Villámlátogatás a jászfényszarui Samsung gyárban

Hirdetés

Digitális átállás és Európa legnagyobb tévégyára

Tegnap délután fél egykor lezárult a magyarországi digitális átállás első szakasza, melynek eredményeként 14 megyében digitális földfelszíni adás váltotta fel az eddigi analóg sugárzást, melynek alapjait 1961-ben fektették le. Mivel a Samsung hazai televízió-gyártása is jelentős mérföldkőhöz érkezett – a dél-koreai gyártó jászfényszarui gyára immár a huszonötödik évét tapossa –, az NMHH, a Samsung Magyarország és Jászfényszaru képviselői egy közös sajtótájékoztatót tartottak a gyárban, ami előtt volt szerencsénk egy kis betekintést nyerni a jászfényszarui tévégyártás működésébe. Sajnos fotózni és videózni – az ilyenkor szokásos módon – nem lehetett, ezért csak néhány, az előtérben és a gyáron kívül készült képpel tudunk szolgálni, de amennyiben kérésünk meghallgatásra talál, és utólag kapunk néhány további képet a Samsungtól, amivel frissíteni fogjuk a cikket.

Félmilliárd dollárnyi befektetés a kezdetek óta

A Samsung gyár 1989-ben indult, és az elmúlt közel negyed évszázad során fejlődése a magyarországi elektronikai- és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. Miközben a dél-koreai vállalat sorra zárta be nagy európai (portugál és angol) gyárait, a jászfényszarui telephely folyamatosan nőtt, és mára európa legnagyobb, továbbá a világ egyik legmodernebb tévégyárává nőtte ki magát. Lee Kyu Jin elmondta, hogy sok magyar mérnök gyártástechnológiai fejlesztését a világ összes Samsung gyárában alkalmazzák, és a cég számára kiemelt fontossággal bír az itteni gyártás. A fejlődés nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy a korai években még csak néhány tíz- és százezer darab tévé gördült le az itteni gyártósorokról, mára ez a szám elérte az évi 15 milliót (a tízmilliomodik televízió 2004-ben készült el).

A vállalat eddig 450 millió dollárt fektetett a magyarországi gyár fejlesztésébe, melynek létszáma 3000 fő körül mozog, bár ez a szám a fogyasztói elektronikai termékekre jellemző szezonalitás miatt a pörgősebb hónapokban néhány száz fővel megemelkedik. A sajtótájékoztatón Sólymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a magyar kormány nemsokára stratégiai megállapodást fog kötni a Samsunggal, melynek eredményeként további jelentős beruházások várhatóak a dél-koreai vállalat részéről, ami számos új munkahelyet is teremt majd a most huszadik évét betöltő és mindössze hatezer fős kisvárosban, de további konkrétumokat nem árult el a döntéssel kapcsolatban. Apropó kisváros: arra a kérdésünkre, hogy mennyire nehéz a városba csábítani és megtartani a képzett munkaerőt (főleg a mérnököket), Győriné Dr. Ceglédi Márta Mária, Jászfényszaru polgármestere büszkén mesélte, hogy nemrég adtak át egy nyolclakásos modern önkormányzati társasházat, melybe a Samsung miatt a városba költöző mérnökök költözhettek be.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

  • Rekord bevétel és nyereség a Samsungnál

    A dél-koreai gyártó összességében minden eddiginél jobb eredményeket produkált, de legfontosabb részlege, az IT & Mobilkommuinkáció kevesebb profitot hozott, mint egy tavaly.

  • Visszafogja a tévé- és a PC-gyártást a Toshiba

    A cég nem szünteti meg a termelést, de költségcsökkentésre, illetve szerkezeti váltásra szánták el magukat.

  • Lőhetnek a 3D-nek

    Az ESPN 3D sportcsatornájának elindítását három éve fordulópontnak nevezték, most a csatorna bejelentette, év végén leáll a 3D-s műsorok sugárzásával.

  • Egyre népszerűbb a fizetős Mindig TV is

    Elérte a százezret a MinDig TV Extra szolgáltatás előfizetőinek száma, és az ingyenes szolgáltatás használóinak száma is jelentősen bővült.