009 a mobiltelefonos alkalmazások éve lesz. Az Apple ezt máris világossá tette, hiszen terjeszkedni kezdett más okostelefonokra. Óriási piac van készülődőben.”

Az okostelefonok nem csupán több alkalmazást fognak kezelni, hanem sokkal összetettebb feladatok elvégzésére is alkalmasak lesznek. A hangfelismerés sokkal nagyobb súllyal jelenik majd meg, pontosabban fog működni, és ennélfogva jóval elterjedtebb lesz a mobiltelefonokon. „150 év várakozás után végre mindenhol ott lesz a hangfelismerés. 2009 végére a felhasználók harmada anélkül fogja a hangfelismerést használni, hogy egyáltalán észrevenné.”

Jönnek a „személyi asszisztensek”

Hogyan fogják ezek az apró telefonok a rengeteg új alkalmazást megfelelően kezelni? Anderson szerint a válasz: sehogyan sem. Új funkciók, az „internetasszisztensek” segítenek majd a vezeték nélküli hálózatok eszközeinek a megterhelő számítási műveletek elvégzésében, mégpedig számítógépeken vagy szervereken keresztül. Az új szféra neve: „a felhő” (the cloud). „Terveznek számodra egy személyi asszisztenst, más szavakkal egy szolgáltatási csomagot, amelyet egy szerverfarmról érhetsz majd el. Máris találkozhatsz olyan felügyeleti szolgáltatásokkal, amelyek megmutatják neked, mikor érkezel meg egy idegen városba, ott milyen kulturális eseményekbe futhatsz bele, és hogyan válthatsz rájuk jegyet.” Az olyan mobiltelefon-alkalmazások, mint az iPhone AroundMe-je, kétségkívül már ebbe az irányba mutatnak – véli a kutató.

Anderson szerint a fentebb vázolt „asszisztenstechnológia” olyan eszközökkel bővülhet, amelyek nyomon követik a különféle fogyasztói szokásokat, mint például az utazási helyszín megválasztását. Ezzel összefüggésben, amikor egy üzenetben elküldjük a központnak az „üzleti út, Los Angeles” vagy a „családi nyaralás, Miami” szöveget, az asszisztens e keresési paramétereknek megfelelően választ például bérelhető autót: az előbbi esetben valószínűleg egy átlagos méretű gépkocsi után kutat majd, míg az utóbbi szöveg alapján egy nagyobb autó bérlését ajánlja fel. A kutató szerint a lényeg az, hogy bármit is közöljünk az asszisztenssel, az érteni fogja a szándékainkat, ráadásul mindent végre tudunk majd hajtani a mobilunkon keresztül.

A fejlődésből természetesen nem maradhatnak ki az új típusú számítógépek, a könnyű netbookok sem: „Ha érdekelnek a növekedési mutatók, akkor minden kétséget kizárólag mondhatom, ez a piaci szegmens kiemelten fontossá fog válni. Mindenkinek lesz netbookja. Az egyedüli kérdés csupán az, hogy milyen színben.”

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények