-
IT café
Szeretettel köszöntünk a sztereó otthoni/szobai Hi-Fi világában !
Új hozzászólás Aktív témák
-
MasterMark
titán
Nos már régóta tartozom az állványomról a beszámolóval, most le is írom a tapasztalataimat.
Ez lenne a saját állványom, tudom ez a kép volt már, de mivel még nem tudtam öcsémtől a fényképezőt megszerezni, ezért egyelőre csak ez lesz. Később amint tudok képeket csinálni pótolom.
Előzőleg a hangdobozaim egy falra csavarozott polcon voltak. (Tudom, tudom...) Utána kis ideig a földön használtam őket, amíg az állványom el nem készült.
Amikor kész lett az állvány rögtön ki is próbáltam. Először az tűnt fel, hogy elsőre sokkal kevesebb lett a mély. Aztán, ahogy egyre jobban hallgattam, rájöttem, hogy nem eltűnt, csak sokkal megfogottabb, pontosabb lett. Addig inkább ilyen kongós volt, most pedig szép tiszta, és talán mélyebb is. A második dolog amit meghallottam a tér. Bevallom ilyesmiről eddig nem is tudtam, csak itt a fórumon informálódtam, hogy ilyen is létezik, és tényleg. Eddig ilyesmivel nem is foglalkoztam. Az állványokkal, és hogy akusztikailag jobb pozícióba kerültek a dobozok (szintén itteni tájékozódás hatására), szinte teljesen már lett a zene amit addig hallgattam.
Az egyetlen ami nem helyezkedik térbe, az az elektromos gitár. Azt mindig úgy hallom, hogy tökéletesen onnan jön, ahol a hangszóró van. Nem igazán tudom ez miért van, talán a keverés ilyen, vagy inkább a rendszerem kevés ehhez.
A következő a tüskék beszerzése volt. Söund Arts tüskéket, és alátéteket vettem a Hi-Fi Barlangban, ahol először jártam. Szépen végig is nézegettem mindent.
Itthon aláraktam a tüskéket, de semmi változást nem hallottam. Az állvány és a hangdoboz között parafa van egyelőre. Lehet ezért sem. Ide is tervezek tüskéket, és kipróbálom kordbársonnyal is, ahogy Kammerer ajánlotta.Ezután mivel nem nagyon tudtam mihez hasonlítani az állványom hangját, így Andorra felajánlott két Mission állványt, egy teszt erejéig. (Vagy inkább tovább. )
Át is tettem rá a dobozokat, először semmi különbséget nem hallottam. Mivel Andorra szerint az állványnak is kell bejáratódás néhány napig hagytam, így hallgattam zenét, és néztem meg pár filmet. (Én meglepődtem, de biztos hasonló az akklimatizálódáshoz, vagy megint nem értettem az iróniát... )
Ezután jött a cserélgetés. Visszatettem a saját állványomat, meghallgattam, aztán csere.
Egy idő után az tűnt fel, hogy a mélyek máshogy szólnak. A Mission-nél egy kicsit öblösebb volt. Később megfigyeltem, hogy a magasak is másmilyenek, egy hajszálnyit élesebben szólnak.
Aztán vissza az én állványom megint. Itt már figyeltem arra amit az előbb hallottam. A magasak itt lágyabbak voltak, a mélyek pedig visszafogottabbak.Nekem jobban tetszettek az én állványaim (bocs Andorra ), de lehet csak nem passzolt össze a Mission-nel. Ha jól tudom nem voltak feltöltve, lehet azzal más eredmény lett volna.
Mivel nem sok tapasztalatom van még a Hi-Fi-ben, ezért elnézést a helytelen, vagy pontatlan fogalmazásért. Még csak most kezdtem.
Hát ennyi lenne az állványos beszámolóm. Andorrának köszönöm a lehetőséget, hogy lehetővé tette a tesztet. És Kammerernek ismét köszönöm a hatalmas segítségét az állványaim elkészítésében, azt hiszem igazán jól sikerültek.
Részletes képek az állványomról hamarosan jönnek.
Switch Tax
Új hozzászólás Aktív témák
- Tudástár Parazitaeffektusok az áramkörben 1.
- Tudástár Melyik áram merre folyik a NYÁK földhálózatán?
- Tudástár Erősítők tápellátása
- Bemutató DSD: divatőrület vagy a zene új dimenziója?
- Bemutató Audio-gd Precision 2 erősítő teszt
- Eladó! Gigabyte e x58 ud3r rev1.6 alaplap+i7 920+ x5675 cpuval (ajándék)
- Új PC i5-14500 32GB-ram B760-as lap 650W táp 500GB M2 SSD
- ÚJ, bontatlan Ubiquiti Unify Protect IP kamera (G3 Pro, G4 Pro, G3 Flex)
- IPhone 15 Pro 128GB gyári független 2025.05.05. Apple garancia
- Hibás, törött kontrollert vásárolnék
- HP Elitebook 830 G5 ( i5-7300u /16GB DDR4 /256 GB SSD /13,3"FHD IPS /Világító magyar bill/új aksi)
- Google Pixel 4a 5G gyári tok + fólia
- Gyönyörű állapotú, de Windows-t (pláne drivert) nem kedvelő masztodonok, eladók!
- Rockrider ST530S 27,5 -ös össztelós, fully kerékpár újszerű állapotban
- TRITON RBA-06 rack szekrény eladó
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen