Hirdetés

Samsung PowerBot VR9000 robotporszívó teszt

Hirdetés

Külső, felépítés

Az eszköz méretén jól látszik az iparág fejlődése, a 38 x 13,5 x 36 centiméteres értékek nem egy apróságot takarnak, de a lényeg, hogy a gép elég lapos ahhoz, hogy sok bútor alá be tudjon gurulni, ami kiemelten fontos dolog. Ugyanakkor a tesztpéldány állapotán az is látszik, hogy nem fér be mindenhova, viszonylag sok karcolás található rajta, úgyhogy ebből a szempontból is szerencsés, hogy ilyen sok idővel a megjelenése után lett alkalmunk letesztelni az eszközt, hiszen így legalább kiderült, hogy egy év elteltével mire számíthatnak azok, akik robotporszívó vásárlására adják a fejüket. Érdekes feladat volt egyébként egy makulátlan külsejűnek közel sem nevezhető porszívót fotózni, nagyjából fél órás takarítás kellett ugyanis ahhoz, hogy egyáltalán ilyen állapotba kerüljön az eszköz. Tesztünk másik nagy konklúziója tehát egyből a teszt elején kiderül, nagyon jó dolog, ha egy robot helyettünk porszívózik, de magának a robotnak a takarítása önmagában is elég nagy meló.


[+]

A robotporszívók többsége ovális, ezzel szemben a Samsung PowerBotja felülről nézve D-alakú. Nem ez az első efféle kialakítású gép a piacon, de így is egyedinek mondható a külseje, ám ennek az alaknak más előnyei is vannak. Az egyik, hogy az orr-részben lévő kefés henger szélesebb, mint az általam korábban látott eszközökben lévők, szélei túllógnak az oldalt lévő kerekek képzeletbeli vonalán, tehát összeszedik előttük a koszt. Az elméletet bizonyította a tesztpéldány állapota is, a kerekek ugyanis gyakorlatilag tökéletesen tiszták voltak. Elvileg a sarkok takarításánál is előnyt kellene, hogy jelentsen ez a kialakítás, de a tökéletestől azért ebből a szempontból messze van a VR9000, a sarkokban körülbelül két-három centiméteres vastagságú csíkot hagyott, oda ugyanis képtelen volt elérni.


[+]

Az elülső rész tetején található a robot tájékozódását segítő kamera, amely azonos az előző generációs modellen lévővel. A kialakítása elég szerencsés abból a szempontból, hogy a portartály ürítése során nem kerül rá matéria, pedig annak eltávolítása során pont a kamera körül lévő műanyag keret emelkedik fel. A körülötte lévő részen több dudor is található, többek között itt kaptak helyet az infravörös távolságérzékelő szenzorok, valamint a virtuális falat felismerő érzékelők is. A porszívó motorja a fémesen csillogó, bronzos árnyalatú rész mögött kapott helyet, ez a kialakítás leggyengébb, pontosabban legmagasabb pontja, épp ezért a tesztpéldányon ez volt a legkarcosabb. A kezelőszervek és a kijelző a hátsó, fekete részen kaptak helyet, ezzel kapcsolatban csak az a kritika érheti a gyártót, hogy a megjelenítő töltés közben és teljesen feltöltött állapotban is folyamatosan világít, úgyhogy ha valaki a hálószobájában szorít helyet a Samsung robotjának, miközben vak sötétben szeret aludni, akkor lehet, hogy hozzám hasonlóan idegesen fogja kikapcsolni a gépet és másnap újragondolja az elhelyezését. A töltőállomásnak egyébként körülbelül egy négyzetméteres hely kell ahhoz, hogy a VR9000 visszataláljon és be tudja dokkolni magát.


[+]

A 0,7 literes kapacitású portartályba a készülék belsejében lévő csövön keresztül érkezik a levegő és a kosz, itt pedig elég sok dolog történik, lévén az olcsóbb modellekkel ellentétben ez az eszköz egy valódi porszívó, nem csak egy guruló, elektromos kefe. Úgynevezett ciklonos rendszer működik benne, ami leegyszerűsítve körülbelül azt jelenti, hogy a poros levegőt a portartály speciális kialakítása megforgatja, aminek hatására a por és a kosz leválik, a szűrőn át pedig nagyjából tiszta levegő távozik a gépből. Az előnyök egyértelműek, a kisebb terhelésnek kitett szűrő lassabban tömődik el, azaz huzamosabb használat és közel teli tartály mellett sem csökken jelentős mértékben a szívóerő. Másrészt a szűrő elmosása is könnyebb feladat amiatt, hogy eleve nem olyan poros, mint más modelleknél.


[+]

Az eszköz alját megnézve egyből észrevehetjük az oldalsó, forgó kefe hiányát, pedig ezt az úttisztító járművek is használják, pont a padkák tisztítására. Mivel korábban már említettük, hogy a sarkok takarítása nem a gép erőssége, mindenki le is vonhatja magának a konklúziót. A helyzet egyébként azért nem drámai, mert bár a kefés henger melletti oldalakon három, illetve bő két centiméteres üres rész található, de itt nagyobb a szívóerő is, úgyhogy a por egy részét azért összeszedi a gép, de nem tökéletes, amit maga után hagy. Szenzorok alulra is kerültek, amelyek a lépcsőn való lebucskázástól óvják meg tesztünk tárgyát, illetve egy gumiborítás alatt megtaláljuk a bekapcsológombot is. A felhasználók által is cserélhető akkumulátor 84 Wh-s kapacitású (21,6 V mellett), ami jóval nagyobb, mint a robotporszívók többségében található telepek, amire a komolyabb szívómotor miatt volt szükség. A gép tömege ennek megfelelően egyáltalán nem jelentéktelen, 4,8 kilogrammot nyom, folyamatosan pedig körülbelül egy órán át képes takarítani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények