Új hozzászólás Aktív témák
-
Morden24
nagyúr
Tényleg azt hiszed, hogy tenni akar bármit is? Az ilyen szövegekből, idézem:
cselekedetem hasznos az egész világ számára
...látszik, hogy csak provokálni akar. Mi vagyunk a hülyék, akik szórakoztatják benne.
(#750) Penge_4: Oké, befejeztem!
Végre valóban hasznos a cselekedeted az egész világ számára.
kb vagytok 3-an a fórumon, akik úgyis meg fogják magyarázni, hogy az nem úgy van, akár azt is, hogy az ég valójában piros
Nem, itt az a gond, hogy olyan emberek is lehülyéztek együttesen, egyetértésben, akik máskülönben egymás ideológiai ellenpárjai. Megjegyzem, ez is egy eredmény, nem is kicsi.
[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
félisten
-
Morden24
nagyúr
Amúgy írtad ezt a százmilliós csekkes bizniszt, engem kihagytatok....
Mivel amúgy is lopok, csalok és hazudok, ezért elhoztam a tiédet is, megőrzésre
Berakom az örökségem mellé, amit úgy szereztem, hogy jól helyezkedtem, miközben warezoltam, amiről természetesen hazudtam.[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
Zeratul
addikt
válasz Morden24 #753 üzenetére
A száz milliós csekkről jut eszembe, hogy van e joga azoknak -kik százmilliárdok elmutyizásáért, az lakosság erkölcsi lezüllesztésért, a lopás, csalás társadalmilag elfogadott szükségszerűségé tételért felelősek -számon kérni a kicsiben, lopó, csaló, mutyizót lakosságot?
Ja hogy hatalom nem szereti a konkurenciát?
-
hejesírásó
senior tag
mi a trágyáért nem csukták még be ezt a topicot?
láttam már sokkal értelmesebb dolgokon flémelő topicokat anno, amiket zártak.
-
félisten
Van-e joga a kicsiben mutyizó lopó, csaló, lakosságnak számon kérnie a politikai elitet akik nagyban csinálják ugyanazt?
Tudom provokatív, de miért az akarja mindig leváltani aki ugyanazt csinálná a helyében.Mod:
(#756) hejesírásó: (#757) sztikac megálaszolta, annyival megnőtt a látogatottság, hogy megéri nyitva tartani[ Szerkesztve ]
"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."
-
lordovravens
tag
Nekik is olyan sztem, mert tényleg mindig csak vmi más marhaságot hozol fel(mert mi lenne, ha a Himaláján laknánk...)
Gondolom mind tudják, mi a magyar valóság, sőt feltételezem látták a Zeitgeist-et is, de ha nem akarnak éhen pusztulni, akkor holnap is el kell menniük melózni. Ha az általad emlegetett ideológiák mentén megpróbálnál, valami alternatívákat találni, ténylegesen tenni(akár annyit, hogy jobblábbal kelsz fel, lehajtod a wc-deszkát...), mindjárt neked is jobb lenne.
Tényleg picit ürítsd ki az elméd és lazulj el, indulatok nélkül gondold végig a világról alkotott képedet és keresd meg benne a helyed. Ha így folytatod, attól se neked, sem a világnak nem lesz jobb, max. gyomorfekélyed lesz. Komolyan koncentrálj azokra a dolgokra, amik jók az életedben. Képzeld el, ha egy bokszoló ilyen lelkiállapotban, mint amilyenben te lehetsz az írásaid alapján szállna ringbe, meddig bírná? Hogy akarsz így világot megváltani?
A többiek meg nem a Rockefellerék, hogy az ellenségeid legyenek, csak nem teljesen értenek egyet veled és felb@ssza őket, hogy elbeszélsz mellettük és érzékelik, hogy zavart vagy.Halhatatlan lélek acél testben. Ez vagyok én, a Cseléd Srác.
-
hejesírásó
senior tag
-
félisten
-
Wolverine
félisten
válasz hejesírásó #762 üzenetére
Abban a graffitis topikban komoly anyázás folyt - emlékszem, én is lehülyéztem a nyitóját, mert az volt Itt a családfa kimaradt.
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
remington2
senior tag
Ez így igaz, és ezért is akkora a baj, amekkora. Ha csak néhány "főgonosz" lenne, akkor bemelegített BFG-vel hamar rendet lehetne csinálni, és eljövend a Kánaán.
[ Szerkesztve ]
They see me trollin' / They hatin' / Patrolling they tryin' to catch me ridin' dirty . . . :D
-
félisten
válasz Wolverine #767 üzenetére
"én is lehülyéztem a nyitóját, mert az volt"
(#768) remington2: Bizony, ha most húznád elő a BFG-t hogy rendet tegyél mindenhol, több gonoszt kéne agyonlőnöd, mint a Doom összes részében és folyamatosan respawnolnának
Szóval a BFG nem megoldás....[ Szerkesztve ]
"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."
-
adalbert1
veterán
Oké, tegyük fel ezt a változatot.
De ha mindenki így gondolkozik, mi a biztosíték hogy lesz annyi bevétele a szoftvert fejlesztő cégnek hogy készítsen majd újabb verziót a programból?
De mióta világ a világ, mikor nem voltak társadalmi különbségek? Vagy az egész hátterében egy világméretű évezredeken átívelő összeesküvés áll? -
fgordon
senior tag
Fogni kell a PB szerver (eke) t és más néven, más domain név alatt üzemeltetni, más tulajjal, esetleg más design-nal is... És akkor újabb éveket lehet nyerni, nem?
▏▎▍▋▊▉ Gordon (eleinte azt hittem) ▉ ▊▋▍▎▏
-
MODERÁTOR
-
Morden24
nagyúr
Így van. Például a pallosjog is egy ilyen volt.
Nem kéne már odáig elmenni, hogy "má' a jobbágyságnak is jobb volt", mert lassan már a gályarabok csodálatos és vidám életénél fogunk tartani, akiknek legalább nem kellett jogdíjat fizetni a dobszólam után
Mellesleg a "hűbéres" kicsit csalóka megfogalmazás, mert ollie a kizsákmányolt parasztokról beszélt, akik a hűbéresi lánc legalján foglaltak helyet.Mo csak névleges tagja az EUnak
Úgy tudtam, hogy a latin-amerikai banánköztársaságok nem részesülnek a strukturális és kohéziós alapokból, de fenntartom a tévedés jogát.
[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
félisten
Aham, nyilván baromi jó volt. Véletlenül sem tehetett meg a nemesség szinte bármit, születési előjog alapján. A mostani rendszer milliószor jobb, bőven vannak hibái de a történelem során eddig ez a legjobb."A demokrácia sz@r, de még nem találtunk ki jobbat."
"The rewards of tolerance are treachery and betrayal."
-
Morden24
nagyúr
-
Zeratul
addikt
válasz Morden24 #780 üzenetére
Úgy mint olyan sikersztorik mint 4-s metró? Vagy alagút hegy nélkül?
EU-ba minden tagállamnk jelentős pénzt kell berakni, ami értelemszerűen nem a profitot előállító csoportolsulástól szedik be, hanem a adófizető polgároktól. Eu pénzek lehívásához a nemzeti önrész se a multik fogják bepengetni, ellenben ők fölözik le a beruházás hasznát. Hányszoros kizsákmányolás ez?
-
Morden24
nagyúr
Tudom, a keresőt használni nehéz, ezért segítek, jó?
EU-ba minden tagállamnk jelentős pénzt kell berakni, ami értelemszerűen nem a profitot előállító csoportolsulástól szedik be, hanem a adófizető polgároktól.
Légyszíves nézz utána, hogy az EU-s büdzsé miből tevődik össze, így pl. a GNI-alapú hozzájárulásnak is.
Eu pénzek lehívásához a nemzeti önrész se a multik fogják bepengetni, ellenben ők fölözik le a beruházás hasznát. Hányszoros kizsákmányolás ez?
Milyen kizsákmányolás? Komám, a regionális felzárkóztatás az ebben az esetben két dologról szól: a versenyképesség javítása és új munkahelyek teremtése. Ha Hajdúbivajhónalja mellé építenek rendes utat, attól infrastrukturális fejlődés várható.
Mellesleg általában a dolgozó ember leszarja, hogy a multi mennyit hízik, a lényeg számára az, hogy legyen munkahelye, amit adott esetben egy multi fog adni. Persze tudom, sokan úgy gondolkodnak, hogy rohadjanak meg a multik, mert azok rosszak, csak nem fér a fejükbe, hogy hány ember fizetését adják (akár jó, akár nem) ezek az üzleti entitások.A továbbiakban pedig: Klikk
[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
MODERÁTOR
Szép nagy szólamokat hallottunk már tőled (és a többi warezhuszártól), de most várom azt a szép nagy listát, ami felsorolja mindazon dolgokat, amit te tettél az elnyomottakért, hogy jobb legyen az életük. Mert, hogy te azért küzdesz, nem?
Mielőtt ujjal mutogatnál, én már elég sok mindent letettem az asztalra ezen a téren, de előszőr megvárom a te listádat.
[ Szerkesztve ]
***
-
Morden24
nagyúr
Mert náluk nem nyúlták le a fele-kétharmada összeget. De erről megintcsak nem az EU tehet nálunk, és nem is csak az állami szint, hanem a sok koszos g_ci kivitelező is.
Azért, mert ahogyan ki volt fejtve (éppen általad), mindenki mutyizik. Merthogy innen indultunk ám el.[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
Zeratul
addikt
válasz Morden24 #789 üzenetére
Nálunk alapvetően 1945-től fölfele az egészen napjainkig majdhogynem mindenki de főleg a vezetők mert rászoktatták az embereket a mutyira. Most ők nagyban tovább mutyiznak és elvárnák a svájci mintapolgár életet az albánt szinten tartott plebstől. Tőlünk szerencsésebb országokban meg szent profitért mindent megtevő cégek nagyrészt maguknak keresték bajt.
Az hogy az emberek meg szeretnek ingyen hozzájutni valamihez az jórészt alaptermészet. Egyszerűbb levenni gyümölcsöt a vadon fáról mint kertészkedni.[ Szerkesztve ]
-
MODERÁTOR
A példádat remélem csak viccnek szántad, de akkor íme (a teljesség igénye nélkül):
1996 óta vagyok önkéntese a Hope Worldwide alapítványnak (Magyarországon: Remény Magyarországért Alapítvány).
Ennek az alapítványnak minden évben van néhány nagyobb projektje, melyek többségén én is részt veszek (pl: rászorulók lakásainak rendbetétele és kifestése, ruha- és élelemosztás, gyermekotthonokkal való együttműködés, stb).
2000 elején kiutaztam Albániába (akkor a legszegényebb európai ország, most a második), és 2 évet ott éltem segítve a szegényeket. Félreértések elkerülése végett: alig kaptam több fizetést, mint amennyiből meg lehetett élni.
Ott némileg hasonló dolgokat csináltam (és az önkéntesek), legemlékezetesebbek a leukémiás gyerekek látogatása volt hetente, ami nagyon megrázó volt, mivel szinte minden héten meghalt közülük valaki. Abban az országban olyan állapotok uralkodtak (mára már valamivel jobb a helyzet), hogy az ember nem hitte el, hogy Európában van (pl: csak a nap felében volt áram, csak napi 1-2 órán keresztűl folyt víz a csapból, mindenhol szemétkupacok az utcán, az emberek felgyújtották azokat és ott melegedtek télen -> mindezt a fővárosban!).
1 év után egy olyan betegséget kaptam, melybe azt hittem belepusztulok, és 2 és fél év kellett, hogy meggyógyuljak (de még ekkor sem hagytam ott az országot).
2002 májusában visszaköltöztem Budapestre, és azóta is tevékenyen résztveszek szegénysegítési programokban (legyen az akár árvaház, szegények lakásainak felújítása, élelemosztás, stb).
Hozzá kell tennem azt is, hogy ez a kis, albániai kiruccanás nem tett jót az informatikus karrieremnek sem, de nem bántam meg.
Ja, és önkéntesként nem kapok semmi fizetést vagy járandóságot. Albániába is úgy mentem ki, hogy fogalmam sem volt hogy fogok megélni, de akartam segíteni. Aztán váratlanul ajánlottak nekem egy állást, melyből épp meg lehetett élni.Jelenleg - informatikusként - szellemi munkából élek, ezért nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mennyire etikátlan mások szellemi munkáját ellopni. Szóval, ha te fel tudod mutatni csak a felét annak amit én leírtam, akkor még talán hajlani is fogok a felé, hogy elhigyem, hogy nem a saját önző érdekeid miatt warezolsz, hanem egy igazságosabb jövőért és társadalomért harcolsz. De annak hiányában minden warezoló csak önző, nagyszájú, ostoba marad.
szerk: látom 790-ben sikerült megemlítened az albán szintet. Neked fogalmad sincs, hogy mekkora az albán szint, szóval csönd legyen.
[ Szerkesztve ]
***
-
Penge_4
veterán
válasz lordovravens #760 üzenetére
de ha nem akarnak éhen pusztulni, akkor holnap is el kell menniük melózni.
Én nem is mondtam, hogy mást tegyenek. Ahhoz, hogy holnap valaki ne menjen be melózni kollektíven az egész világon legalább 3 000 000 000 embernek kellene így dönteni. Ha éhenhalunk, azzal nem segítünk és nem is ébresztünk rá senkit, hogy másképp kellene.
Morden24: Megszokja a jófej állampolgár, hogy kicsiben mutyizik, aztán meg beválasztják politikusnak, aztán elkezd nagyban mutyizni.
A politikus mindig csak egy bábu volt. Te meg ékes példája vagy, hogyan működik az oszd meg és uralkodj elv. "Rohadjon meg, aki warezol, mert én azért fizetek többet a szoftverért." "Rohadjon meg, aki warezol, mert én szoftverfejlesztő vagyok és ezért kell túlóráznom és itt van fölöttem a kaszás főnököm, aki elegendő profit hiányában ki fog rúgni.", "Rohadjon meg, aki nem tartja be a mai jogszabályokat, mert abszolút betartható és ha nem tudja, akkor vele van a ba, meg különben is húzza meg magát, mert törvényt sért."
Az senkinek meg sem fordult a fejében, hogy talán a rendszer működik rosszul és így mindig lesz valaki, aki "rohadjon meg" és aki "kapja be"?Nem olyan régen még azzal érveltél, hogy a warez gyakorlatilag ingyenreklám, és meg kéne neked köszönni. Most már bojkott, mert éppen ez jutott eszedbe.
Igen, de ha visszanézel, azt is hozzátettem, hogy amíg a warezolók aránya nem növekszik számottevően, addig. Ha számottevően növekszik, esetleg megtörténik a sokak által felhozott "mi lenne, ha mindenki warezolna", akkor már megérzi a cég, esetleg csődbe megy, így már bojkott. Máskor nagyon jól össze tudod kapcsolni a dolgokat, máskor meg nem.
adalbert1: De ha mindenki így gondolkozik, mi a biztosíték hogy lesz annyi bevétele a szoftvert fejlesztő cégnek hogy készítsen majd újabb verziót a programból?
Semmi. De talán akkor ráébrednek, hogy rosszul működik a rendszer.
De mióta világ a világ, mikor nem voltak társadalmi különbségek?
Kb még az ősemberes időszakban, amikor az egyik odaadta a másiknak a szakócáját, vagy a kőbaltáját, amikor éppen nem volt rá szüksége, hogy ő is meg tudja nyúzni a zsákmányt és tudjon enni, illetve megosztották egymással a zsákmányt, amit vadásztak és egyiknek sem fordult meg a fejében, hogy ezért most bérleti díjat kéne szedni, vagy valami. Közösségi alapon működött minden. Erre mondtam, hogy ugyanilyen közösségi alapokon a technológiával karöltve hatalmas fejlődéseket érhetnénk el.
Tudom, hihetetlennek és furcsának tűnik egy ilyen világ, de azért ha elgondolkozol rajta te is belátod, hogy nem kéne hozzá más, akárcsak a szelektív hulladékgyűjtéshez, hogy a Földön minden ember meghozzon egy döntést.Vagy az egész hátterében egy világméretű évezredeken átívelő összeesküvés áll?
Nagyjából igen, de éppen a hihetetlensége (és minden apró mozzanat) biztosítja, hogy az emberek többsége csak leggyinteni fog rá, így tovább folytatódik.
-
Morden24
nagyúr
majdhogynem mindenki de főleg a vezetők mert rászoktatták az embereket a mutyira
Ez korrekt, de ezen a szinten ez nem politikai, hanem társadalmi probléma. Magyarán ahhoz, hogy ez javuljon, társadalmi paradigmaváltás kell, nem politikai.
Ameddig állampolgári szinten az elfogadott, hogy mutyizol, rövidítesz meg a havernak mindent elnézel, mert nehogy már beleszóljak, addig marad ez az állapot, mert a politikusokat, "vezetőket" sem a fákon növesztik. Nem volt becsületes már a tisztésg felvállalása előtt sem, és ezért nem az utána sem.Egyszerűbb levenni gyümölcsöt a vadon fáról mint kertészkedni.
Én ettől még eltöröm a kezét, ha valaki bemászik, és lop a gyümölcsösömből. Mellesleg nem alaptermészet. Illetve egyes embereknél nyilván az, másoknál meg nem.
Sectumsempra - For Enemies
-
Morden24
nagyúr
"Rohadjon meg, aki warezol, mert én azért fizetek többet a szoftverért."
Így van. Tehát az én életem lesz rosszabb azért, mert valaki önzően kitalálta, hogy szarik bele. Akkor én miért ne védjem önzően a saját érdekeimet, főleg, hogy egybevág az aktuális társadalmi normákkal valamint joggal?
"Rohadjon meg, aki warezol, mert én szoftverfejlesztő vagyok és ezért kell túlóráznom és itt van fölöttem a kaszás főnököm, aki elegendő profit hiányában ki fog rúgni."
Így van. Szarok én arra, hogy valaki engem önzés okán megkárosít, hiszen nekem lesz kevesebb pénzem, vagy akár tönkre is mehetek. Én áldozzam fel a munkámat, az életkörülményeimet valami ingyenélő miatt? Miért tenném? Ő megteszi? Ő mit áldoz? És most ne mondd azt, hogy bérrabszolga. Ha én bérrabszolga vagyok egy szoftvercégnél, akkor a bérrabszolga a teszkónál milyen jogon nehezíti a munkámat és az életemet?
"Rohadjon meg, aki nem tartja be a mai jogszabályokat, mert abszolút betartható és ha nem tudja, akkor vele van a ba, meg különben is húzza meg magát, mert törvényt sért."
Így van. Sem ma, sem holnap, sem 100 év múlva nem fogom azt elfogadni, hogy azért, mert valaki önkényesen rövidítőutat választ és ezt kifogásokkal alátámasztja, azért más emberrek járjanak rosszul. Ha tud úgy rövidíteni, hogy másnak ne ártson vele, akkor tőlem aztán hadd szóljon. Ameddig viszont nem, addig ez marad a véleményem.
Igen, de ha visszanézel, azt is hozzátettem, hogy amíg a warezolók aránya nem növekszik számottevően, addig.
Az a baj, hogy már számtalanszor bebizonyítottad, hogy nem csak makro-, de mikrogazdasági szinten sem vagy éppen egy géniusz. Akkor te, a foteledből a TPB elől milyen szakmai kompetencia címén akarod eldönteni, hogy mikor növekedett meg annyira a warezolók száma, hogy ez konkrétan árt egy cégnek? Főleg úgy, hogy ha születik egy ilyen cikk vagy hír, egyből ott csahol a sok zseni, hogy "úgyis hazudnak".
Kb még az ősemberes időszakban, amikor az egyik odaadta a másiknak a szakócáját, vagy a kőbaltáját, amikor éppen nem volt rá szüksége, hogy ő is meg tudja nyúzni a zsákmányt és tudjon enni
Ja. De törzsi háborúskodás nem volt, mi?
Basszus, nem lehet úgy szemlélni a világot, hogy kiragadok valamit, ami nekem tetszik, és összehasonlítom azzal, ami nem. Persze, a busman boldog, az ősember békés meg egyenlő meg anyámkínja. Nem, ott sem volt egyenlő az, aki nem tudott olyan jól vadászni. Értsd már meg, hogy ez nem jó és gonosz ellenpár, mint valami high fantasy novellában. Mert ugye ez az alapja mindennek, ami vitát okoz az esetedben.Nagyjából igen, de éppen a hihetetlensége (és minden apró mozzanat) biztosítja, hogy az emberek többsége csak leggyinteni fog rá, így tovább folytatódik.
Ez az ufómagazinos hozzáállás: mi láttuk, és tudjuk. Ha te nem láttad, hidd el. Ha nem hiszed, vak vagy.
Jóvanvazze. Alacsonyan fognak szállnak a weasel word-ök ma is, flémvihar készül.[ Szerkesztve ]
Sectumsempra - For Enemies
-
Zeratul
addikt
Van rá bizonyíték hogy a letöltött sorozatok miatt mondják le a kábel előfizetéseket? Mert én ilyen statisztikát nem láttam még, általában éppen az helyzet hogy az adott sorozat TV népszerűségének jót szokott tenni a p2p, akkor hol lett ellopva a szellemi munka? A mozifilm kamerás ellopása megint más kérdés bár annak sem mindig negatív a hatása a forgalomra.
A zenei kiadókkal meg kár összehasonlítani a mezei programozót, mert nem a kiadó asztalát fogják verni ha az album szar, hanem a programozóét a bugos szoftért. Na meg összevellázni egy tehetségtelen bandát (lásd gigalúzersz és társai) és felfuttatni nem mondanám szellemi alkotásnak, utána meg csodálkoznak hogy már p2p se kell.
Az hogy valaki anyagi haszonszerzés céljából kalózkodik és főleg üzleti szfrérában mindig is elítéltem.
-
Zeratul
addikt
válasz Morden24 #793 üzenetére
Csak mint oly sokszor a felülről erőltetett paradigmaváltás mindig jelentős ellenállást gerjesztett a társadalomban. Úgy nem lehet áldozatot kérni a plebstől hogy vezetői réteg mindent folytat úgy ahogy eddig sőt rátesz egy lapáttal.
Vadon növő fáról volt szó, mert képletesen a p2p tér is a senkifölde ahol az elhullajtott mag hihetetlen termést képes hozni.
-
bullseye
addikt
A Gizmondösokkal értek egyet. Ha nem a Nielsen által mért családok egyike vagy, nyugodtan szedd le a sorozatokat... sőt, már nézheted őket streamen, sokszor a csatorna oldalán 1-2 órával adás után! Persze csak ha amerikai vagy...
utólagos DVD eladásoknak esetleg tényleg rosszat tesz, de 8-9000 forintot egy évadért csak a komolyabb rajongók adnak ki, és csak komolyabb kiadványra szabadna, minimum duálszinkron és feliratozott extrák (sokszor még extra sem volt a kezdeti időkben, és néha még ma is eléggé light...) De a sorozatoknál a DVD ha sok pénz is, de csak extra, ahogy a hazai tévés megvételük is - pk az USA nézetség alapján élnek és halnak.Mozi az más kérdés. Minden mozis film, akármilyen minőségű, valamennyit árt. Nem biztos, hogy az elmenne moziba, aki megnéz egy kamerás rázkódós, viszhangos vackot, de azért néha talán elmenne - ha netre/warezre van pénze. Másrészt az lenne ideális, hogy ha a mozikban, ha az első 20-30 percben kijövök, mert olyan szar a film, visszakapnám a pénzemet. Amíg nincs így, nem vagyok meglepődve, hogy legtöbben a tucatvackokat csak átpörgetik otthon, és csak az igazán jónak ÉS látványosnak ígérkező filmekre mennek moziba.
'Micsoda nyűg" by Rest (FA Brotherhood) │ Szarkazmus valószínűsége: 70%
-
félisten
Én személy szerint nem szoktam zenét hallgatni, vagy nagyon-nagyon ritkán. Rengeteg rossz "együttes"(direkt nem zenekart írtam) van, DE:
"Na meg összevellázni egy tehetségtelen bandát (lásd gigalúzersz és társai) és felfuttatni nem mondanám szellemi alkotásnak"
Akkor csináld és élj meg abból."The rewards of tolerance are treachery and betrayal."
-
Zeratul
addikt
válasz Morden24 #794 üzenetére
Semmi bizonyíték nincs rá hogy a warez nélkül nem ott lennének az árak ahol. Akkor most rohadjon meg az is aki PCguru mellékletként megvette az Aqunanoxot 1400 Ft ért és még újságot is kapott hozzá, mert volt aki megvette 10ért anno? Meg rohadjon meg a Gigabyte mert Stalkert csomagolt a 8800GT mellé? Ezek is példázzák hogy iszonyatos haszonkulccsal dolgoznak a kiadók és még nem látták be a sürü cent ritka Euro szólás értelmét. Vajon wareznak nem volt a nagy cégekre is olyan hatással hogy bizonyos termékek árát csökkentse? PiciPuha esetén egyértelmű. Mikor a jogtiszta cistával eladott noti és az oprendszer nélküli noti között 10K a különbség? Na meg otthoni office 15Kért 3 gépes licenszel? Mennyi köszönhető ebből az oppenoffice és mennyi az "alternatív" beszerzési forrás hatásának?
-
Morden24
nagyúr
Vadon növő fáról volt szó, mert képletesen a p2p tér is a senkifölde ahol az elhullajtott mag hihetetlen termést képes hozni.
Nem, a GTA4 nem a vadonban nő. Azt kéne már megérteni, hogy ezek dolgozó emberek által előállított produktumok, nem a fán nőnek. És nincsen olyan, hogy "kiadó", meg "cég" meg egyebek. Emberek vannak, akik összeadják az idejüket, energiájukat és tudásukat.
Sectumsempra - For Enemies
Új hozzászólás Aktív témák
- MECHANIC PCB repair PAD - 2. generációs kialakítás
- DC csatlakozós ventilátor kábel - 1 utas vagy 3 utas változat
- ÚJ, bontatlan iPad PRO 13 (2024) M4 CHIP! 256GB WIFI asztrofekete, 1 év Apple garancia!
- Samsung Galaxy S22 Ultra 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- HP Victus 16-r1019nt - ÚJ 16" FullHD IPS GAMER notebook - i7-14700HX, 32GB, RTX 4070
- Eladó PS4 gyári tartozékokkal, 3 db játékkal
- Lenovo V520 Tower Desktop, I3, 7th Gen, 3.50ghz, 8 Gb Ram, 256 Gb SSD, Core I3 win11
- Keresek: kondíciócsökkent (akár 50% alatti) 120-512GB SSD-ket
- 4K GAMER PC!!! i5-10600KF + RX 6800 16GB + 32GB DDR4 RGB + 1TB M.2 SSD + NZXT 650W - BESZÁMÍTÁS!!!
- Kingston KC3000 SSD 1TB NVME PCIE 4.0 Playstation 5 kompatibilis
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen