Új hozzászólás Aktív témák

• #1 Buci21 addikt

  Új Válasz 2014-04-09 14:26:24 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Buci21

  addikt

  gyönyörű

  Szerk: Bocsi a hosszú idézetért, de szerintem ez a darab egy az egyben érdemli meg, hogy idekerüljön

  A VÁROS PEREMÉN

  A város peremén, ahol élek,
  beomló alkonyokon
  mint pici denevérek, puha
  szárnyakon száll a korom,
  s lerakódik, mint a guanó,
  keményen, vastagon.
  Lelkünkre így ül ez a kor.
  És mint nehéz esők
  vastag rongyai mosogatják
  a csorba pléhtetőt -
  hiába törli a bú szivünkről
  a rákövesedőt.

  Moshatja vér is - ilyenek vagyunk.
  Uj nép, másfajta raj.
  Másként ejtjük a szót, fejünkön
  másként tapad a haj.
  Nem isten, nem is az ész, hanem
  a szén, vas és olaj,

  a való anyag teremtett minket
  e szörnyű társadalom
  öntőformáiba löttyintve
  forrón és szilajon,
  hogy helyt álljunk az emberiségért
  az örök talajon.

  Papok, katonák, polgárok után
  igy lettünk végre mi hű
  meghallói a törvényeknek;
  minden emberi mű
  értelme ezért búg mibennünk,
  mint a mélyhegedű.

  Elpusztíthatatlant annyian,
  mióta kialakult
  naprendszerünk, nem pusztítottak
  eddig, bár sok a mult:
  szállásainkon éhinség, fegyver,
  vakhit és kolera dúlt.

  Győzni fogó még annyira
  meg nem aláztatott,
  amennyire a csillagok alatt
  ti megaláztatok:
  a földre sütöttük szemünk. Kinyilt
  a földbe zárt titok.

  Csak nézzétek, a drága jószág
  hogy elvadult, a gép!
  Törékeny falvak reccsennek össze,
  mint tócsán gyönge jég,
  városok vakolata omlik,
  ha szökken; s döng az ég.

  Ki inti le - talán a földesúr? -
  a juhász vad ebét?
  Gyermekkora gyermekkorunk. Velünk
  nevelkedett a gép.
  Kezes állat. No, szóljatok rá!
  Mi tudjuk a nevét.

  És látjuk már, hogy nemsoká
  mind térdre omlotok
  s imádkoztok hozzá, ki pusztán
  a tulajdonotok.
  De ő csak ahhoz húz, ki néki
  enni maga adott...

  Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt,
  az anyag gyermekei.
  Emeljétek föl szivünket! Azé,
  aki fölemeli.
  Ilyen erős csak az lehet,
  ki velünk van teli.

  Föl a szívvel, az üzemek fölé!
  Ily kormos, nagy szivet
  az látott-hallott, ki napot látott
  füstjében fulladni meg,
  ki lüktetését hallotta a föld
  sok tárnás mélyeinek!

  Föl, föl!... E fölosztott föld körül
  sír, szédül és dülöng
  a léckerités leheletünktől,
  mint ha vihar dühöng.
  Fujjunk rá! Föl a szivvel,
  füstöljön odafönt!

  Mig megvilágosúl gyönyörű
  képességünk, a rend,
  mellyel az elme tudomásul veszi
  a véges végtelent,
  a termelési erőket odakint s az
  ösztönöket idebent...

  A város peremén sivít e dal.
  A költő, a rokon,
  nézi, csak nézi, hull, csak hull a
  kövér, puha korom,
  s lerakódik, mint a guanó,
  keményen, vastagon.

  A költő - ajkán csörömpöl a szó,
  de ő, (az adott világ
  varázsainak mérnöke),
  tudatos jövőbe lát
  s megszerkeszti magában, mint ti
  majd kint, a harmóniát.

  1933 tavasza, József Attila

  [ Szerkesztve ]

• #2 ^Clown veterán Buci21 #1

  Új Válasz 2015-10-21 23:13:55 #2

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  ^Clown

  veterán

  LOGOUT blog

  válasz Buci21 #1 üzenetére

  Ez is szép (így utólag )

  [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák