A fényszedés

Korábban a számítástechnika történetével kapcsolatban több cikk is megjelent az IT café-n, ami a saját személyes élményeimet hozta felszínre. A számítástechnika a nyomdaiparban először a célspecifikusan fejlesztett fényszedő gépek formájában jelent meg: ez az alkalmazási terület több ponton összefonódik a számítástechnika történetével. Megpróbálom körbejárni a fényszedés történetének múltbéli fontosabb, számítástechnikai vonatkozású állomásait. Több évtized technológiai fejlődését szinte lehetetlen lenne minden részletre terjedően vizsgálni, így inkább a saját tapasztalataimmal fűszerezett, magyar vonatkozású technológiákra figyeltem.

A fényszedés

A 90-es évek végére a nyomdaipar egészének, de különösen a formakészítésnek lett itthon szerves része a számítógép. A formakészítés az a technológiai lépcsőfok, ahol a betűk és képek alakot öltenek, az oldalak tervből nyomtatásra váró nyersanyaggá válnak. Ez persze egy picit egyszerűsített képlet, és amíg Magyarországon a 1989-es év volt az igazi fordulópont ezen a területen, addig nyugaton már egy lépéssel előttünk jártak.

A fényszedés elvi, sematikus működése a villanólámpás korszakban (Forrás: Szerző)

A legtöbb ember számára ismert a Gutenberg által kifejlesztett hagyományos könyvnyomtatás, a magasnyomtatás. Az új technológia, az ofszetnyomtatás (síknyomtatás) térhódításával a formakészítési problémákra a választ a fényszedés kifejlesztése jelentette. A fényszedés során a betűk negatív maszkjait – így a szöveget – egy fényérzékeny réteggel ellátott filmre világítják rá, majd az előhívott filmből készítenek ofszet nyomólemezt. Az első, ezt a cél szolgáló eszköz 1930-ban, az Uher Ödön által szerkesztett fényszedő géppel (UherType) valósulhatott meg. Ennek nem sok köze volt a még meg sem született számítástechnikához, működése leginkább az analóg fényképészeti eljárásokból merített.

A fényszedő rendszereknél használt gyorstárcsatípusok és egyéb betűmatricák, amelyeket a betűk levilágításához használtak. (Forrás: http://www.museumofprinting.org)

Az első, számítógéppel vezérelt fényszedő rendszerek az 1960-as évek végén jelentek meg, ahogy a számítástechnika iparilag is alkalmazható szintre fejlődött. Ezek akkoriban csúcstechnológiának számítottak. A Monotype, Mergenthaler Linotype, a Berthold, a Hell és a Ferranti rendszerei itthon és nemzetközi szinten is elismertek voltak. Az akkor menőnek számító cégek mára mind megszűntek, összeolvadtak, vagy a jogaik megszerzését követően hasonló néven viszik tovább mások az örökségüket.

Fényszedő gépből célszámítógép

Az 50-es évek végének és a 60-as évek első fényszedő gépei inkább elektronikusan vezérelt automata gépek voltak, semmint számítógépek. A munka felgyorsítására a második generációs, tranzisztoros számítógépek alkalmazása logikus fejlesztés volt. Elsőként a szedés folyamatát egyszerűsítették és több rutinfeladatot levettek a szedő válláról, amikor a számítógépre bízták a sorok kizárását, illetve fontos újításként a szavak elválasztása is automatizált lett. Az adatokat azonban eleinte még lyukszalagra rögzítették, amivel a különálló levilágítóegységet vezérelték.

Magyarországon a fényszedés a 70-es évek elejétől jelenik meg a Monotype cég Monophoto 600-as rendszerével. Nálunk az elsők között az 1974-ben több nyomda által létrehozott Nyomdaipari Fényszedő Üzem és a debreceni Alföldi Nyomda alkalmazta a rendszert. A Monophoto 600-as rendszer két fő komponensből állt. Egyik a fényszedő (kopogtató, typesetter, perforator) egység egy lyukszalagra perforálta a leszedett betűket, majd a levilágító egység (filmsetter) dolgozta fel a kész lyukszalagot, amelyből a film készült.

A Monophoto 600-as rendszer billentyűzettel, perforáló egységgel és a központi levilágító egységgel. A teljes rendszert 1971-től 1981-ig gyártották (Forrás: http://www.computinghistory.org.uk)

A Monophoto 600-as szedőegység a korábbi szedőgépek hatalmas, két részből álló klaviatúráját örökölte. Egy kis méretű kijelzőn, egyszerű lámpasoron lehetett követni a leszedett szöveget – ez azonban kevésnek bizonyult a hibák kiküszöböléséhez. A javításhoz szükség volt a lyukszalag tartalmának fényérzékeny papírra történő levilágítására. Egy mai asztali nyomtatóval szemben azonban ez időigényes és roppant drága is volt, ezért a fényszedők megtanultak közvetlenül a lyukszalagról olvasni. A lyukszalagos adatrögzítés esetében a betűk bevitelén kívül minden egyedi parancsot, illetve tipográfiai elemet (fokozat, változat, tabulálás, betűtípus, sorvége stb.) speciális kódokkal kellett rögzíteni. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a parancsok kiadása után azokat a szükséges helyen negálni is kellett, amit kiölésnek neveztek. Az ilyen típusú szedőgépeken továbbra sem volt vizuális kontrollja a szedőnek. Át kellett látnia a munka egészét, ismernie a programban használható kódokat és vizuális képzelőerővel is rendelkeznie kellett mindehhez.

Egy másik fényszedő gép ebből a korszakból a CompuWriter IV. Bal oldalán a soros kijelző és középen a kézirattartó látható. Inkább emlékeztet nagyra nőtt írógépre, semmint számítógépre (Forrás: http://www.museumofprinting.org)

A nehézkes munkafolyamaton az új, Monophoto 913-as fényszedő gép javított, ami a korábbinál jóval korszerűbb volt, a billentyűzete már a mai számítógépekére emlékeztetett. A szedőgép ugyan továbbra is lyukszalagra rögzített, de már egy 16 kbyte-os központi feldolgozó egységgel és egy 80 kbyte-os, forgó mágnesdobos adattároló rendszerrel is rendelkezett. A lyukszalag ellenőrzését szolgálta a rendszerbe illesztett, programozható, egyszerre 127 különböző karakter kinyomtatására képes, 9 tűs mátrixnyomtató: a hibák ellenőrzését, a korrektúrázást ezen lehetett végrehajtani. Az újításoknak hála a rendszer lényegesen nagyobb feldolgozó kapacitással rendelkezett, sebessége sokat javult.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!