Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • StLui

    veterán

    válasz Hasaggymeg #134831 üzenetére

    Persze előtte mondtam a fiamnak, hogy na majd ott mi lesz. Ő meg is állt, én is mögötte, de visszamentem kicsit, és úgy gurultam át rajta mintha ott sem lenne :D Szóval nem ügyesség, csak elhatározás kérdése, meg, hogy száraz legyen.

    Viszont ma volt egy negatív élmény. van tanulság ezért leírom.

    Döngettünk lefelé NHH-ról egy kellems, de több helyen szétszórtan kövekkel tűzdelt túraúton, kb 1,5 méter széles.Igazi flowtrail. Két társ jóval előttünk, előttem pedig közvetlenül a fiam. Ha gyalogos látunk lassítunk, köszönünk, megköszönjük ha félreállnak. NHH-ról Királyrétig 5 ilyen alkalom volt. Utolsó előttinél, leggyorsabb szakaszon, látom fiam lassít szokás szerint, de elé áll a 30-on belüli manus, előtte a párja az ösvény szélén, addigra én is odaérek, köszönök, köszönöm, de manust akkor már pont látom mit csinál, de elmegyünk mellett, közben beszól. 300 méterrel odébb család, nagy fehér bozonos kutyával, szinte ugyanez, ott a papa a túrabottal próbál kicsit betartani, és oktat. A lényeg, Lent fiamnak defekt, utolérem, morog a beszólogatók miatt, nyugtatom, hogy valahol igazuk van, de hát sajna szinte sehol nem mehetünk hivatalosan. Bevárnak a társak, kiderül aki legelöl haladt, max tempóval ment el mellettük, oda vissza beszólogatva egymásnak. Hát nem csodálom, hogy mire odaértünk már ilyen hozzáállással fogadtak. Amikor cseresznyéshez visszamentem a fiamért és a defektes bringáért, még akkor is azon agyaltam, hogy tudnék bocsánatot kérni tőlük, nekem ég a pofám így, és sikerült megint néhány családot a montisok ellenségének átállítani. (kettőnk menete videón van, látható szerintem, hogy normálisan közelítünk, meg hallható is a párbeszéd)

    Könyvelőirodába önállóan dolgozni tudó könyvelőt, bérszámfejtőt keresek Dunakeszire

Új hozzászólás Aktív témák