3D-s nyomtatási tervek torrentjeivel újít a Pirate Bay

A világ talán legismertebb torrentoldala, a Pirate Bay valószínűleg nagy vihart okozó lépésre szánta rá magát: a szerzői jogi háborúban újabb frontot nyitottak, és elindítottak egy olyan vállalkozást, melynek keretében a felhasználók háromdimenziós objektumok, valódi tárgyak digitálisan elkészített terveit oszthatják meg, hogy azokat később egy 3D-s nyomtatón fizikailag is megvalósíthassák.

Hirdetés

Bár a 3D-s nyomtatás még korántsem meghatározó eleme a konzumer piacnak, de az utóbbi években hallatlan lendületet kaptak ezek a technológiák, és nem nehéz megjósolni, hogy egyrészt a jelenleg még igen drága készülékek és nyersanyagok olcsóbbá válásával, illetve a tömegtermelés megindultával a közeljövő egyik meghatározó ipari szegmense lesz. Azokat az elképzeléseket azonban, melyek a gyári tömegtermelés egy részének felszámolását rövid távon vizionálják (vagyis hogy a fogyasztó nem kész terméket vesz, hanem fizetés után letölti a tervet a netről, majd otthon kinyomtatja, mondjuk a locsolókannát), egyelőre még nemigen érdemes komolyan venni.

 

Így azután a Pirate Bay hivatalos blogjában „physibles”-nek nevezett tárgyak, pontosabban digitális tervrajzaik megosztása is várhatóan fel fog futni. Hogy ebből mekkora jogi küzdelem lesz, az most még pontosan nem mondható meg, hiszen igen különböző minőségű tervekről lehet szó: már most is vannak ingyenesen hozzáférhetőek, de ezzel a technológiával készítenek már komoly munkával létrehozott ipari alkatrészeket vagy késztermékeket is. Ez utóbbiak terveinek másolása, terjesztése feltehetően nagyon érzékeny pont lesz, mely ellen a jogtulajdonosok minden lehetséges módon fel fognak lépni.

A bejelentést egyébként sokan kétkedve fogadták, egyes szakértők a jelen körülmények között nagyon korainak és tévedésnek tartják a tervek megosztását, mivel jelenleg nem is a digitális tervek képviselnek nagy értéket, hanem az előállítás jelent hatalmas költséget, a komoly tárgyak 3D-s nyomtatása a nyersanyagok és az igényes nyomtatók magas ára miatt igazából csak ipari keretek között lehet költséghatékony.

Egyébként a Pirate Bay most talán csak marketingakciónak, az amerikai szerzői jogi törvénytervezetekre adott válasznak szánta a kezdeményezést, mivel a jelen pillanatban elérhető tervek torrentjei olyan tartalmakra mutatnak rá, melyek tulajdonjogával vagy az üzemeltetők rendelkeznek, vagy pedig ingyenesek, szabadon használhatóak.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények