Új hozzászólás Aktív témák

  • fateless

    veterán

    válasz HardSanyeee #171 üzenetére

    Azért ez nagyon nem így van.

    A zárt oprendszeres telefonok nagy része is igazán testreszabható. Mind a SE, mind a Motorola szinte a végletekig testreszabható, a Nokia S40-esei is jól módosíthatóak. A Samsung és az LG gyenge ezen a téren.

    Sokáig kevésbé jól használható volt pl a symbian, mint a zárt oprendszeres telefonok, a Nokiának rengeteg munkája fekszik abban, hogy mostanra a symbian már ugyanolyan egyszerűen használható, mint pl az S40-es platform. Ebből fakadóan is növekedett sokat az okostelefonok piaca (no meg az iPhone a másik készülék, ami fellendítette ezt a területet, maga után húzva a többi rendszert is)

    Nem mondom, van sok előnye a nyílt OS-nek, de sok embernek nincs rá szüksége. Megannyi embert látok magam körül, akiknek symbian készülékük van. Egy jelentős részük nem is tudja, hogy ez mit jelent, csak ezt sokat dícsérték, ezért esett erre a választás. Más részük tudja, de nincs rá hatással. Megint egy másik csoport használ is programokat, de ez csak annyit jelent, hogy feltesz egy-két progit a legelején, majd a későbbiekben ezen kívül nem élvezi az előnyöket. Két másik csoport marad még: akik kihasználják a symbian telefonjaik képességeit, valamint az általam már-már lenézett csoport, akik szinte minden nap felraknak valamit a telefonjukra, bár nem is használják azt, csak rakosgatják sorba fel a tört progikat ész nélkül.

    Ne értsd félre, nem a nyílt OS ellen akarok beszélni. Évek óta ilyen készülékeket használok fő telefonokként, jóideje WM-t (Asus, HTC-k, HP, Samsung), de voltak symbian készülékek is (az E61-et szerettem). Viszont sok-sok ember van, aki nem igényli a csúcs tudást a készülékeiben. Nem véletlen, hogy a Nokia exkluzív modelljei sem okostelefonok, ahogy a Vertu sem erről híres. Kisebb az igény ezek iránt. Noha változik a kép, de amint írtam, ez kifejezetten árnyalt, nem egyértelmű.
    (A vírusok létezését egyáltalán nem látom érvnek a nyílt OS ellen. Évek alatt egyetlen vírusom sem lett, mert nem akarok mindent felrakni a telefonomra, amit csak lehet, persze "ingyen".)

    Szerintem jó, hogy vannak nagy tudású zárt OS készülékek, mert sokaknak ez kell, de a bővíthetőség nem. Ezzel a W995-tel a problémám az ára. Esni fog, persze, de ennyiért akkor is sok. A tudása bőven elegendő a kategóriájában. Van benne WiFi, ha esetleg kellene valamihez, van benne GPS, ha esetleg kellene (biciklitúrára nem a GPS-es telefonomat használtam, hanem egy külső GPS-t és egy SE v640-et, mert így végig bírta az egész napot, adatmennyiségben pedig párszáz KB volt csak az adatmennyiség), jó a menü, a struktóra, a memória elég nagy, rádió van benne, zenélni is lehet vele (sajnos kihangosítva is :W ), e-mailhez is jó. Az egyetlen baja az ára. (Nem véletlenül kapott tetszett pelcsnit...)

    "A HELYESEN alkalmazott bölcsesség a hasznos" Prédikátor könyve 10:10

Új hozzászólás Aktív témák