Új hozzászólás Aktív témák

  • Syde

    tag

    Ha elfogadják ezen törvénytervezetet, akkor nem kell sokáig várni, hogy hazánkban is elkezdődjenek, a példát statuálni kívánó, bírósági tárgyalások, kvázi koncepciós perek. Mint, fentebb is elhangzott könnyű kitalálni ki(k)nek a lobbi tevékenysége áll e mögött. Nem szándékozom párt politikai vitát kezdeményezni, de eddig nem véletlen, hogy nem nyúltak, ezen közösséget érintő szankcionáláshoz. Szerény becsléseim szerint, ez járulékosan 400-500 ezer szavazóképes ember. De mivel, most már minden-midegy alapon, megy. Még a saját kis bevételeiket maximalizálják.

    Tény, hogy napjainkra a szerzői jog megsértése gyakorlatilag mindennapos cselekedetté vált. De ahelyett, hogy boszorkány üldözést kezdenének, egy olyan rendszert vezetnének be, amikor kecske is jól lakik, és káposzta is megmarad. Úgy képzelem ezt el, hogy vessenek ki, különböző adókat a sávszélleség nagyságával egyenesarányban. A forgalomkorlátos előfizetői csomagokat (maximum 5 GB/hó -ig, ugyanis ennek elégnek kell lenni mindenre) természeten tehermentesítsék ez alól. Majd az itt befolyt összeget osszák ki a kiadók között. Mondjuk a legális eladások alapján. Meghagynák a jelenlegi állapotot, hogy letöltés magáncélra, nem profit szerzés céljából nem bűncselekmény. Viszont anyagi ellenszolgáltatásért, szerzői jogot sértő tartalmat árulni továbbra is büntetendő maradna.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák