Új hozzászólás Aktív témák
-
-szp-
aktív tag
A Laser Micromachiningről: Rizvi tudós, a Bangor egyetemen végzett. Itt összeszedett némi kapcsolati tőkét, aztán egy vállalkozáshoz került, ahol félvezetőkkel foglalkoztak, kis egyszerű alkalmazott volt. Később csoportvezető lett, majd visszahívta az egyetem tanítani. Itt lettek kormányközeli ismerősei. A britek nagyon jól menedzselik a tehetségeket, próbálnak lehetőségeket biztosítani. Ilyen kitörési pont volt az a pályázat, amin a fickó kapott egy csomag pénzt, hogy újra a szakterületét kutassa. Mivel pénzt magánembernek nem adnak, csinált egy céget. Ezt tolja 10 éve. Az első gépét az állam pénzén vette, de például az első mikroszkópja gagyi volt, ezért az első munkái a lencsékkel kapcsolatosak voltak. Végül sikerült áttörést elérnie, saját maga gyártott jobb optikát a saját gépéhez. Azóta sokszor kaptak támogatást, de még mindig csak hat embert foglalkoztat. Azokat viszont iszonyatosan nagy becsben tartja, kizárólag elismerően nyilatkozik mindenkiről.Nem fél átadni a tudását, és nem szégyenlős élni az ismeretségeivel sem.
A Leader Optec esetében családi tőkéből indult a vállalkozás, de jóval kisebb befektetést is igényelt, mint a lézeres csapatnak. Itt is igaz viszont, hogy alacsony a fluktuáció, és az alkalmazottak elégedettek azzal, amit a munkájukért cserébe kapnak. Itt nem csak a pénzről, mentalitásbeli különbségekről van szó. Az Optecnél három emléktáblát láttam, az eredeti tulajdonosét, és két alkalmazottét. Nem mertem rákérdezni, de gyanítom semmi különlegeset nem tettek, egyszerűen sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint hazánkban. Bár a kis, családi vállalkozásoknál itthon is előfordul, hogy az alkalmazottakat a tenyerükön hordozzák.
Biztos recept nincs, de jó kapcsolatok vagy örökölt tőke nélkül Walesben is nagyon nehéz elindulni. Ha viszont felfigyeltek rád, akkor nem engedik el a kezed. Már nem lenne feltétlenül szükség rá, de mint a mellékelt ábra is mutatja, továbbra is tolják ezeket a cégeket, mert befektetésként tekint rájuk az állam. Mindenkinek jó, ha pénzt ölnek bele, ki is teszik őket a kirakatba. A folyamat pedig generálja önmagát.
-
Dhampir
félisten
Walest nagyon szeretem.
Suo Gan walesi altatódal Charlotte Church előadásában, hárfakísérettel. A dal szerepelt Spielberg emlékezetes alkotásában; A nap birodalma (Empire of the Sun) című filmjében is.
A walesi sárkány egyik ábrázolása, amely Wales zászlajában látható.
-
Vesa
veterán
Én az ilyen cégek esetében mindig arra vagyok kíváncsi, hogy konkrétan a kezdetektől hogyan sikerült felfejlődni, és meghatározó piaci részesedést szerezni?
Például volt két jóbarát egy jó ötlettel, befektetőt kerestek és találtak (mert nyikván nem egy garázsban kezdték, saját pénzből)? Netán eleve állami segítséggel indultak? És ha igen, akkor vajon miért pont ők kaptak támogatást?
Hogyan szerezték az első megrendeléseket? A fejlesztési stádiumban miből tartották el a céget, miből fizették a költségeket?Amikor egy már "befutott" cégről olvasunk, csak ámulunk a szervezettségen, de igazság az, hogy ha a tőke már rendelkezésre áll, akkor a jelentős feladat ellenére is könnyebb dolguk van, mert van pénz profi munkaerőt alkalmazi, vagy külsős cégeket megbízni. De a kezdetekről általában nem esik szó, vagy ha mégis, akkor csak ködölés van, konkrétum nincs. Pedig nagyon érdekes lenne tudni, hogy ilyen viszonylag speciális területen, alapvetően hogyan lehet a gyakorlatban elindítani egy vállalkozást.
Új hozzászólás Aktív témák
it Kétrészes sorozatunkban elsőként három céget mutatunk be, melyekre büszkék a walesiek. Van köztük üveggyáros, lézerrel dolgozó és optikai kábelt készítő is.
- Ipari mennyiségű hibát javít az új GeForce driver
- GeForce RTX 5060 Ti: Ha az ár jó, minden jó (lenne)
- Húsz százalékot ver az 5060 Ti elődjére?
- One mobilszolgáltatások
- Nintendo Switch 2
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Formula-1
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Házimozi belépő szinten
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- További aktív témák...
- GIGABYTE B760M H DDR4 + Intel I5 14400F + G.Skill Ripjaws V 2x16GB DDR4 3600MHz
- GIGABYTE B760M H DDR4 + Intel I5 12400F + G.Skill Ripjaws V 2x16GB DDR4 3600MHz
- Samsung Galaxy S23 Fehér 128 GB Újszerű
- Intel Core i5 13500T - 14mag/20szál - TDP 35W - Eladó!
- ASRock RX 7800 XT 16GB GDDR6 Challenger OC - Új, bontatlan, 3 év garancia - Eladó!
- Honor Magic7 Lite 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple TV eladó
- Telefon felvásárlás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
- AKCIÓ! Gigabyte B450M R7 2700 16GB DDR4 512GB SSD RX 6600 8GB GDDR6 CM MasterBox 5 Lite 600W
- BESZÁMÍTÁS! 1600W Corsair AX1600i Titanium tápegység garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest