-
IT café
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Dißnäëß
nagyúr
Totál nem értem a kérdést, valszeg Te sem a posztom.
Se azt nem definiáltad, hogy a kép melyik pontján, mert középen a 28-70 3.5-5.6 is rajzol, mégsem ajánlom , se arról nem volt szó, hogy 50-el nagyon akarna a mainstream utazóközönség nyitva manuálozni.
Szóval... kivételek mindig vannak, de amúgy az említett 50-esek igazi "belépők"
Szerintem nem értjük egymást most. Nem gond, késő van.
Jó, a 135 sem belépő, de abból nincs is olyan, hogy "belépő", csak az az egy. (Cserébe "csak" 1.8-as).
Viszont a 85 1.8 belépő, árban is, tudásban meg Batis-al versenyzik. Azt valahogy össze tudták rakni, elérhető áron. És nem csak a Sony-ról beszélek, hogy nincs normális 50 1.8-a senkinek kb.
[ Szerkesztve ]
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Az csak példa volt, hogy oda IS.
És máshova is.Amúgy gyönyörû bokrokat, tobozokat, törpefenyô-dolgokat lehet hegyen 2.8-on egész jó bokeh-val megörökíteni úgy, hogy csak mész a túraösvényen és megállsz, katt, tovább, aztán jön egy sziklafal oldalán vezetô szakasz, ahol meg lenagylátózol a völgy fele f/7-on, stb.
Sokan tesznek fel ilyen kérdéseket, hogy minek 2.8 ide oda amoda, én a Retyezáton felfele kaptatva 2 bélkiköpés között is mindig találtam vmi közeli témát, amit jó kicsit jobban elszeparálni, cserélni nincs idô, csak tényleg ilyen 2-3 mp-re megállni és lôni, ha jönnek Mögötted + tartani akarod a tempót..
Amit feszegetsz, ja, érdekes.. telét ugyanúgy elviszi az ember a szép képért izzadva is bárhova, miért ne lehetne egy komoly zoomot ?
Visszatérve a 2.8-hoz, +1 ok lehet, hogy ezt rekeszelhetjük f/4-re, míg az f/4-et nem, annak az a tág. Ahol nem a legoptimálisabbak az üvegek általában.
Ez a mostani 1-2 f/2 is arra jó, hogy tágon közepes/jóra sikerült üveggel 2.8 borotvát lôj.
[ Szerkesztve ]
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Az A1 az arany, csak .. $ és még vannak "betegségei" - mint minden vadiúj tech-nek. Ráncfelvarrott kell ebből is, mint anno az első A7-esekből, amikor a mount még műanyag gyűrűs volt..
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Ezt a szempillát én nem tapasztaltam, hmm. Majd odafigyelek jobban, pedig szoktam pixel peep-elni.
Áhh tudom !!
Új feature RVI-ra: pupil focus !De viccet félre, AF-C-ben vagy ekkor is + tracking ?
Hja, üveg. Kell tudni megállni vázzal. Ezzel sztem is meglehet, elfogulatlanság nélkül. Ja és a CIPA rating-je különösen jó ligájában
Pixel shift átka a Sony marketing: szoftver nem csinál erre motion compensation-t, várjuk az orosz hackert, aki megment minket majd. Hallstattban nemvicc, gond volt, olyan "gyorsan" úsztak a felhôk a falu felett a 16 shot alatt. Nem mintha kéne nagyon a pixel shift funkció, de ha már itt van, ez genyaság szoftver oldalon.
[ Szerkesztve ]
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Iiiigen, igen. Mindig is akartam egy városi modellezős szettet is, de ahhoz már kell +1 inas
1-2 állvány, oktobox, erős vakuk bennük (akkusak nyilván), 1-1 homokzsák hogy a szél fel ne borítsa és akkor szemből deríteni de úgy profin.
Ez sem egy "járjuk be a várost" szett, hogy Rákóczitól fel a Duna parton Árpádig, túloldalt meg vissza
Elolvastam több JoeMcNally könyvet is és Scott Kelby-től számtalant.. azért ezeken a nagyokon látszik, hogy mit össze szendvedtek, ha arról beszélünk, hogy hány kilót visz magával milyen féle lődözésekre. Brutál.
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
DonRazzino
senior tag
Sziasztok! Huh, de aktívak vagytok, nem volt semmi végigolvasni az elmúlt két hónapot Volt mostanában egy pár ingatlanos-jellegű melóm és jelenleg a legszélesebb obim a 20 1.8, amit egyébként nagyon szeretek. A7IV-en kis túratársam 1.5x crop rá van programozva a lencsére és akkor mindjárt van 14 megapixelem 30 mm-en, szóval cuki, éles 1.8-on, olcsó volt imádom. DE!
Hamarosan lesz esemény, ahol ismét 50p-ben kell videóznom és ott már nem vagyok boldog a 30 mm-rel, valamint Fujiról is nagyon hiányzik az XF10-24F4, ami ugye itt 16-35-nek felel meg. Az ingatlanos műsornál is voltak helyiségek, ahol nagyon szűknek bizonyult a 20-as.
Hosszas vajúdás után úgy döntöttem, hogy a 20-asomat 14-esre cserélném, de előbb szeretném kipróbálni, hogy megy rajta a követő AF ideoda szaladgáló emberre. Mert ha nem elég határozott, akkor nem éri meg a pénzét, mivel elsősorban sportra használnám.
Van esetleg Budapesten valakinek 14 GM, hogy egy 5 perces próba erejére felcsavarjam a vázra?
Hogy hozzak egy kis tavaszt is, itt van az elmúlt két hétből egy-egy meló kis részlete facebook albumokban:
Vértesi terepmaraton 70-200GMII és néhol 24-70GMII
VérKör teljesítménytúra 50 1.2GM és 70-200GMII -
kovsol
titán
Mondjuk a Sigma egy tank. Full fém kivitel ez a széria. Még a napellenző is fém, meg mágneses sapka is van hozzá Időjárásálló is.
Samyang meg egy kis játéknak tűnik hozzá képest ha megfogod.Nekem a Sigma 35 f2 van meg a szériából.
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Dißnäëß
nagyúr
Hát ezzel most nem leszek közönségkedvenc, de nem is célom.. Vagy túlságosan kütyüb*zi vagyok. Újra és újra felmerül évek óta, itt is most, más fotós topic-okban is a mobillal fotózás fancy-sége, praktikuma, én sosem éreztem úgy igazán.
Marad kényszer, vagy amikor átugrom anyámhoz és nyújtózik a cica, vagy autót bérlek és körbefotózom-dokumentálom, ilyesmikre.
Ha potyogna ki belôlük a szenzorukhoz képest tisztességes raw, mert tisztességes überbrutáléles optikát kapnának + ugye agyonkorrekciók + AI mágia, SEM használnám ôket értelmes, kicsit is "mûvészi" dologra, lásd elindulok cimbikkel túrázni és hátha meglátok 1-2 szép tájat vmi szokatlan kilátási pontról, valami hernyót/lepkét egy bokron, velem túrázókról portré, stb. Viszem a "dögöt" inkább, csavargatom a CPL-t és úgy nézek a mobilosokra, hogy "puhányok".
Szóval amikor tudatosan fotózni megyek, géppel megyek és szánalommal vegyes megvetéssel pillantok a sziklacsúcsra kiálló mobillal tájfotózó puhányokra.
Mert megtehetem, hogy full gyökér módon ilyet gondolok. Ugyanúgy, ahogy majd 10 év múlva tökéletes AI bokeh-s AI hiperkorrigált mobillal eskizik valaki.. Akkor is így fogok rájuk pillantani.Igen, tudom. N+1 insta oldal ilyenolyan überbrutál mobilos fotóval, jöhetnek a linkek, pontle*om..
Puhányok.
Legyen Sony MILC-ed. Vagy Canon. Nikon. Whatever. Ott a hátad, vállad, karod, gerinced, edzzél vazze és cipeljed.
Balls.
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Csak trollkodtam egy picit , bár a fele igazság benne van..
Amúgy egyetértek Veled, csak tényleg, olyan fura, több DSLR/MILC stb. fotós topic-ban arról beszélgetni, hogy a mobil úúú, miközben mindenkinél otthon ott figyel a kisebb-nagyobb szörny a sarokban
Na majd kipróbálom.. van egy céges S21 5G vackom.. meg a régi Honor 20-asom, de annak berepedt a fô kamera lencséje pedig UX szempontból köröket ver erre a Samu hulladékra..
Amúgy nem tudom, más hogy van ezzel, nekem nem nagyon jött még ki az, hogy mindig nálam a mobil (ahogy írod is) és "ahh de jó lenne ha itt lenne a Sony".
Amikor meg nálam a Sony, más szemmel nézem a világot, van egy extra bélyegnyi agykéreg terület, ami sleep módból aktivizálja magát és 10x annyi témát veszek észre, mint a "mindig" helyzetekben, amikor csak élem az életem és nálam a mobil.
Valszeg, ha megtanulnám ezt a területet mobillal is aktiválni, értelmesebb képek születnének, de az már magával hozza a szenvedést is, hogy a kamera bealszik x mp múlva, az opciók lecsökkennek, a "gépváz" a védôtokjával egy foghatatlan szenvedôs nemergonómikus izé .. és még lehetne sorolni.
Szóval igencsak szemlélet függô szerintem, mi csak a tech oldaláról közelítjük a dolgot, de mobillal "enthusiast fotós" nem tudnék lenni, az biztos. Nálam a tudatos (féltudatos) fotózáshoz is kell már mindaz, amit a mobil szimplán nem ad.
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Igen.
Amúgy az m43 sokakat meglepne, konkrétan mint egy APS-C.. alig kisebb. De ergonómia és extrák ott is adottak már. Imádtam az OM-D E-M10-em.
Fix nálam sem. Portréra nem árt a 135GM , meg csillagokra egy Sigma 14, esetleg hotelben ágyban fenékfotózásra egy 50-es, de ennyi.
[ Szerkesztve ]
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Dißnäëß
nagyúr
Nem tudom, meglátszana-e. Opticallimits sample képei között az az esti híd, bal oldalon az elmosódó busszal, uhh... lemegyek sarokig és éles, pedig ott már "nem kéne"
Szerintem ár/értékben rooohadt jó.
De az élesség nem minden. A Tami 17-50 f/4 volt itt ajánlva utazóra korábban, letettem róla, micro contrast .. [link]
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
kk831228
addikt
50 1.4 planar van fenn 350-èrt , de azèrt a Zeiss AF szerintem lassab mint a GM , mondjuk nem próbáltam de a Batis azèrt kevès fènynèl küszködik. Mondjuk 7R3 amúgy se egy gyors jószág.
100-al drágább fekete importos GM...
"Legjobb lesz ha elverem egy kis csalánnal... Az lesz a legjobb... " by Dallas parody az örök klasszikus!! : ----> https://youtu.be/HL7Wp9ltweo?t=317
-
kovsol
titán
24Mpixeles szenzoron ez a sony 28 f2 is jó szólgálatot tett. Egyéként teljesen fém kivitel, még a focus gyűrű is fémből van rajta. Budget megoldáshoz képest ez egész jó. Sunyiban adtak ki belőle amúgy egy felújitott változatot ahol a blendék lettek mások. Inkább csak egy frissités volt, mintsem mk2 ugye.
Mérete meg nagyon jól harmonizál a vázzal.
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
kk831228
addikt
-
Dißnäëß
nagyúr
Nálam a 28 mondta ki a nemet a Tami ellen, pedig pokolian jó üveg, kis standby után meglátom mi lesz a következő menet, de inkább valami kompromisszumot keresek, ami minél lentebbről indul és benéz 50+ körülre és nem a Tamron 17-50 f/4, vagy annak G2-ese legalább.
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
kovsol
titán
"Amit én hiányolok 100g körüli, alacsony profilú f4 fixek"
Na pont erről beszélek. Fényerő hajhászás megy, aztán elmész kirándulni és úgyis f4+ lövöldözöl vele. Vagy inkább el se viszed, mert nehéz.
3rd party f4 zoomra is lenne igény tuti, mert ezek az új sony f4 G zoomok horror áron mennek.Tele zoom esetében legtöbb esetben már fényerővel amúgy is spórolnak, fizikát meg nem lehet átírni.
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
deny330
aktív tag
Amúgy igen, ezt alá tudom támasztani. A Panasonic S5 is azért érezhetően nagyobb mint egy A7II (más összehasonlítási alapom nincs, úgy értem újabb sony vázakkal), és akkor az S1-et nem említettem. Van itthon egy régi 70-210-es Vivitar obim ami fix f3.5 fényerejű. Őszintén szólva a Sonyn sokat nem használtam, bumszli nagy rá és dög nehéz, nehéz vele manuálozni. Nem mondom hogy a Panasoniccal sokkal jobb lett a dolog, de egy fokkal kevésbé töri ki a csuklómat a kamera így, hogy nagyobb a markolata a váznak - cserébe szidom a mérete miatt az S5-öt, mikor próbálom tatyóba kényelmesen elrakni ha megyek valahova.
#42584 kovsol
'Fényerő hajhászás megy, aztán elmész kirándulni és úgyis f4+ lövöldözöl vele. Vagy inkább el se viszed, mert nehéz.
3rd party f4 zoomra is lenne igény tuti, mert ezek az új sony f4 G zoomok horror áron mennek."
Ezzel egyet tudok érteni maximálisan. Nézegettem utazó obikat régebben amik 24-ről indulnak és nem ordenáré nagyok, meg még megfizethető is lenne. A régi Sony 24-70 F4 az egyetlen ami erre megfelelne, esetleg a 28-70 f2.8 sigma, de a 28-as kezdő miatt nem erőltetném. Az összes többi 24-70-es obi F2.8-as, ami tök jól hangzik, de a valóságban pedig a súlyuk miatt én tuti nem vinném el túrázni, pláne nem bringázni a tatyóba. Erre lehet mondani azt, hogy 500g ide-vagy oda, és én vagyok a nyápic, de tavaly hogy a Kőris hegyre feltekertem 2 utazó obival + a sony vázzal a kilátóig (plusz ugye az alap cuccok, mint mondjuk egy darab esőkabát, kis kaja, víz), hát azt hittem megellek. Azóta inkább viszek egyet és könnyebbet, ha kell inkább egy nagylátó fixet, aztán cropolok.
Esetleg érdemes megemlíteni a Sony 20-70 F4 G obit, de az meg közel 500k..[ Szerkesztve ]
-
Dißnäëß
nagyúr
Kegyetlen jó az A7R IV, nagyon alulértékelik és egy plussz üveg kijön abból, amit letesz az asztalra az ember 1-2 inkrementális upgrade-re, ha R V-ig nyújtózik, mert kapar a bogár.
Világbajnok szenzor, nagyon-nagyon jó AF-el, két egyforma SD UHS-II (utálom a két különböző kártyás gépeket, meg az ilyen XQD erőltetett egzotikumokat is), fasza akksi idővel, nekem a menüvel nem volt bajom (oké, néha bementem 1-1 zsákutcába, de szerintem élhető), működött az ftp funkció a telóm által adott wifi hotspoton keresztül a felhőbe beizzított FTP szerverre (ezen behaltam, mekkora jóság, nappal lő az ember, este meg a szállás wifijéről felnyomja a dyndns-es otthoni gépre secure kapcsolaton az aznapi termést), USB-n tölthető, . . . . .
Na, de még az USB PD is jöhetne, úgy igazán, telibe. Amikor nem csak akkor töltjük a gépet, amikor ki van kapcsolva, hanem mint a céges laptopom, hogy töltőre rakom és kegyetlen erővel passzírozza bele a delejt a töltő, no mercy és no matter what I do. Mert ma a kiskönyv még leírja, hogy lehet a töltés megáll, vagy nem is tölt, ha bekapcsolt állapotban használva van a gép közben ... csak szinten tart (az is több a semminél), de ha extrán van nyúzva, mindig fotóz vele az ember stb.. akkor még ekkor is szophatja lefele..
Most lesz igazán kegyetlenjó minden Sony, ha nem cseszik el a termékstratégiát az öltönyös urak.
Kígyó vére, béka hája, pók levedlett ruhája.. kondéromban lepke sül, kívánságom teljesül !
-
Kleroo
veterán
Átlag fotósnak évek óta nincs miért "rohannia" a boltba, mindenki más kütyüzési bogarat ciripeltet odabent, van akinek a global shutter, van akinek nem.
Kegyetlenül brutálisan jó eszközeink vannak már cirka 2010-es évek eleje-közepe óta.[ Szerkesztve ]
Hodor. Hodor? Hodooor!
-
veterán
nem kell rohanni, de valamivel muszáj hajtania a gyártónak a hype-ot
egy ilyen fórum eleve nagyon nem reprezentatív, profikat látok rendszeresen canon 5d3-4-ekkel fotózni (amúgy kurvajó dolgokat), és az se nagy kör, amelyik hobbira cserélgeti kétévente a vázait.a 74-re váltás nálam elsősorban kényelmi volt (fotó-videó közti jobb váltás, jobb fogás, jobb fókusz, a 10 bit is inkább csak a lelkemet nyugtatja, valójában ritkán volt szűk keresztmetszet.
amúgy most tanultam yt-ról hasznosat 8 bit + s-logra: a picture profile-ban s-log2-t kell használni (ezt eddig is tudtam, az s-log3 kevésbé passzol a szenzor karakterisztikájához, viszont könnyebb dolgozni vele azoknak, akik még filmen tanultak fényelni), és a szaturációt feltolni maximumra, utómunkában meg vissza. így megmarad a log dinamikatartománya, viszont nem lesznek tele a sötétszürke részek színes pacákkal.
a dolog működik, a színpad nem lett foltos.az íves szenzor érdekes ötlet, de a leica az eltolt mikrolencsés szenzorral se váltotta meg a világot. hátha majd ez
istálló? gazemberség? hupákolás?
-
kovsol
titán
Ezért tök jó ez a 50-300 a Tamrontól ami 665g és 150mm hosszú, 67mm filterrel.
Ezért van nekem pl a Tamron 28-200 is. Tájképezni tökéletes, úgyis rekeszelnék, és kompakt méret. Mellé egy Tamron 17-35 f2.8-4 szoktam vinni még. Kettővel lefedem a 17-200mm -t.[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Dißnäëß
nagyúr
-
Neck
veterán
A gyors zársebesség sok fénynél jön jól, de olyan nekem főleg természetes fénynél jön elő, oda meg jó az e-shutter is, azzal tud 1/8000-et.
Hajtogatós LCD ezeken is van, azzal lehet derékmagasságból is lőni.Az EVF a fő kompromisszum, az igaz.
A 26MP M-es RAW akkor jön jól, amikor a végén kijön az egész sorozat 26MP-re, és lehet őket egyben szerkeszteni.
Használtan találtam most egyet viszonylag jó áron , így csak 250k a difi
An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"
-
Gaben92
őstag
Erre mondjuk én kíváncsi lennék. A Nikon Z mount ffd-je 2mm-el kisebb a Sony E mountnál (16 vs 18mm) és gyártanak is adaptert amivel Z mountra felmennek a Sony üvegek. Mondjuk rohadt viccesen néz ki a 2mm-es adapter.
Pluszba még annyit, hogy vannak pletykák arról, hogy jönnek Sigma lencsék Z mountra de a mikor/mi/tényleg az kérdéses.
If it ain't a Rotor, it ain't a motor.
-
Neck
veterán
Oké, de nekem az FP-L eléggé "öszvérnek" tűnik. Ha megveszed hozzá a markolatot, az EVF-et, stb, úgy már eléggé drága, számomra kérdés az időjárásállóság a LEGO-jelleg miatt, illetve, kb a nyakamat (Neck-emet ) merem tenni rá, hogy az AF a fasorba sincs a modern Sony vázakhoz, de különösen az α7RV - α7CR kombóhoz képest.
Meg ott is megvan a szitu, hogy egy kis pancake obi nem biztos, hogy kiszolgálja a 61MP felbontást.
Ja, és csak eShutter van. Mivel lassú a szenzorkiolvasás, LED-es világításnál csíkfesztivál.
Szerintem ez egy ilyen kicsit niche kísérlet annak a néhány embernek, aki nem talál magának megfelelő vázat, így inkább összerakja. Azoknak mondjuk biztos jó.
Egyszer azért kipróbálnám, de otthonra nem kéne.
Olyan, mint Beyoncé
[ Szerkesztve ]
An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"
Új hozzászólás Aktív témák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Elektromos autók - motorok
- Zseniális!
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- War Thunder - MMO Combat Game
- Mobil flotta- ajánló keresés belépéshez
- Érdemben megoldódik a zajos Noctua NH-D15 G2 léghűtők problémája
- Autós topik
- Gránit az asztalon: teszten az AMD új platformja
- Azonnali processzoros kérdések órája
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen