Új hozzászólás Aktív témák
-
nagyúr
Ezekben tökéletesen igazad van, de az ajánlatok beadása csak az első kör. A pályázatok beérkezése után a pályázók és termékeik egy szűkebb körével megkezdődik a céges környezetben történő demózás, tesztkörnyezet kiépítése illetve a párhuzamos, 30 napos tesztek a szerverek, végpontok adott körének bevonásával, ez a második kör. Ennek során megnézzük hogy működnek, hogy települnek, hogyan menedzselhetők távolról, célzott fertőzésekre mit reagálnak, mennyi erőforrást igényelnek és még sorolhatnám. Ezt követik az ártárgyalások, további egyeztetések, szerződés paramétereinek tisztázása, stb., ami a harmadik kör.
Nem forrongtam, mindössze nem értettem - ahogy írtam is. Sokkal kisebb tételekre kiírt beszerzési eljárások esetében, sokkal homályosabb kiírással is naponta hívják az adott kollégát a sales-esek, cégvezetők, és dőlnek az ajánlatok, hogy ők nagyon el szeretnének adni valamit. Ennek fényében volt furcsa a dolog, azt slussz.
Most így utólag visszagondolva, lehet, hogy a nullás NAV-os igazolás előírása tántorította el az érdeklődőket.
''És nagy kópék vagyunk. Igyunk barátaim, yo-hoo!'' - Jack Sparrow
-
cOxeR
Ármester
Így a teljes kört ismerve, már rendben van a felépítése az egésznek...
Ilyen amikor az ember fél infóból gazdálkodik.Biztos, hogy jó vonalon szólítottátok meg a cégeket? Amennyiben tényleg ennyire széles vonalon merítettetek... tényleg elég hihetetlen a 2 db ajánlat.
Akinek nincs nullás NAV igazolása, az úgy sem túlzottan releváns cég... vagy nem biztos hogy érdemes üzletet kötni vele...
(#24553) Mercutio_
Ez is benne lehet...[ Szerkesztve ]
-
Mercutio_
félisten
Ha ez benne volt a kiírásban (2-3 kör) lehet aszonták túl sok energiát kell befektetni, inkább keresnek olyan pályázatot ahol csak ár /fizhi/szállítási hi témában kell versenyezni, esetleg kis techdemo.
Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek, Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP
-
nagyúr
válasz Mercutio_ #24553 üzenetére
A tesztidőszakban történő közreműködésre mérnöki óradíj számlázható (a mérnöki óradíj mértéke is egy bírálati szempont természetesen), de például az ERP tender esetében mindegyik második körös pályázó úgy nyilatkozott, hogy nem kíván élni a számlázási lehetőséggel, hogy ezáltal is kedvezőbb színben tűnjön fel.
cOxeR: első körben azért nem fejtettem ki részletesen, mert egyrészt offtopic, másrészt úgy vélem, így célszerű pályáztatni, tehát evidensnek gondoltam, hogy nem vesz az ember cége zsákbamacskát. Minden esetben vagy a gyártót vagy amennyiben a gyártó nem hazai, úgy az általa javasolt viszonteladót/disztribútort kerestük meg - ha emailt kaptunk a gyártótól, akkor azon keresztül, ha weboldalt, akkor a Kapcsolat menüpontban feltüntetett email cím(ek)en keresztül.
[ Szerkesztve ]
''És nagy kópék vagyunk. Igyunk barátaim, yo-hoo!'' - Jack Sparrow
-
Mercutio_
félisten
Hm, akkor szimplán csak a sales nem szereti törni magát, vagy tudják, hogy a többiek úgy is elengedik ezért ők is kénytelenek lennének?
Az tény, hogy 8 milláért kevésbé bevallalosak mint 300-értEladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek, Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP
-
cbmfan
senior tag
ez egy spam. lásd leírásom
Close the world, ʇxƎu ǝɥʇ uǝdo
-
ViZion
félisten
válasz ati012 #24541 üzenetére
Nem, sajnos nem. Modellek is tök egyformák, burkolat, etc... Kijelző is felbontás meg minden... viszont az egyiken a szalagkábel becsúszós a másikon pedig tűs csatit kapott. Ennyit nem forrasztgatnék, ha nem biztos a siker. Néztem szalagkábelt is, neten sem egyeznek. Máshogy próbálom, most az AMD-s gépet kezdtem "restaurálni", első tesztek szerint sikerült, csak HDD hullott el.
Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy
-
ViZion
félisten
válasz ati012 #24560 üzenetére
Nem fotózok, fél órája raktam össze a 2.-at is. Az egyiknek a lapos, szalagkábel csatiba dugós a vége, a másik végén meg soktűs csati van. Ha egyforma lett volna, akkor szimplán csere, boldogság. Ez a "gép" felöli vége a szalagkábelnek.
Ahogy fotókon néztem, a kijelző burkolat alatti sem egyforma, de azt meg sem bontom tovább, holnap vissza kell vinnem ezeket. Nem akarnak költeni rá, akkor ennyi is sok. Megjegyzem el sem akartam vállalni, de aki itt még ilyesmivel foglalkozik, az egyik cég tetű lassú és nem olcsó, a másik szimplán drága. Nem kicsit... nagyon. Laptopokat max SW rendberakásra, ram/HDD cserére szoktam bevállalni -a régi vasakkal csak szuttyogás és szívás van.
MSI MS-16342 és MS-16362 a két játékos. Sajna pot a Turion lett így megmentve, szétfűti magát. Ez volt leejtve, hűtő újrapasztázás segített, de gap-padom nincs, így most is melegszik, de jobban bírja (vinyó takarítás, etc... 100% CPU mellett)
Hold on, trying to give a fuck... Nope, not Happening • Powered by Fedora Linux • "Az élet olyan sz@r, szerencsére a felén már túl vagyok" Al Bundy
-
-
E.Kaufmann
addikt
válasz HuMarc #24562 üzenetére
Mistral vajon hányan vetnek keresztet, köpködnek a földre és vesznek fel hagymafüzért az itt lévők közül erre a névre. Le fogtok hurrogni engem, de pl Debrecenben azóta lehetett rendes tápot kapni a konkurenciánál, mikor a Mistral befutott. Az más kérdés, hogy a Mistralnak is megvoltak a maga Vargánya quality termékei, meg jóég tudja mit honnan és hogyan hoztak be.
[ Szerkesztve ]
Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!
-
cbmfan
senior tag
válasz E.Kaufmann #24563 üzenetére
hajaj, Mistral. egyszer vettem náluk tízes csomag Fuji cdt, abból is egyik csak üres tok volt. pénzvissza, csere? ugyan...
Close the world, ʇxƎu ǝɥʇ uǝdo
-
nagyúr
válasz E.Kaufmann #24563 üzenetére
Nekem szó nélkül cserélték az akkori Zalman(átmatricázott) tápomat, amiből kiszökött a füst. Bár volt, hogy haverom alaplapján(előző nap vételezett) szar volt a hang(nem driver gond), 3 óra ordibálás után cserélték csak ki.
-
nagyúr
válasz E.Kaufmann #24571 üzenetére
Nem tudom ki volt, én pestibe "jártam".
-
TaaT
veterán
válasz E.Kaufmann #24563 üzenetére
A helyi mistralba akkor volt érdemes benézni ha beakcióztak valamit (MX1000 11000ft-ért, Genius SW-HF5.1 5000 17.000ft-ért), amúgy semmi kiemelkedően jó vagy rossz.
[ Szerkesztve ]
Give them hell Ukraine!
-
gozso
senior tag
ha lehetek off... telepítésre, adatmentésre került hozzám a lapos.
a vinyó ezt mutatja: [link]
van rajta egy telepített xp 2013.05.17-i dátummal... nem, másnál nem járt, csak nálam, most...
látott már ilyet valaki? vagy buta a hds?
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
válasz Kicsirics77 #24576 üzenetére
ilyesmi a rendszer vinyóm, csak kb 2 éve azt írja hogy hátralevő idő 3 nap...
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
-
toydog55555
csendes tag
válasz Kicsirics77 #24576 üzenetére
-
nyunyu
félisten
válasz cbmfan #24574 üzenetére
matt fekete makettfesték eszedbe sem jutott?
Anno probalkoztam a Plextor CD meghajtot ecsettel antracit szinure pingalni, hogy passzoljon a "fekete" Chieftec Dragonhoz.
Jo ocsmany, foltos lett.
Par evvel kesobb sikerult szerezni az akkori Toshiba DVDhez fekete elolapot, de az sem volt egyszeru.
Ha jol remlik, az elozoleg emlegetett Mistral arulta[ Szerkesztve ]
Hello IT! Have you tried turning it off and on again?
-
Pötyi
őstag
válasz nyunyu #24585 üzenetére
Hehh, én már hónapok óta keresgélek olyan DVD-meghajtót, ami
- SATA csatlakozós
- fehér/drapp előlapos
- NEM koreai, tehát LG, Samsung, Daewoo kizárvaNagykerekben kezdtem keresgélni, se a Ramirisben, se a HRP-ben, se a Kelly Techben nem volt. Már a bontókat járom, hátha akad valahol egy Toshiba, Pioneer vagy egy Sony/NEC/Optiarc, esetleg egy TEAC.
QNX is cool!
-
oriic
HÁZIGAZDA
-
Sensei
tag
válasz ati012 #24584 üzenetére
Ha a képen az 5 perces üzemidő a lényeg, az nyilván nem valós. A sentinel jól működik, viszont a fénymásoló nem aktiválj a S.M.A.R.T. funkciót (buta hozzá), ezért a számláló el sem indult soha. Ugyanez a helyzet, amikor az alaplapi bios-ban van letiltva a S.M.A.R.T. Ennek köszönhetőek az üzemidő "anomáliák".
Nem vagyok hülye, csak van a fejemben néhány hibás szektor.
-
geckowize
őstag
Hello!
Eddig csak read only voltam, de most már van egy konkrét kérdésem is:
Adott két darab 2005-ös elég leharcolt gép, mutter könyvelésre használja őket.
Mivel nem sokára lejár az XP támogatottsága, ezért lehetséges, hogy rá tudom venni felújításra, mert már vérlázítóan lassú mindkét gép (gondolhatjátok, hogy ha 2005 novemberben lett véve és az első xp install van még mindig fent), de főleg az 1-es (össze vissza lett kolbálszolva a windows egy "hozzáértő" ismerős által, és pl nem lehet felbontást állítani 800x600@50hz-ről, villog a kép néhány program betöltésekor, egyéb nyalánkságok...) így amikor valami probléma van, akkor a hajamat téve ordítva sírok általában.
Viszont nagyon félti az adatait, hiszen ebből él meg, és emiatt nem is mertünk még gépújításba belefogni... Ugye az újon már Win7-et szeretnék és félő, hogy nem tudnám úgy feltelepíteni és beállítani a programokat, ahogy voltak. Szóval nem tudom hogyan lehetne kivitelezni, mert probléma biztos lesz az új géppel, viszont én meg Bp-n vagyok, ő vidéken, 3 óra vonatútra, úgyhogy nem vagyok mindig otthon tech supportkodni és nem biztos hogy teamvieweren mindet meg tudok oldani.
Ezért írok ide, mert már biztos volt valamelyikőtöknek olyan ügyfele, aki szakmájához specifikus programokkal dolgozott és XP-ről váltott Win7-re, és kérte, hogy ugyanúgy működjenek a dolgok, mint előtte.
A következő programokat használja: infotéka ügyviteli szoftverek: bér, kontír, házipénztár, napló és házipénztár fb, ezen kívül még van a NAV nyomtatványkitöltője, az átutalás kitöltő program.
Tehát mi a teendő ilyenkor?
Én úgy gondoltam, hogy az újat megvesszük, feltelepítem rá ezeket, és megpróbálom mappás másolásos módszerrel megvannak-e az adatok, ha meg nem, akkor a szoftverek support vonalait idegesítem ezzel a kérdéssel. De megmaradna egy ideig a két régi gép is, hogy ha esetleg valami probléma lenne, akkor ne az legyen hogy valami szar és nem tud dolgozni.
A gépek konfigjai:
A közös tulajdonságok:
Asus Vintage PE1 alapok (ház, táp, stb)
MB: Asus P5S800-VM (SiS 661FX)
RAM: 1 GB DDR-400 GeiL
OS: Windows XP SP3Eltérések:
1-es gép:
CPU: Intel Celeron D 331 (2,65 GHz / 133 MHz / 256 KB)
VGA: NVIDIA GeForce4 MX 440 with AGP8X
HDD: Samsung HD040GJ SATA-II (40 GB / 7200 RPM, 8 MB)
Perifériák: epson mátrixnyomtató
C: meghajtó egy része H: hálózati meghajtóként meg van osztva és azt a másik gép is látja (így tud 2 gépen is dolgozni)2-es gép:
CPU: Intel Pentium 4 630 (2,65 GHz / 133 MHz / 256 KB)
HDD: Samsung SP0812N ATA133 (80 GB / 7200 RPM, 8 MB)
Perifériák: epson lézernyomtató és egy scanner[ Szerkesztve ]
-
geckowize
őstag
válasz ViZion #24596 üzenetére
De pont ez a lényeg, hogy tiszta lappal, új rendszeren, kolbászolásoktól mentesen tudja folytatni a munkát. Úgyhogy ez az XP átmentés megint egy félmegoldás lenne, amivel csak nőne a szemét amit a szőnyeg alá söprünk (ezek a gépek is félmegoldással lettek win98ból átmentegetve, átláthatatlan, redundáns, stb).
[ Szerkesztve ]
-
Jazzos
tag
válasz geckowize #24598 üzenetére
Szerintem be kellene állítani az új gépeket a régiek mellé és szép lassan át lehet tenni a programokat adatokkal együtt. Ahol megakadtok, ott lehet hívni a program íróját és egyeztetni. Amíg nem ok minden, addig a régi gépen lehet dolgozni és biztonságban is vannak a cuccok.
Egy lemezképet azért lehet érdemes menteni mindkét gépről előtte.
Új hozzászólás Aktív témák
- DDR3 BAZÁR! Kingston Samsung Crucial 8GB/16GB DDR3 memória garanciával hibátlan működéssel
- Samsung Galaxy A22 5G 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! 2TB Intel DC P4510 2.5 SSD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Beszámítás! Asrock H97M PRO4 DDR3 alaplap garanciával hibátlan működéssel
- HP Spectre x360 14-eu0895no - ÚJ - 14" OLED 2-IN-1 ultrabook (Intel Core Ultra 7 CPU)
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen