H​i​rde​t​és

2018. január 23., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Infotech  »  [Re:] Letiltott ADSL

Hozzászólások

(#1) moonman


moonman
(Jómunkásember)

''A Microsoft Magyarország által ma kiadott közlemény szerint az anyavállalat úgy értesült, hogy az érintett Invitel-ügyfél fájlcserélő hálózaton keresztül osztott meg egy ún. kulcsgeneráló programot...''

nem weblapot említett? szerintem Bővebben: link szerintem.


egyébként eddig a legösszeszedettebb és korrektebb cikk, legalább meg is szólalt valaki az értintettek közül. már tényleg csak az érdekelne, hogy a microsoft-tól jött bejelentés, esetleg az invitel mégis figyel, vagy netán egy haragosa felnyomta az illetőt jól?

[Szerkesztve]

(#2) Viktor77


Viktor77
(PH! félisten)

''„A közelmúltban három olyan eset fordult elő, amikor a szoftvertulajdonos megkeresésére...''

Kizártnak tartom, hogy a Microsoft levelet írt volna az Invitelnek, ennek a pár száz (ezer) felhasználóval rendelkező cégnek.

(#3) Erasmus válasza moonman (#1) üzenetére


Erasmus
(őstag)

Bocs, kivettem a szövegből a ''ma kiadott közleménye szerint'' kitételt. Ez szóbeli közlés volt.

Az MS Magyarországnak egyébként megvannak a pontos adatok is (ők is a sajtóhírek alapján mentek utána a dolognak), de ezek nyilván nem publikusak. Tehát valóban a redmondi központ jogi képviselője (gondolom, ügyvédi iroda) kereste meg az Invitelt.

(#4) FlasH-BacK


FlasH-BacK
(senior tag)

Azért ez elég lol, hogy bemagyarázzák: a felhasználó nem is tudott a windows keygenről, ami a gépén vol:). Biztos magától töltődött le...:))

(#5) moonman válasza FlasH-BacK (#4) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

netuddmeg. simán meghekkelhetnek egy védtelen gépet, a spam-ek jó része nem magától a küldőtől indul, hanem zombi szerverekről.

(#6) WN31RD


WN31RD
(PH! addikt)

Hasznos ez a cikk, kapjanak az ilyen szemétségek minél nagyobb nyilvánosságot, csak így tovább! :C
Jó a zárszó. ;]

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#7) moonman válasza WN31RD (#6) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

szemétségnek nem nevezném. 3 napig nem volt netje, ennél rosszabbul is járhatott volna.

[Szerkesztve]

(#8) Gregorius válasza moonman (#7) üzenetére


Gregorius
(őstag)

Majd amikor neten kell beadni az adóbevallást, akkor mondj ilyeneket :)

Mainstream support for Steve Ballmer ended in 2009. Extended support ends in 2014.

(#9) WN31RD válasza moonman (#7) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Én viszont szemétségnek nevezem (és úgy gondolom, hogy még finoman is fogalmazok), ha egy jogállamban egy magáncég vádaskodásának hatására bírósági ítélet nélkül szankciókat alkalmaznak egy vélhetően (ld. jogállamiság egyik alapköve: ártatlanság vélelme!) ártatlan emberrel szemben. Az persze egészen más dolog lenne, ha küldenének neki figyelmeztetést, hogy ha X időn belül nem intézkedik, akkor perre viszik az ügyet, stb. De nem ez történt.
Egy cég véleményének (legyen az akármilyen hitelesített okiraton prezentálva) semmilyen kényszerítő hatással nem lenne szabad rendelkeznie. Amíg valakiről bírósági ítélet ki nem mondja, hogy bűnös, addig ártatlan.
Az ilyesmivel nem lenne szabad játszani, még komoly, a társadalmat veszélyeztető bűncselekmények esetében sem, nemhogy ilyen piszlicsáré ügyek miatt.

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#10) moonman válasza Gregorius (#8) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

ez ugye poén volt?

(#11) moonman válasza WN31RD (#9) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

mintha azt mondták volna, hogy többszöri felszólításra nem tett eleget...

(#12) WN31RD válasza moonman (#11) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Na és? Volt bírósági ítélet? Nem volt. Van akár a Microsoftnak, akár az Invitelnek olyan jogköre, mint egy bíróságnak, hogy számítson a véleményük? Nincs, tehát nem számít a véleményük. Tehát ártatlan az illető? Igen.

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#13) moonman


moonman
(Jómunkásember)

különben, hogy milyen egyszerű is ''rajtakapni'' valakit. se hekkprogram, se fbi.

Bővebben: link

a képet egy nevét, nemét, vallási hovatartozását és szexuális beállítottságát elhallgatni kívánó személy készítette

[Szerkesztve]

(#14) moonman válasza WN31RD (#12) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

szerintem tévedésben vagy, az x mobiltársaság sem fog egyből a bíróságnál kezdeni, ha számlatartozásod van, hanem küld egy felszólítólevelet, aztán kikapcsolja a kártyád.

(#15) Gregorius válasza moonman (#10) üzenetére


Gregorius
(őstag)

Most még az :). Aztán pár (tíz) év múlva lehet, hogy már nem fogunk vele viccelődni, amikor az APEH kiterjeszti mindenkire az online rendszerét. :U

Mainstream support for Steve Ballmer ended in 2009. Extended support ends in 2014.

(#16) anaqer válasza moonman (#13) üzenetére


anaqer
(PH! kedvence)

Nem is értettem soha hogy mire ez a nagy DC++ őrület, ennyi erővel rögtön bevághatnád a sarki számtekbót ablakát is egy féltéglával... kevesebb nyoma marad.

If we can hit that bullseye, the rest of the dominoes will fall like a house of cards... checkmate!

(#17) Gregorius válasza moonman (#14) üzenetére


Gregorius
(őstag)

No igen, de az X mobiltársaság nem az Y külső cégtől kapja a (hiteles vagy kevésbé hiteles) információt, miszerint tartozásod van. Ha mást nem, legalább annyit megtehetett volna a szolgáltató, hogy hitelt érdemlően ellenőrzi a forrás állítását. Tudtommal ez nem történt meg, ezért felháborító a dolog.

Mainstream support for Steve Ballmer ended in 2009. Extended support ends in 2014.

(#18) WN31RD válasza moonman (#14) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Az egészen más eset, ott egyrészt szó nincs arról, hogy az egyik cég a másikra gyakorol nyomást, másrészt pont azért szolgáltatásukért nem fizetsz, amelyet letiltanak.
Ezzel inkább az analóg (bár az sem teljesen), hogy a Microsoft letiltja az XP-t (nem úgy értem, hogy távirányítással), ha nem aktiválod időben.

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#19) corlagon


corlagon
(senior tag)

Le vagyok maradva erről az inviteles témáról, mint a borravaló (meg ez már a 3. fórum, ami ugyanazt rágja végig), de azért Stefan Derrick módjára megpróbálom reprodukálni az eseményeket:

MS-es csóka/exec/bűnüldözési osztály DC++zik a **** hubon, meglátja a [HUN]xyz usernél a xxx.keygen-t, letölti, elindítja, jééé, ez tényleg az, ami. Megkéri az ISP-t (és/vagy a usert, nyilván no effect), hogy csináljon már valamit, az felszólítja az usert, hogy hagyja abba az MS-jogsértést. Nem hagyja abba, erre az Invitel leveszi a netről.

A web-es mp3 szerverek idején a Mahasz & Artisjus is ugyanezt csinálta: megkért, hogy fejezd be, vagy perelnek. Mindenki értett a szóból.


Ha a fenti úton-módon történt (HA!) abban semmi borzasztót nem látok. Ha nincs szpájveres adatszerzés, inviteles csomagszken, halflife.zip meg neroxxxx.zip stb.

(#20) tibibi


tibibi
(őstag)

szvsz. jog sértésre jog sértéssel válaszolni nem teljessen etikus dolog :U
magyarul legalább anyira nincs joga senkinek a gépemben turkálni mint nem jogtiszta programot használnom.szerintem

Mini nvr 4ch és hozzá való 500gb usb3 hdd eladó .16k

(#21) moonman válasza corlagon (#19) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

szépen összefoglaltad, granulálok.

(#22) moonman válasza tibibi (#20) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

ha nem akarod, hogy turkáljanak, talán ne osssz meg 30 gigányi warezt, hogy felengedjenek egy szaros hubra.

(#23) WN31RD válasza corlagon (#19) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Ezzel - egyebek mellett - az a gond, hogy az Invitel milyen alapon dönti el helyettem, hogy perelni szeretnék-e vagy sem?

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#24) tibibi válasza corlagon (#19) üzenetére


tibibi
(őstag)

honnan tudta ,hogy nem hagyta abba?

Mini nvr 4ch és hozzá való 500gb usb3 hdd eladó .16k

(#25) moonman válasza tibibi (#24) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

gondolom ugyanott figyelt a fájl tovább?

(#26) moonman válasza WN31RD (#23) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

helyetted? még Te perelnél? és miért?

(#27) tibibi válasza moonman (#22) üzenetére


tibibi
(őstag)

nem osztok meg semmit :))

Mini nvr 4ch és hozzá való 500gb usb3 hdd eladó .16k

(#28) WN31RD válasza moonman (#26) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Mármint perelni a Microsofttal mint alperes.

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#29) tibibi válasza moonman (#26) üzenetére


tibibi
(őstag)

pl. a személyiségi jogok megsértése miatt :)) a frissen lopott cuccaim után kémkedik :DD

Mini nvr 4ch és hozzá való 500gb usb3 hdd eladó .16k

(#30) moonman válasza tibibi (#27) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

akkor nem is turkál senki ;)

(#31) corlagon válasza WN31RD (#23) üzenetére


corlagon
(senior tag)

Miért döntené el?

Ha az user jogszerűtlennek érzi az eljárást, perelheti az invitelt bármikor, vagy akár a hamis gyanusítások miatt a feljelentőt is.

Jelzem, nem tudunk (tudok) semmit az invitel és az user közti kommunikációról. Valószínűnek látom, hogy az invitel előzőleg felszólította az usert a fájlok letörlésére (vagyis a jogsértés befejezésére). Ha nem így tett, így kellett volna, hogy tegyen.

Egyébként a MS a tőle letöltött keygen-nel azért az invitelnek elég meggyőzően tudja bizonygatni, hogy jogot sért az user. Ha nagyon akar, még az invitel is belekukkanthat a DC++ megosztásba (teljesen legálisan), szerintem meg is tették (vagy: megtehették volna).

Szóval: van itt azért legálisan járható út, hangsúlyozom, ha DC++-ről és a ms keygen-ről van szó.

(#32) moonman válasza WN31RD (#28) üzenetére


moonman
(Jómunkásember)

nem dönti el, nem is érdekli. joga van lekapcsolni, erről szól az e-kereskedelmi törvény, ami az aszf-ben is benne van, amit az előfizető aláír.

(#33) Cane válasza WN31RD (#28) üzenetére


Cane
(őstag)

te, mint alperes? akkor tényleg nem te döntöd el, hogy akartál-e pereskedni.

▫■ Ω Sēctσr - Γhē lαsτ lιηē σf dēfēηsē ▪□

(#34) corlagon válasza tibibi (#29) üzenetére


corlagon
(senior tag)

Srácok, ha DC++n valaki lehúzza a fájllistádat az nem kémkedés. Megteheti az ISP is, a rendőrség, Pista bácsi, bárki más. Ha rögzítik rendesen (IP-cím, hash, forgalom, Kovács 125 János főtörzs kukkol a vállad felett) simán lehet bizonyító ereje.

(#35) corlagon válasza moonman (#32) üzenetére


corlagon
(senior tag)

No igen, kérdés az, hogy mi alapján reagál így az ISP.
A bemondás azért nagyon kevés (én mint user meg ellentmondok, szeva), de ha DC++-n leszedik a kérdéses fájlt, megvizsgálják, szólnak (!) az ISP-nek, hogy nézze már meg ő is, az azért szvsz (jogilag is) elég ahhoz, hogy valaki az ''érdekeinek és jogainak sérelmét valószínűsítse''.

(#36) KEndre


KEndre
(HÁZIGAZDA)

Itt azért többről van szó, mint egy kis ejnye-bejnyéről. Eddig az otthoni ''sima'' user tabu volt a kopirájtos rendfenntartóknál, most viszont szerintem átléptek egy határt. Erről meg elfelejtettek értesítést küldeni. A lényeg és az üzenet: a jogsértés az otthoni gépeken is jogsértés, a titkos felderítő (operatív) eszközökre meg most már bármikor számíthatsz.

Nagyon kiváncsi leszek a jogászok véleményére, egyelőre nem nagyon mernek határozott véleményt mondani.

E.

Légy óvatos, sokan pályáznak a nehezen megszerzett pénzedre!

(#37) WN31RD válasza moonman (#32) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Nem vagyok jogász, úgyhogy inkább nem próbálom értelmezni a törvényt.
De szerintem amennyiben a törvény alapján kötelessége a szolgáltatónak ilyen esetben szüneteltetni a felhasználó internetelérését, akkor a törvény rossz, ellenkezik a jogállamisággal, még talán az alkotmánnyal is, hiszen a felhasználó feje fölött, az ő kárára, nem arra jogosult intézmények (bíróság) döntenek arról, hogy törvénysértést követett-e el.
Amennyiben a törvény alapján nem kötelessége, csak joga lekapcsolni a szolgáltatónak a felhasználót ilyen esetben, akkor is aggályosnak tartom, hogy magáncégek egymás közötti erőviszonyainak és nyomásgyakorlásának van kiszolgáltatva a felhasználó egy manapság egyre inkább alapszolgáltatásnak számító dolog (internet) tekintetében. Amennyiben az ilyesmit nem szabályozza törvény, akkor szerintem a szolgáltatást igénybe vevők védelmében szabályozni lenne érdemes ezt a területet.

[Szerkesztve]

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#38) viharhozo


viharhozo
(PH! addikt)

Maganvelemeny, raadasul jogasz se vagyok.

1. Eleg furcsa, h egy kulcsgeneralo programba kotnek bele. Foleg annak a megosztasaba. Ez vegkepp nem Microsoft tulajdon, es nem igazan latom, milyen alapon fogja kimutatni a MS a neki ezzel okozott kart.

2. A DC++ fajllistat sztem a vilagon sehol nem fogadjak el bizonyitekkent. Anno a regebbi mhelyemre a Warner Bros kuldott levelet, miszerint x.x.x.x gepen a Terminator 3 megosztasra kerult, ezt ok letoltottek (!) - 100 mbites gepen volt -, es felszolitottak az intezmenyt a jogsertes megszuntetesere. A gepet lekapcsoltak, a problema megoldodott. Viszont a levelben egyertelmuen a letoltesre es nem a fajllistara hivatkoztak.

Vhogy ugy erzem, az egyes es kettes pont nem feltetlenul fuggetlen egymastol, hiszen az XP install sztem eleg sok megosztasban ott van, aztan megse kuldtek ki huszezer levelet.

Durvasága miatt töröltem - moderátor.

(#39) WN31RD válasza KEndre (#36) üzenetére


WN31RD
(PH! addikt)

Átléptek egy határt: a tisztesség és a józan ész határát. Innentől kezdve szerintem a ''jogvédő'' (ironikus kifejezés ez) tevékenység egyértelműen káros a társadalomra nézve, még akkor is, ha a törvény betűjével takarózik.

''... we as consumers want our content free (as in Freedom) and if we don't get it, we'll take our content free (as in beer).''

(#40) corlagon válasza KEndre (#36) üzenetére


corlagon
(senior tag)

Akkor pár kérdés:

- Pontosan milyen titkos felderítő (operatív) eszközökre gondolsz? Van információd arról, hogy használtak ilyeneket ebben az esetben? Ha nincs, szerinted használtak?

#37-re
- Figyelmeztette a MS a jogsértésről az usert, és felszólította annak befejezésére?
Figyelmeztette az Invitel a jogsértésről az usert, és felszólította annak befejezésére?

Bocsesz hogy belekérdezek a világba, de lemaradtam, mint mondottam.

Fenti infók hiányában nem látom, hogy az eset miben megy túl egy sima DC++-s lebukáson + érdekérvényesítésen.

(#41) GP-Sz


GP-Sz
(senior tag)

Szerintem ezzel az ügylettel addig semmi gond, hogy a Ms nézelődik a neten, hogy ki mit oszt meg és aztán megpróbál érvényt szerezni az érdekeinek. Amíg ez úgy néz ki, hogy az Ms felszólítja a usert, hogy fejezze be a jogsértést, addig ez egy teljesen jogszerű, etikus, satöbbi.

Ami nekem nem tetszik ebben, az az, hogy mit keres az ügyben a szolgáltató. Feltételezem, hogy a Ms ügyvédei közölték a szolgáltatóval, hogy őt fogják beperelni, ha nem tünteti el a usert a netről. Mert ha nem fenyegetőztek semmivel, akkor az ISP miért is tett volna bármit? Őt nem érdekli sem a Ms, sem a user, nem is kellene foglalkoznia az egésszel. Nem ismerem a törvényi hátteret, a szolgáltató felelőssé tehető a user cselekedeteiért? Ha igen, akkor az szerintem nem OK.

(#42) zsiga667 válasza corlagon (#34) üzenetére


zsiga667
(PH! kedvence)

Nem kémkedés, de pontosan ugyanazt a jogsértést követi el mint az akinek lehúzza a file-listáját, warezt oszt meg. Vagy szerinted az a M$-os emberke aki lehúzta azt a filelistát, Windoze-forráskódokból szedte össze a 40-50GB megosztást? ;)

(#43) corlagon válasza viharhozo (#38) üzenetére


corlagon
(senior tag)

es nem igazan latom, milyen alapon fogja kimutatni a MS a neki ezzel okozott kart

A MO szerzői jogi törvény kifejezetten foglalkozik a másolásvédelem kijátszására, feltörésére szolgáló technikákkal.

2. A DC++ fájllista - félreérthetően fogalmaztam, magára a megosztásra gondolok, tehát a fájlok letölthetőségére, a megosztás valódiságára. Fájllista -> letöltöd a fájlt, hogy meggyőződj a jogsértésről.

(#44) KEndre válasza corlagon (#40) üzenetére


KEndre
(HÁZIGAZDA)

Gyanús az eset, bizonyítékom nincs. Úgy érzékelem, hogy a jelzés külföldről jött. Jogsértés biztos volt, de arra nem tennék sokat, hogy a srác volt a jogsértő. Lehet, hogy áldozat. Ezért kellene ezt a témát alaposan végigrágni.

E.

Légy óvatos, sokan pályáznak a nehezen megszerzett pénzedre!

(#45) corlagon válasza zsiga667 (#42) üzenetére


corlagon
(senior tag)

Semmiféle jogsértést nem követ el.
DC++ legális szoftver.
MS simán megoszthat Windowst (engedélyezi saját magának :) ), de akár 100 GB free cuccot is, pl. linux disztib-eket, hogy stilszerűek legyünk.
Fájllista letöltés legális.
MS crack letöltése MS által legális.

Azt próbálom hangsúlyozni kollégák, hogy dc-n nem kellenek illegális James Bond technikák valakinek a lebukásához. Spyware-t telepíteni, haver beszólására feljelenteni (és netet letiltani) bizonyíték nélkül stb. az más tészta.

(#46) KEndre


KEndre
(HÁZIGAZDA)

A cikkünkből:
''A Microsoft Magyarország szerint az anyavállalat úgy értesült, hogy az érintett Invitel-ügyfél fájlcserélő hálózaton keresztül osztott meg egy ún. kulcsgeneráló programot, amellyel a Microsoft Windows operációs rendszerek és Office irodai programcsomagok használatához szükséges termékkulcsok állíthatók elő. A Microsoft Corporation jogi képviselője ezt követően kérte fel a szolgáltatót arra, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a törvénybe ütköző tevékenység mielőbbi felfüggesztésére, a kulcsgenerátor szoftver webről történő eltávolítása vagy az ahhoz történő hozzáférés megakadályozása révén. ''

E.

Légy óvatos, sokan pályáznak a nehezen megszerzett pénzedre!

(#47) zsiga667 válasza corlagon (#45) üzenetére


zsiga667
(PH! kedvence)

Szóval a Microsoftról feltételezzük hogy ártatlan, de a júzert nem illeti meg ez az egyébként alkotmányos jog? :)

Egyébként meg remélem érzed hogy kb. mennyi lehet a valóságalapja annak amit írtál... (Hogy Linuxot osztottak meg...) ;)

(#48) Terminátor 4.


Terminátor 4.
(kvázi-tag)

1. a. Az IP cím, (még akkor is, ha ezt a DC++) kiírja, magán jellegű adat, amelynek nem juthatsz törvényesen a birtokába.
1.b. Magyar törvények szerint ezért IP cím alapján visszakeresni valakit csakis feljelentés által lehetséges, amihez pedig az elkövetés alapos gyanúja kell.
1. c. Amennyiben feljelentés nélkül jutottál hozzá ilyen adathoz, azzal magad is tövénysértés követtél el.
1. d. A DC++ hubok (a látszat ellenére) nem publikusak, hanem egy privát közösség számára elérhetőek. Az egyes hubok elején jól látható módon fel van tüntetve, hogy kik tartózkodhatnak bent. A Microsoft emberei nem.
1. e. A DC++-ról készített screenshot, vagy akármilyen arról elmentett adat nem képezheti bizonyíték tárgyát. Egyrészt 1. d. miatt, másrészt azért, mert amit a DC++ kiír, az nem biztos, hogy az is, ami ténylegesen a felhasználó gépén van (fakelés).

Ezért:

2. a. A Microsoft nem tett feljelentést. Így 1. b. alapján nem juthat hozzá az IP címhez. Invitel az IP címedet ki nem adhatja, azt a Microsoft fel sem használhatja semmilyen körülmények között.
2. b. Így 1.b. alapján a Microsoft megsértette a magyar törvényeket.
2. c. Az Invitel egy sima vádaskodás (nincs bizonyított tényállás) alapján jogtalanul tiltotta le a felhasználó IP címét.

Ezen tényállások alapján perelhető a Microsoft (gyakorlatilag hackerkedés miatt), illetve perelhető az Invitel a szerződés megszegése miatt, valamint a Microsoftnak való segédkezés miatt.
Egy huszadrangú szar ügyvéd is megnyerné a pert.

Ami fontos: Magyarország nem az USA, nálunk nem juthatsz hozzá csak úgy magánjellegű adatokhoz, mert nagyon tökön leszel rúgva. Mind a Microsoft, mind pedig az Invitel magatartása nevetséges és törrvénysértő. Komolyan mif*szt képzelnek? Azt hiszik, ők a jogalkotók meg a végrehajtók is?

"Még visszatérek!"

(#49) steveetm válasza Terminátor 4. (#48) üzenetére


steveetm
(PH! addikt)

Ez király:)
Viszont pár jogszabályal megtűzdelve még hatásosabb lenne, esetleg nem tudnád hozzátenni még azt is?
Üdv.: steveetm

(#50) viharhozo válasza corlagon (#43) üzenetére


viharhozo
(PH! addikt)

A MO szerzői jogi törvény kifejezetten foglalkozik a másolásvédelem kijátszására, feltörésére szolgáló technikákkal.

Ebben egy csavarral tobb van. Nem te irtad a cracket, te csak megosztod. Mivel a crack nem a MS tulajdona, nem latom, milyen szerzoi jogi serelem eri ezzel ot. Keresse meg az irot, es rendezze vele a dolgot.

Durvasága miatt töröltem - moderátor.

Útvonal

Fórumok  »  Infotech  »  [Re:] Letiltott ADSL
Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.