Új hozzászólás Aktív témák

• #2743 DDL őstag

  Új Válasz 2007-10-13 15:07:28 #2743

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  DDL

  őstag

  Ismét egy idézet a HFM-ből. Aki akarja gondolkodjon el rajta.

  " Tizenöt-húsz évvel ezelőtt, a Terta és Mambó magnók korában,
  amikor hifi-hangvisszaadásról még alig-alig lehetett szó, a magnósok
  és a lemezgyűjtők már jól tudták, vannak jól szóló és rosszul szóló
  lemezek. Ma ez már az átlagos hifi-rajongó számára is evidens. Az
  elektromos erősítésű, illetve mesterségesen előállított zenei hangzás,
  valamint a popzenei felvételek playback-technikája különösen fontossá
  teszi a hangmérnök szerepét: a hangkép végülis az ő keverőpultján
  születik. De még a tökéletes felvétel sem garantálja, hogy a lemez
  kifogástalanul fog szólni. Közbeiktatódik ugyanis két igencsak kényes
  művelet: a vágás és a lemez kidolgozása.
  A popzenére jellemző nagy hangerő és a csaknem szüntelenül
  jelenlévő, erőteljes mélyhangok (basszusgitár, dob) miatt a vágás
  rendkívül kritikus művelet. A jó mélyhang átviteléhez nagy kitérésű
  barázdákra van szükség, ezek sok helyet foglalnak el a lemezen -
  márpedig a műsoridő korlátai miatt a barázdák távolságát csak egy
  bizonyos határig lehet növelni. Küzdve a hangminőségért, a lemezgyárak
  vágói szüntelen harcban állnak a műsoridővel - a lemezvásárlók viszont
  gyakran panaszkodnak, ha túl rövid a műsor.
  Nemrég abban a szerencsében volt részem, hogy meghallgathattam
  négy, azonos mesterszalagról készült, de különböző kidolgozású lemezt.
  A tanulságos összehasonlítás tárgya a Neoton Família "Sunflower"
  (Napraforgó) című lemeze volt, a hazai Pepita, a spanyol Movieplay, a
  japán RCA és az NSZK-beli Marifon préselésében. Meghallgattam őket
  otthon, a saját berendezésemen (Shure M91ED, Revox, Orister, Orion HS
  20), majd a Rottenbiller utcai stúdióban, ahol a felvétel készült
  (Shure M95ED, MCI keverőpult, Telefunken stúdiómonitorok - itt módom
  volt összehasonlítani a lemezeket az eredeti szalaggal is), végül a
  HiFi Magazin kontrollberendezésén. A három összehasonlítás során az
  alábbi, szubjektív, de mindvégig azonos benyomások születtek:

  Magyar préselés.
  Kissé alacsony a jelszint, némiképp "vékony" hangzás, kevés mély,
  a fúvósok helyenként kissé "telefonosan" színezettek. Nagyon szép a
  térbeli kép, a hangszerek tisztán, nyíltan szólnak.

  Spanyol préselés.
  Erőltetetten nagy jelszint, a kivezérléshez mérten nem ad nagy
  hangosságérzetet. Csúnya, döngő dob és basszus. Tompa, összemosódott
  hang, a térbeli kép sem szép.
  
  Japán préselés.
  Nagy jelszint, testes, megfogható, tömör, kiegyenlített hangzás.
  Nagyon jó mélyek, szép magasak. A térbeli kép, a hangszerek és a vokál
  nyílt hangzású, hasonló a magyar felvételhez. Nagyon jó alapanyag,
  szinte semmi zaj a befutóbarázdán.

  NSZK-préselés.
  Nagy jelszint és nagy hangosságérzet. Szép, kiegyenlített,
  hihetetlenül tiszta hangzás, jó mélyekkel, gyönyörű magasakkal. A
  hangszerek nyíltan szólnak, szép a vokál és a fúvósok hangja. Nagyon
  jó térérzet.
  
  És most jön a meglepetés! A stúdióban jelenlévő vágószakember
  véleménye szerint az NSZK-lemezre vágott szintet és a helytakarékosság
  mértékét (!) e pillanatban nem tudjuk műszakilag utánozni! A
  lehallgatás pillanatában nem tudtuk pontosan meghatározni, mit
  műveltek az NSZK-beli stúdióban, hogy visszanyerjék az eredeti
  hangzást! A legvalószínűbb. hogy komputeres vágást alkalmaztak.
  (Jelenleg ez a legmodernebb eljárás: számítógép gondoskodik a barázdák
  leggazdaságosabb helyelosztásáról.)"

  Üdv: DDL

  [ Szerkesztve ]

  Messziről jött ember azt mond amit akar. http://logout.hu/blog/ddl/index.html

Új hozzászólás Aktív témák