Új hozzászólás Aktív témák
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Persze, kivételek mindig léteznek, de szerintem nem ez a jellemző, főleg egy bizonyos kor alatt. Egy szintig persze el lehet jutni, 21 évesen én is meg tudtam oldani, hogy a kedvesemmel kivegyünk egy albit, tulajdonképpen sajátot is vehettem volna hitelre.. ahogy fogom ezt tenni most, hogy már nincs itt az ex.
A "könnyű kiválasztani a normális nőt" dologról meg annyit, hogy én világ életemben nagyon körültekintő, mondhatni óvatos voltam, mégis sikerült egy olyan lányt kiszednem a tömegből, aki bár alapvetően sokkal normálisabb az átlagnál, de nincsenek (és szerintem soha nem is lesznek) meg bizonyos tulajdonságai, amikre annyira vágytam, vágyom a mai napig. Sajnos ez csak azután derült ki, hogy összeköltöztünk, ami kevésbé jó, majd egy évig el is húzódott a dolog, mert én nagyon bíztam abban, hogy lesz ez még jobb is. Nem lett.
A cikkben szándékosan nem fejtettem ki a "klasszikus nő" tulajdonságait - olvasmányosra akartam az írást -, de úgy látom, hogy néhányan másra gondoltok, mint én. Persze, a házimunka is része, de én inkább olyan dolgokat emelnék ki, mint odaadás, kedvesség, családot összetartani tudás, a férfi visszahúzása a földre, konfliktusok háttérből való elsimítása... meg lehetne folytatni a sort, egy igazi nő ki tudja mutatni az érzéseit, tud szeretni, megbecsüli a jót, apróságoknak is örül, kerüli az egyoldalú dolgokat. Az a szomorú, hogy ezeket még egy alapvetően normális nővel együttélve is nekem kellett gyakorolnom.
Köszönöm a pozitív visszajelzéseket, örülök!
[ Szerkesztve ]
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Viszlát (#10): úgy gondolom, hogy alapvetően mindig a férfiak uralták a világot és a nőket is. Nagyjából ez lehet az oka a feminista mozgalmak kialakulásának is, véleményem szerint érthető, hogy a nők több jogot, úgymond szabadságot akartak, csak sajnos azzal nem voltak pontosan tisztában, hogy milyet. Ez az egész értékrendes elcsúszás szerintem alapvetően szintén férfidolog, a mai, pénz uralta világ a racionalitás szerint működik, ami ugye egyértelműen a férfiagy jellemzője.
És igen, a két modern nem egymás mellett alakult ki, de szerintem a férfiaknak ebben nagyobb a szerepük. De tartom az állítást, hogy a buta nőknek ez a szerep tökéletes, az intelligens nők pedig normálisak tudtak maradni, a buta férfiak igényeitől függetlenül.hcl (#7): én sem házimunkára szeretném tartani a nőt, de úgy gondolom, hogy neki is ki kell vennie a részét a dologban. A már említett kapcsolatomban eléggé el voltak csúszva ezek a dolgok, pedig én tényleg csak egy fele-fele megosztást akartam.. Mielőtt felmerül mondom: nem hiszem, hogy erre egy bejárónő a megoldás, egy normális méretű lakásban napi fél-egy óra munkával rendet lehet tartani, erre szerintem minden pár képes kell, hogy legyen.
shev7 (#6): szerintem ez a biológia és a pszichológia, sőt, az emberiség megcsúfolása. Egy gyereknek az anyja a legfontosabb, nem véletlenül az ő testében növekszik. Egy kisgyereknek az apja nem tudja helyettesíteni az anyját, függetlenül attól, hogy mennyire normális és mennyire igyekszik.
Zolaash (#3): örülök, hogy ilyen is van. Mindig jó ilyet olvasni, mert így a dolog kezd valósnak tűnni, nem csak mendemondának!
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
válasz spirit007 #24 üzenetére
Szerintem nem ennyire fekete-fehér a dolog. Vannak klasszikis férfi és klasszikus női tulajdonságok, amiknek sokan megfelelnek. Például én úgy érzem, hogy megfelelek nekik, és nem hiszem, hogy idealisztikus elképzelés egy nőtől elvárni az általam felsorolt tulajdonságokat. Ezek egyébként nem jelentenek garanciát a boldogságra vagy a konfliktusmentes életre, nem is ezt várom el. Aki viszont egy ideálban hisz, az ilyesmire számít - de ezen a tapasztalat segít.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Parci: alapvetően tökéletesen egyetértek veled, de úgy gondolom, hogy egy kapcsolatból nem mindig a sértett félnek kell kilépnie, ugyanis nincs olyan, hogy sértett fél. Ha egy "szabadelvű" ember összekerül egy "egyenessel", akkor utóbbi nem feltétlenül ad okot arra, hogy megcsalják, mégis megtörténik, de azért, mert egyszerűen más a két ember. Viszont sérülni mindkettő sérül. Egyébként úgy látom, hogy bizonyos típusú nők egy kapcsolatból nehezebben lépnek ki, mint a férfiak úgy nagy általánosságban: vagy ha jön egy másik férfi, vagy ha kirúgják őket. Ez a konklúzió levonásakor sokakban félreértéseket okoz - azokban, akik jelentőséget tulajdonítanak annak a "sértett" és "bűnös" megállapításában, hogy ki "rúgta ki" a másikat.
tildy: a második bekezdésedről már írtam egy külön írást, csak mivel ez most jelent meg, még nem dobhatom ki a másikat. Szerintem nagyon nagy baj, ha egy érzelmi alapon döntő nő egy racionális, érzelmektől mentes gondolkodást igénylő pozícióba kerül, és viszont - de ezt majd jobban is kifejtem. Az utolsó, zárójeles résszel kapcsolatban viszont megkérdezném: a felsoroltakon kívül szerinted miben nyilvánul meg az, hogy valaki valakinek a _párja_? Ne értsd félre, én is azt tartom jónak, ha az ember kedvese az apja/anyja/barátja/stb., csak érdekel, hogy ezek mellett mit takar az, hogy a "szerelme"? Szerintem ez egy gyűjtőfogalom az összes többire, kiegészítve a testi dolgokkal.
oerlikon (#28): hát igen, lelkileg nehezebb, de azért annyira az sem nehéz, ha a saját értékeidben hiszel és látod, hogy alapvetően annyi volt a baj, hogy mások voltatok. Én legábbis így vagyok vele. Az utolsó két mondatod nagyon tetszik!
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Engem meg azzal lehet kikergetni a világból, ha a napi fél óra (sőt, legyünk gyorsak vagy kevésbé igényesek: 15 perc) házimunka hiányában nem tudok leülni a kanapéra, mert ott pólók/bugyik/táskák vannak, a szekrényből meg nem tudok előszedni egy tiszta bögrét, mert mind a mosogatóban van. De örülök, hogy mind a ketten le tudtuk vonni a konzekvenciát, ez tényleg nem működne!
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Érdekes... én is nagyon szeretem a rendet, teszek is érte, de egy bizonyos határon túl nem viselem el, hogy én sokkal többet teszek a dologért. Nem méregetem, hogy ha én 5 bögrét mosogattam el, akkor a másiknak is annyit kell, de azt nem bírom, ha minden este nekem kell elpakolnom a másik cuccait.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Szerintem az általad most leírtak még mindig nem csak a párkapcsolatokra vonatkoznak, legalábbis egy részük. Édesanyámat is szeretem, tisztelem, úgymond társa vagyok jóban-rosszban (ha bajba van segítek neki, ha én vagyok bajban ő segít nekem ). A tartalmas és őszinte kommunikáció teszem azt a legjobb barátaimnál is megvan. Maradnak tehát a testi dolgok és a "be nem korlátozás", ami viszont megint megérne egy külön cikket, majd két hét múlva...
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Köszönöm, hogy hozzászóltál az íráshoz!
Ebbe a hozzászólásba írom, de Tőled függetlenül merült fel bennem a kérdés még annak idején: egy olyan nő, aki kvázi "lusta" mondjuk főzni, takarítani, vagy olyan mondvacsinált dolgok mögött él, mint mondjuk hogy "este 6 után én már nem takarítok"... szóval milyen anya lesz egy ilyen nőből? Mert én azt látom, hogy a mai nők egy jelentős része lusta... dolgozni (Veled ellentétben) és háztartást vezetni egyaránt, de persze tisztelet a kivételnek! Ezek a dolgok pedig kérdéseket vetnek fel az anyaságukkal kapcsolatban. Egy ilyen gondolkodású embertől azt kaptam válaszul, hogy ez majd ösztönös dolog lesz, ha eljön az ideje, én ebben nem vagyok biztos, szerintem tudatosan is fel kell készülni dolgokra, nem lehet ösztönökben vakon bízni.Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Ez így igen korrekt, én is hasonlóan képzelem el a dolgokat!
Annyit azért hozzátennék, hogy a "klasszikus" felosztás sem azt jelenti, hogy a nő főz a férfi meg meccset néz, mivel vannak tipikus "ház körüli" munkák, melyek a régi felosztás szerint a férfi feladatai: szerelés, szög beverése, izzócsere, stb. Ezek persze ráfordított idő szempontjából meg sem közelítik mondjuk a főzést, szóval én sem vagyok a hívük, a mai világban ez nehezen életképes, mivel ugye a nők dolgoznak munkahelyen is.Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Hidd el, sok nő képtelen egy izzócserére is, de ezzel szerintem nincs gond. Igen, a szénlapátolásról határozottabban kijelenthető, hogy férfimunka, csak a mai világban ugye általában nem szükséges szenet lapátolni - én itt a városban élő párokról beszélek, mert erre van rálátásom. De egy normális férfi azért úgy gondolom, hogy megcsinálja azt, amit neki kell, csak ha az ember a belvárosban él, akkor elég kevés ilyen jellegű dolog hárul rá. Azt hittem az előző hozzászólásomból is lejön, hogy mire gondolok.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Tévedés. Azok a "modern férfiak", akik megfelelő egzisztenciával rendelkeznek, nem valószínűleg, hogy egész életükben egy nővel akarnak lenni, mivel minden este tudnak másikkal aludni. Persze ez sem minden esetben igaz, de szerintem a kapitalizmusban a rengeteg pénz általában együtt jár bizonyos - általam elítélt - tulajdonságokkal. Arany középút!
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Igaz, nem volt teljes az állításom. Viszont a tőkealapú világban úgy gondolom, hogy sokkal de sokkal nehezebb szilárd erkölcsi értékrend mellett milliomossá válni, mint régebben. Tehetséggel csak akkor lehet, ha nagyon nagy szerencséd van, egy "átlagos" munkahelyen pedig jellemzően úgy tudsz előbbre lépni, ha letaposol pár embert magad körül. A tisztességet nem feltétlenül honorálják, de ez nem mindig volt így.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Nem igazán értem, hogy ebben a hozzászólásban miért kellett személyeskedned, korrekt megfogalmazással is el lehet érni ugyanazt a hatást.
Továbbra is fenntartom az állításom, hogy a mai világban az egyetlen értékadó dolog a tőke, vagy ha úgy tetszik a pénz, és bár mindig nagy úr volt, a kapitalizmusban minden eddiginél nagyobb jelentőséget kapott. Valóban nem fejeztem ki magam a legjobban, igazad van, mindig a törtetők tudtak a legtovább eljutni, a mai rendszerrel viszont az a gond, hogy törtetés nélkül már-már lehetetlen normális egzisztenciát teremteni, egy-egy (régebben elismert) szakma pedig kizárja a lehetőségét annak, hogy jómódú legyél. Egy szót mondok: tanár.Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Igen, a stílus nem tetszett, ez a mostani hozzászólásod viszont szerintem is korrekt, köszönöm!
Persze, nem a pénz az _egyetlen_ mértékadó dolog, de úgy gondolom, hogy a "fejlett" kultúrákban a többség számára ez a leglényegesebb dolog. Onnantól pedig, hogy más értékekre csak a "kisebbség" ad, ki merem jelenteni, hogy a világot a pénz irányítja - az egy másik dolog, hogy ez régen is így volt-e vagy nem, szerintem ne is vitázzunk róla, alapvetően valóban neked van igazad.
A törtetésről pedig annyit, hogy persze, valóban lehet "tisztességesen" is felépíteni dolgokat, de szerintem akkor sem ez a jellemző.
A szakmák megítélésének változása a kultúra/közösség/fejlettség függvénye, nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy manapság olyan szakmák nem kapnak elismerést, amik a társadalom szempontjából nélkülözhetetlenek. Ilyen például a tanári szakma. Ez viszont úgy gondolom, hogy soha nem volt így a történelem során, csak most (és persze lehet, hogy csak nálunk). Nem arra gondolok, hogy a tanárokat mindig jól fizették, de hogy nem nézték le őket, abban biztos vagyok. Most lenézik.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
Alapvetően az efféle dolgokat annak kell kezelnie, aki valami miatt képtelen egy komoly kapcsolatot kialakítani, nem a másik félnek... egyébként biztos vagyok benne, hogy az, aki tisztában van önmagával és a saját korlátjaival (ahogy Parci is írta), az nem esik efféle hibákba. Persze, egy komoly kapcsolatot gyász követ, de addig általában nem igazán ismerkedik az ember, utána meg elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki ne merjen belelépni egy kapcsolatba, ha a másik ember megfelel az igényeinek - vagy legalábbis annak látszik. Ha nem mer, az azért van, mert valamit nem rakott helyre magában, de azt bármikor meg lehet tenni, gondolom én.
Mod: ok, ez így sarkított, biztos nem könnyű mindenen hamar túllépni.
[ Szerkesztve ]
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
válasz Cs.Orsolya #116 üzenetére
Nem, az a következő lesz.
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
-
Bocha
HÁZIGAZDA
válasz Cs.Orsolya #126 üzenetére
Bekeretezem!
Game On minden második szerdán 15 és 16 óra között a Radiocafé 98.0-n
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen