Új hozzászólás Aktív témák

  • Jahno

    őstag

    Na, MOL Bubi. 100 forintos a havi bérlet, ennyiért megéri és kitaláltuk, hogy asszony elé megyek bicajjal és kipróbáljuk hosszabb távon a rollert. Ő lábbal hajt én meg vagányul feszítek a bicajon.

    Jászain első felvételkor rögtön bénáztam egy kört, mert a saját telefonszámom írtam be. Ez egy véletlenszerű PIN megadása után sem akadt ki, hanem belépett a menübe :-O Ott közölte, hogy minden lejárt, adjam meg a bankkártyaszámom és a CVC kódot. Őőőő, ekkor jöttem rá, hogy ez nem az, de érdekes. Persze céges számom fejből nem tudom, PIN kód a másik telefonon, blááááá.

    Végre.

    Belépek, választok egy bicajt, kiszedem, nem tekerhető. Ajjjj, ebbe még bele kell jönni pedig futtában megnéztem és előre kipróbáltam a nyeregmagasságot is, csak a lánc volt szétesve.

    A másik már működött, viszont összevissza váltott. Néha akkor, mikor nem akartam aztán amikor akartam akkor nem mindig. Nagyjából bevett egy 2est, 15 perc alatt el is értem az irodához. Busznak 11 vagy 15 perc lenne ez a táv is. Visszafelé nyáron 20 és tömegnyomor, ősztől még több. Leadtam fél órán belül, plusz összegbe nem került, megvártam a zasszonyt és a következő bérlésnél mindenféle kombinációra is azt mondja, hogy nincs ilyen felhasználó... Weben be bírtam lépni, holnap újra próbálom.

Új hozzászólás Aktív témák