Új hozzászólás Aktív témák
-
martonx
veterán
Értem, köszönöm. Igaziból pont ilyen példákra számítottam. Ez megerősített abban, hogy normálisan összerakott oldalnál nem fog semmit érni
És rögtön bocsánatot is kérek mindenkitől, de egy alap CMS setup-ot nem tartok normálisan összerakott oldalnak, még ha azon célnak meg is felel, hogy működik, lehet nézegetni, az ügyfél pedig elégedett, hisz pici pénzért kész is a saját oldala, és pont olyan, mint szeretett volna. És még adminisztrálhatja is magának.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9685 üzenetére
Jogos , mivel én Azure-ra fejlesztek (na jó, az új meló éppen AmazonWS-en lesz), nálam a normálisba beletartozik az is, hogy felhőben fut valami. Ezért sem értettem, hogy miért jó-e mellé külön CDN-t használni. Igaziból több mint egy éve, már fel sem merül bennem, hogy vajon melyik XY Kft-nél hosztingoltassak.
Némi sávszélsességet valóban meg lehet egy ilyen közbe ékelt CDN-nek nevezett, gyakorlatilag microcachelést végző szolgáltatót, és ezzel talán lehet spórolni egy kis adatmennyiséget, de ez pár dollárcentet jelent havonta, felső korlát pedig a felhőben nincs az adatmennyiségre. Ráadásul normális cache stratégiával, normális Expire Header-ökkel, normális ETTag-ekkel, compression-nel, js, css-ek egyébként is CDN-ből történő használatával ez tényleg marginális.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
Feltölthetsz, már valamelyik bp-i kerületi önkormányzat teljes egészében felhőben dolgozik.
Más kérdés, hogy az OTP és általában a pénzügyi szektor egyik szereplője sincs felhőben. Ennek néhány egyszerű oka van:Bődületes adatbiztonsági hülyeségeknek kell megfelelniük - bár ettől még akár lehetnének is.
Az adataik több 10 milliárd Ft-ot érnek, és ezt jobb szeretik épületen belül tudni. (plusz természetesen backup terület, láttam olyan backup-pal foglalkozó nyilvános szolgáltatást nyújtó céget, ami pl. régi katonai bunkerben, fegyveres őrökkel körülvéve működteti a backup szolgáltatását, pont az ilyen ügyfeleknek)
Olyan mennyiségú adatuk van, és olyan tranzakció számmal dolgoznak az extrém sok magos, fürtözött, direkt adatbázis műveletekhez tervezett szervereik, ami belátható időn belül a felhővel kivitelezhetetlen.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
Én ezt szerver oldalon oldanám meg. Azaz ott vizsgálnám le, hogy mobilon nézik-e az oldalt. Mivel ekkor vélhetően eleve teljesen más css-eket, js-eket, de akár még más html-t is kell kiküldeni.
A request headerben lévő adatokból lehet kitalálni, hogy mobilról nézik-e az oldalad.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz BlackTiger #9721 üzenetére
A hiba ott van, hogy nem csináltál jsfiddle példát mellé, illetve szemmel láthatóan a minimális alapokkal sem vagy tisztában. Így gondoltam kár segíteni, előbb-utóbb úgyis vagy utána nézel magadtól, vagy erőlteted a kérdést, és akkor veszed a fáradtságot egy jsfiddle-re, vagy hagyod a francba az egészet.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz BlackTiger #9727 üzenetére
Kicsit szépítettem rajta. Ha a CSS részt külön file-ba rakod, akkor annak pont ugyanúgy kell működnie, hacsak valamit a legalapabb szinten el nem szúrsz. Kérlek legalább egyetlen egy tutorialt nézz meg, hogy mit jelent külön file-ba rakni a CSS-t.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz PumpkinSeed #9772 üzenetére
"Szerintem meg azért van az adatbázis, hogy használjuk, és nem gond a sok adatbázis kérés." - óóóó
Bár pont ez a fejlesztői hozzáállás miatt van nekem rendesen maszek melóm, mert valakinek az összelapátolt szart is el kell takarítania Viszont kevés gusztustalanabb dolog van, mint összegányolt PHP - Mysql-ek rendbe rakása
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz ahetaton #9780 üzenetére
Az ügyfél oldalán, hogy mi történik a böngésző cache-el, azt nem könnyű neked a szerverről PHP-ben szabályozni, de elméletileg nem is lehetetlen.
Ha a megfelelő Response header-rel küldöd ki egy darabig a válaszokat (mondjuk NO CACHE, vagy mai expirement date), akkor elvileg ezek hatására ürülni fognak a cache-ek. Hogy pontosan milyen header is fog kelleni, arra gugli lesz a barátod.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Speeedfire #9802 üzenetére
Te most tényleg elkezdesz az open xml szabvány alapján saját xlsx generáló-t leprogramozni? Sok sikert hozzá.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Speeedfire #9809 üzenetére
Már miért lenne 2Gb kevés? Ez a projekt elég jónak tűnik: https://phpexcel.codeplex.com/
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Speeedfire #9811 üzenetére
Ez esetben nem csodálom, hogy nem sikerült legenerálni egy pár száz MB-os excelt, bár annak a megnyitása, illetve a hálózaton mozgatása se lenne éppen egyszerű.
A koncepciód hibás.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Speeedfire #9817 üzenetére
Nem tudjuk,hogy mi a feladat, de ha szerinted az normális, hogy ilyen file-okat kell gyártani, akkor nyilvánvalóan hibás a koncepció. Azaz vagy a megrendelő akar hülyeséget, vagy te értetted nagyon félre, vagy te dolgozol hibás kivtelezéssel. Tehát valahol maga a koncepció hibás.
Ilyen méretű excelekkel a nagyvállalatok kontrollerei bűvészkednek speciális BI programokkal, OLAP kockákkal. Szóval nem tudom mi a feladat, de valahol valami nagyon félrement.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Speeedfire #9823 üzenetére
Ha minden adat kell nekik excelben, akkor az is jelent pár dolgot:
1. excelhez az ember akkor fordul, mikor a használt cél program gyakorlatilag megbukott. Ergo meg kell vizsgálni, hogy nem-e a programot kellene jobbá tenni, és használni lehetne végre a benne lévő adatokat excel nélkül is. Lehet elég lenne nekik csak egy js grid az adatok felett.
2 hülyék a felhasználók, rájuk kell hagyni, oldja meg nekik valaki más.Viszont miért kell pont xls, miért nem jó egy csv? Az szerintem kisebb helyen elfér, mint ugyanaz az adat xls-ben (az xlsx más tészta). A csv-t ugyanúgy megnyitja az excel. De ezzel sokkal előrébb nem leszel se te, se ők.
A feladatot még mindig nem árultad el, a koncepcionális hibát majd megoldod valahogy.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9842 üzenetére
A wordpress érdekes állatfaj. A drupalnál jóval egyszerűbb a kódja, és a dokumentációja se fogalmaz ennyire egyértelműen (macskák...). Viszont ettől még tény, hogy valóban nem kellene belegányolni a forrásába. Mindent, pluginekkel illene megoldani. Cserébe wp-ben szvsz jóval könnyebb plugint írni, mint drupalban.
Bár bevallom, legutóbb kb. két éve fejlesztettem plugint, mostanában meg már PHP-zni se nagyon PHP-zok, de úgy látszik a hibás fejlesztői hozzáállások az idővel ugyanúgy megmaradtak.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9848 üzenetére
Drupalban éppencsak egy teszt erejéig Anno (mondom ez 2 éve volt) volt szerencsém végigolvasni a WP-s plugin készítés dokumentációját, meg a Drupal-ét. Annak idején azért is indultunk el wp irányba drupal helyett, mert a wp-s hello world plugin készítése - doksi olvasásostól, úgy hogy életemben először láttam wp-t, és akkor telepítettem - megvolt 1 óra alatt.
A drupal-os modulnál pedig csak a doksi elolvasás egy hello world modul-hoz is több mint egy óra volt. Mostanra lehet sokat könnyítettek a drupalosok a bővíthetőségen, vagy lehet sokkal jobb a dokumentációjuk. Engem anno ez a különbség meggyőzött, hogy nem akarunk drupalozni.Viszont szólok, hogy a véleményemre senki ne adjon, mert egyrészt sose voltam CMS rajongó, másrészt egy jó ideje PHP-t a közelembe se engedek, és az informatikában a 2 év nagy idő. Viszont wp plugint biztos nem lett bonyolultabb azóta se csinálni, azaz továbbra is beteg dolognak tartom amikor valaki a wp kódba belenyúl - mert innen indult az egész eszmecsere.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9851 üzenetére
Két észrevételem van ezzel kapcsolatban.
1. a példád nagyon hasznos, mert tökéletesen tükrözi, hogy ha valakinek egy CMS-be csak valami saját css kell, akkor nem ám az a megoldás, hogy fogjuk a css header-ért felelős kódrészét, és belegányoljuk, hogy de te akkor is rakd ki a css-emet, ha törik ha szakad, hanem írunk rá egy minimalista plugint x perc alatt. Az előzményeket tekintetbe véve drupal-ban ezt lehet árnyalni.
2. nem azt mondtam, hogy drupalban nehéz plugint fejleszteni, pláne ha valaki már átrágta magát pár tutorialon, és kikísérletezte, hogy mi merre meddig. Azt mondtam, hogy amikor valaki életében először lát drupal-t, vagy wordpress-t, és mindkettőbe egy hello world plugint akar írni, hogy lássa melyikbe milyen egyszerű, akkor ott toronymagasan a wordpress fog nyerni. Aztán a többedik plugint már jó eséllyel ugyanolyan gyorsan meg lehet írni mindkét CMS-ben. Legalábbis 2 évvel ezelőtt ezt tapasztaltam, azóta CMS-ek közelében sem jártam (szerencsére)Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9854 üzenetére
"Persze ne legyen ebből CMS dick fight night."
Nem lesz Ismerjük egymás véleményét, az én 2 évvel ezelőtti tapasztalatom, meg nem mérvadó.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9870 üzenetére
Hehehe, én hiányoltam a cloud és a big data kulcsszavakat. Manapság ezek nélkül már nem is élet az élet.
Másrészt ne légy gonosz, valahogy meg kell tudniuk különböztetni magukat, az egyébként a piacon lévő kismillió CMS-től. Így ők már nem is CMS-ek, hanem COS-ok, ami természetesen teljesen más, valami egészen új (hogy miben más az persze abszolút nem derül ki az oldalról).Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
Semmi bajunk veled. Amin csodálkozok, hogy amit hosszasan magyarázol, az egy évek óta működő értékesítés növelő taktika, hogy ne menjünk messzire így működik az ebay, amazon stb...
Örülök, hogy rájöttél, lehet hatékonyabban is webáruházazni, de azért nem kell agyon sírni örömödben a zsebkendőt, hogy feltaláltad végre a spanyolviaszt. Ha pedig nem lelkesedünk együtt veled magas hőfokon a frissen feltalált spanyol viaszért, akkor lehet nem bennünk van a hiba.
Én személy szerint a CMS-eket sem kedvelem, eleve nem hiszem, hogy bármilyen ide-oda kattintgatok és minden jó lesz, sőt ez COS, ez még annál is jobb, annál is kevesebb kattintással tudni fogja sokkal jobban azt amit a CMS - esetből bármi jó kisülne.Nyugodtan csináld, az én ismerősöm meg mostanában éppen a ModX-re van rákattanva, mert az már szinte nem is CMS, hanem valami hipi-szupi CMS-szerű, de annál sokkal jobb izé. A világmegváltó ötletek jönnek mennek, lehet a szent grált keresni. Én személy szerint a saját kezűleg, MVC frameworkökkel összerakott dolgokban hiszek.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #9888 üzenetére
Igazad van rosszul fogalmaztam. Nem a kattintgatástól lesz jó vagy rossz nyilván valami. Sőt személy szerint jobban szeretek kattintgatni, mint konzol ablakban bűvészkedni. Arra gondoltam, hogy az ilyen out-of-the-box, mindenre jó előre felkészített, szuper rugalmas rendszerek nekem nem felelnek meg (és itt a nekemen van a hangsúly). Nyilván nem általánosan gondolom bénának a CMS-eket, bizonyos területekre vétek nem CMS-t használni. De ezt már annyiszor kitárgyaltuk.
Ez a COS viszont mintha még a CMS-nél is CMS-ebb akarna lenni, ergo én még jobban félnék használni. Hozzáteszem ettől még lehet, hogy valaki pont ezt kereste, és neki tökéletesen meg fog felelni. Erre akartam kilyukadni.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10049 üzenetére
F12-nél tudod állítani a szimulálandó felbontást.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10134 üzenetére
Ember, mi az, hogy nuku szerver oldal? Vastag kliensről beszélünk, ahol nincs olyan, hogy kliens és szerver oldal.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #10139 üzenetére
IE11-el meg semmit nem csinál, így ott a legideálisabb a CPU terhelés
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10140 üzenetére
"Ezek szerint akkor ezt benéztem. Mondjuk MS barátunk szörnyen jó dokumentációjában nem nagyon láttam ilyen utalást, tehát elfogadható a hibám
Mit jelent pontosan a vastag kliens? Mégis tudok adatbázishoz hozzáférni? Vagy hogyan kell elképzelni?"
Hogy mi a különbség vékony és vastag kliens között az nem könnyen megfogható, szerintem többféle definíció is létezik rá. Értelmezésem szerint az a vékony kliens, ami szerver oldal nélkül működésképtelen (érted, egy weboldal pl. ha nincs szerver meg se tud jelenni).
És az a vastag kliens, ami önmagában is tökéletesen működőképes, gépenként telepíteni kell. Persze a HTML5-tel kicsit megkuszálódtak a dolgok, mosódtak a határok.
Jellemző példák a vékony kliensre a böngészőben futó cuccok, vastag kliensre meg minden más, ami nem böngészőben fut.Miért ne lehetne vastag klienssel bármilyen külső adatforrást elérni? Webszervíz, webapi, adatbázis bármit el tud érni.
Szvsz egy fejlesztői dokumentáció nem biztos, hogy akkor jó, ha a matematikai alapműveletek tárgyalásával kezdi, ahelyett hogy megtanítana az adott rendszerben fejleszteni.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10149 üzenetére
"de akkor miért erőltetik annyira, hogy Win8.1 alá már csak WinJS-el fejlessz?" - Mi van??? Mit erőltetnek? Szerintem továbbra is C# + Xaml fejlesztéssel érdemes foglalkozni, ha az ember komolyan gondol egy win8 appot.
A WinJs csak a portolhatóság, meg az esetleges külsős fejlesztők bevonzása miatt létezik.
Ha meg win8 játék app, akkor meg C++ + directx.Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10157 üzenetére
A bootstrap mintha jóval többet tudna? Másrészt ha csak a layout kell, akkor a Zurb könnyebb súlyú. Szóval mikor ez, mikor az.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz DeltaPower #10186 üzenetére
Létezik több ilyen lista is. Én anno tavaly, valahol fel tudtam dúrni egy ingyeneset is, de jellemzően fizetősek.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz PumpkinSeed #10273 üzenetére
Ha már C#-ban van, akkor nem kellene elkezdeni PHP-val hülyéskedni, hanem ASP.NET-esíteni kellene.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #10325 üzenetére
Egyetlen PHP-s tárhelyszolgáltatóval dolgozok, ott ha már bent vagy PHPMyAdminban, akkor azon belül azt csinálsz a saját DB-del, amit akarsz. Persze van kismillió db jogosultság, de ebből kiindulva gondoltam, hogy más szolgáltatónál is normálisan használhatod a db-det, ha már fizetsz érte. Fordítsuk meg a dolgot. Komolyan van olyan szolgáltató, amelyik tiltja az sql view-k létrehozását??? Miért tenne ilyet bárki is, hacsak nem valami félrekattintásból? Éppen elég nagy kikúrás már az is, hogy PHPMyadmin-t kell valakinek használnia, nem, hogy még egy nyomorult kis view-t se hozhasson létre.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz Sk8erPeter #10327 üzenetére
Nyilván nem poénból írta ezt a srác, és erre írtam, hogy szerintem az összes tárhelyszolgáltatónál ez engedélyezve van, amelyiknél esetleg mégsem, az csak valami téves félrekonfigurálás miatt lehet, és ha jelzi nekik, akkor nyilván javítani fogják, mert semmi épeszű magyarázat nem létezhet ilyen tiltásra.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
válasz trisztan94 #10331 üzenetére
Kipróbáltam a BKK adatbázis kulcsszavakra a legelső Bing találat pont azt adja, ami kell neked. Ezzel nem a Bing-et akartam védeni.
Én kérek elnézést!
-
martonx
veterán
Új hozzászólás Aktív témák
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Melyik tápegységet vegyem?
- Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
- Honor Magic V2 - origami
- Programozásról_szubjektíven
- Gyúrósok ide!
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 2024 - a visszatérő
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vallás
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen