Új hozzászólás Aktív témák

  • callmeakos

    veterán

    LOGOUT blog

    válasz vzsryl #104518 üzenetére

    El kellett jönnie az időnek, amikor valamelyik film elhasal. Elég régóta jelen van az MCU, és ugyanazzal nem tudnak megélni évekig, így muszáj tágítani a határokat. De ez azzal jár hogy valami valamikor olyan szélsőséges lesz, amit már nem fogad be a közönség úgy ahogy azt az elmúlt éveket. És talán nem pont véletlenül a Black Panther lesz az.

    Természetesen most is csak arról lehet beszélni amit a trailerek mutatnak, de azok nem igazán vetítenek elő valami izgalmas felállást. Oké, a párduc mint hős rendben van, illetve ott van Wakanda mint látszólag mélyen technokrata terület, ami technikailag minden felé emelik őket, de ez csak a CGI, nem ettől lesz jó film.

    Várjuk ki a végét, de most látszik igazán hogy a Pókember utólagos beemelése a MCU-ba teljesen felrúgta azt a rendet, amit Feige-ék évekkel ezelőtt elterveztek, és emiatt valaminek (jelen esetben a BP-nek) rá kellett valamire csúsznia. Csak az a baj, hogy pont az Infinity Warra, és emiatt az emberek pont telibe fogják sz.rni a filmet, mert csak hetek kérdése és jön az aminek jönnie kell. És ez lesz a veszte a filmnek.

    All→M8

Új hozzászólás Aktív témák