Új hozzászólás Aktív témák
-
Ezekiell
veterán
a Tesla az „accident”, a tanulmány az „incident” szót alkalmazza, utóbbiba pedig beleértendők a balesettel nem járó szabálytalanságok, például a gyorshajtás is, azaz almát hasonlítunk körtével.
És hát ez még mindig a user error kategória ámAki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
PR0JECTNR56
addikt
Ez a referencia a Countach 1971-es LP500-as prezentációs prototípusra próbálna utalni - tévesen, szóval ez egy remek alkalom lesz a korrekcióra:
Nem felejtették el, a Countach projekt elemei több szakaszban készültek.
Ezek közül a legtöbb időt igénybe vevő elemek a motor hűtésének a megoldása (végül az 1974-ben sorozatgyártásba kerülő LP400 Periscopica-n megfigyelhető az autó oldalán lévő NAZCA légbeömlő, közvetlenül az ajtónyílás mögött kialakított két légbeömlő, illetve a hátsó kerékjárati ívek feletti szellőzők) és maga az ablaktörlő.
Az ablaktörlőből több variáns is készült, a kihívást az okozta, hogy az autó akkor kivételesen tempósnak számító menettulajdonságai miatt a legtöbb megoldás nem bírta volna ki a terhelést, így a tartós teszteken végül két prototípus jutott el a fináléba: egy dupla és egy szimpla ablaktörlőlapátot felvonultató darab, amelyből az utóbbi kapott helyet a sorozatgyártású autón.
A korábban említett LP500-as prezentációs prototípus a dupla karos ablaktörlő modellel tesztelve:
Itt pedig a gyárudvaron parkoló, sorozat gyártás előtti LP400-as prototípust láthatod, amely a sorozatgyártásba kerülő daraboknál is megtalálható megoldást hordozta: -
PR0JECTNR56
addikt
Az általad linkelt kép az 1971-es Geneva autóshown bemutatott prezentációs prototípus - erre utaltam, mint az urban legend forrása a posztom 1. sorában.
Ezen a ponton az egy koncepció autó és valóban nem rendelkezett ablaktörlő lapáttal (ahogyan sok más dologgal sem, amely egy sorozatgyártás/forgalmi engedélyeztetéshez szükséges) a bemutató során.
Ha figyeltél az írásom további részére, akkor elmagyaráztam az okokat és kronológiai sorrendbe raktam neked a fejlesztés lépcsőit, megmutatva ugyanennek az alvázszámú autónak az ablaktörlőkkel ellátott verzióit.
Egyébként, hogy mennyire foglalkoztatta az ablaktörlő kérdése a mérnököket arra remek példa az 1987-es Countach Evoluzione:
Mint láthatod ablaktörlő sehol, dióhéjban ez a Lamborghini első kevlár és karbon kompozit elemekkel kísérletező járműve, amely ismert történelmi okok és a Diablo érkezése miatt a gyártást nem élte meg. A projekt egyik feljegyzett fejlesztése az új anyagkutatási irányok okán egy még kisebb légellenállási mutatóval bíró ablaktörlő megalkotása volt.Valamint fináléként még egy kép arról, hogy milyen sokáig tartott az egy karos ablaktörlő megoldása (1973), valamint érdemes megfigyelni a szegecsekkel szétlőtt oldalíveket, az ideiglenes tükröket a kerékjáratai ív feletti gigantikus hiányzó panelt (a háttérben látható épületen belül szegecselik és hegesztik éppen):
"és napos időben is lobogott, gyalogosvédelmileg szintén borzasztó volt."Feltételezem itt az utascella döntött üvegfelületei miatt kialakuló üvegházhatásra gondolsz és a pocsék gyalogosvédelemre - az ablaktörlős mesével ellentétben itt mindkét állítás igaz a Countach esetében - amely a 70-es évek terméke
Az eredeti posztom lényegi mondanivalója azt lett volna, hogy a Tesla-nál ezzel a fércművel a Countach tervezőcsapatának a cipőfűzőjét nem köthetnék be (annak nyilvánvaló gyengeségei ellenére sem - erre utal pl. az Alfetta-s referencia mint kis kitekintő).
[ Szerkesztve ]
-
Crus
őstag
Egy nagyobb aszteroida viszont eléggé elronthatja az ember napját. Az is koncepció része. Mondjuk köszi szépen a Marson élésből. Brutális változások kellenek ott ahhoz, hogy az, akár évszázadokra is alkalmas legyen az életre. Amúgy engem is jobban érdekelne az Europa.
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
somogyib
őstag
"fentebb valaki már kitalálta, hogy ez igazából egy marsjáró"
Ezt a hülyeséget nem a fentebb hozzászóló találta ki.
"BÁRMELY BOLYGÓN MEGÁLLJA A HELYÉT" -
Crus
őstag
Sajnos van :-(
Utóbbival, amatőr csillagászként főleg nagyon egyetértek.
Aki amúgy azt írja, hogy "bármely bolygón megállja a helyét", az elég sok dologból bukhatott anno általános iskolában. Nem tudom Musk kiket alkalmaz, de elkelne némi tisztogatás a PR osztályon, mert ez rettentő kínos...
[ Szerkesztve ]
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Crus
őstag
Think bigger...
Első körben ott a talajszint alatti kolóniák lehetnek sokáig életképesek, a sarkkörök közelében (víz kérdésköre).
Érkezhet egy akkora aszteroida, ami a föld alatti, vagy óceán mélyében levő kolóniával is végez. De hagyjuk is az aszteroidát, a Napnak is lehet rossz napja (pun intended), vagy éppen egy fincsi gamma-sugárzás, etc.
Pont, hogy az a terv, hogy idővel a marsi kolónia képes legyen a teljes önfenntartásra. Hogy ez mekkora költség, abba szerintem még senki nem mert belegondolni sem.
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Ezekiell
veterán
A földalatti bunkerben a becsapodas után tök jól ellesznek pár évig max, majd megdoglenek.
De ettől független egyetértek, hogy nem a Mars kolonizalasa kellene legyen a cél, hanem a Fold helyrehozasa.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
A Mars kolonizalasa egy baromi távlati cél, ahol szerintem nem is a cél elérése a fontos, hanem az oda vezető út, és a közben szerzett tudás és tudományos előrehaladás.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
Most írtam le, hogy a jelenleg nem létező dologig vezető út a lényeg, aztán meg h létező lesz-e ha már a Marson vagyunk (a terraformalas), az másodlagos.
A teljes SpaceX Musknak a Marsra utazásos álmából indult és bevallottan ez a celja (mármint a több bolygón élés), aztán van "némi" tudományos haladás pedig még senkit se küldtek a Marsra...
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
Mi nem lesz se most se később? Tudományos haladás és eredmények? Ez tényszerűen téves, mert már van, nem is kevés, a SpaceX projektekből és a jelenleg is futó Hold és Mars programokból.
A Mars nem lesz terraformálva? Már mondtam: másodlagos.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
Látom tényleg nem érted, amit próbálok leírni.
Emberes Mars program nincs
De folyamatban van a technológia fejlesztése rá a NASAnál, és a SpaceXnél is (ahol konkrét program is van rá btw). Erről beszélek, hogy ez a lényeg, hogy a távlati cél elérése irányába tett lépések miatt fejlődik a technológia, a tudomány, és így az emberiség.Holdon meg 1969-ben már ott járt a NASA
Igen, és ugyanazt a technológiát fogják használni megint az Artemis programban is nyilvánAki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Crus
őstag
Miért lenne fantázia? Pl. a Jupiterbe az elmúlt 50 évben mik csapódtak be, az úgy megvan?
Nem is kell feltétlenül egy nagy aszteroida, bőven elég lesz sok kisebb. Az emberiség történelmében már elvileg egyszer ez megtörtént. Számos nyom utal arra, hogy a bolygót már az emberi faj megjelenése után durván megsorozta egy komoly aszteroidazápor. De ez lehet nagyobb is...
Mindenre van esély. Ezért kell "B" terv. De erre a tervre akkor kellene energiát fordítani, ha a Földön nagyjából már rendben vannak a dolgok. De amikor csúszunk egyre mélyebbre, akkor nem a Marsmeghódíccsa' a lényeg.
A Napnak is több oldala van, ha a Föld kap egy komoly koronakidobódásból, a Mars abból pont nem fog.
A Martiant ajánlom figyelmedbe. Szándékosan úgy alkották meg a filmet, hogy az a tudományos tényeket ne hagyja figyelmen kívül. Az egy első lépés. A pattintott kőkorszak is egy lépéssel kezdődött, most megy egy 5GHz-es "atomerőművön" verem be ide ezeket a sorokat...
Abban feltétlenül egyetértek, hogy előbb a Földön, pl. az általam fentebb is említett sivatagokban kellene ezt élesben évekig próbálgatni. Aztán ha rutinból megy, akkor jöhet a Mars.
Száraz tény, hogy a földi élet egy hajszálon függ... kell "B" terv, előbb vagy utóbb. Már ha az emberiség szeretné túlélni. Egyébként nem is feltétlenül az a hosszútávú cél, hogy örökké a Marson onnantól, hanem az, hogy ha a Földön elszaródna valami, akkor idővel talán vissza lehetne térni, majd a Marsról...
[ Szerkesztve ]
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Ezekiell
veterán
kamu az eleje, hogy a szélvihar okoz problémát, ugyanis alig van légköre a Marsnak, a legdurvább vihar is szellőnek érződik
Hat legalább tudjuk, hogy fogalmad nincs erről az egész temarol, jól van.
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Crus
őstag
Gondolom keleten élsz. Erre nyugaton a közúthálózat kb. 10%-a nem alkalmas arra, hogy 90-nel menj rajta, ergo pont fordított a helyzet. Rendkívül demagóg állítás a saját környezeted alapján egy komplett ország úthálózatát leírni.
Soha ne mondd, hogy soha. A Wright fivérekkel is közölték, hogy az ember soha nem fog repülni, baromság amit csinálnak. A Mars elméletben terraformálható, de felfoghatatlan számokról és évszázados távlatokról beszélünk.
A sugárzás problémára nem véletlenül UV visszaverő/elnyelő űrruhát használtak a Martianban is. A hosszabb távú tervekre pedig fentebb írtam a talaj alatti kolóniát, de egyébként jelenleg is rendelkezünk olyan védőruhákkal, melyek a Marson képesek elég megvédeni egy kültéren mászkáló embert.
A Marson bekövetkezett legnagyobb porvihar, melynek tudjuk a sebességét, az kb. 100 km/h volt. Ezzel a sebességgel az a gond, hogy a Marson brutális nagy, relatív sík terek is vannak, nincs növényzet ami kicsit enyhítene rajta, így egy ilyen sebességű porvihar komoly gondokat okozhatna.
Fontos megérteni, hogy az "alig van légköre" vs. "ritka a légköre" között mi a különbség. A Marsnak ugyanis van légköre, de ritka, méghozzá a CO2 miatt.
Egy nagyobb koronakidobódás, a középkorba lökhetné vissza az emberiséget.
A Mars egy backup plan lenne, legyen az koronakidobódás, vagy éppen extrém méretű gamma-sugárzás. Jelenleg nincs backup plan.
De mondom részben egyetértek. Musk egy kicsit túltolja a Vasember és Messiás szerepet, noha az tény, hogy az emberiségnek éppen ilyen, a világot a sarkából kifordítani képes emberek kellenek, mert változások kellenek. Sok és drasztikus, különben megyünk a levesbe.
A Tesla az önvezető képességével már így is jobban vezet, mint a hazai autósok zöme. Majd akkor lesz ütős a rendszer, amikor egyre több önvezető lesz és nem kell az emberi tényezőkkel is kalkulálni, amivel most nagyon is kell. Ahhoz képest, hogy az önvezető technológia relatív mennyire új, ahhoz képest a haladás őrületes. Minden kezdet nehéz, nem működik minden azonnal és tökéletesen.
A jelenlegi benzin és dízel motorok is azért tűnnek vonzóbbnak, mert bőségesen volt ideje kiforrni a technónak.
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Ezekiell
veterán
Az a szellocske az általa hordozott anyagmennyiseggel csapjon téged arcon, aztán rajossz.
Nyilván feldonteni nem fog egy űrhajót, de hogy ne okozna problémát, az fogalmatlansag simán.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Crus
őstag
Teljesen egyetértek, marhaságokat mondtál, amivel nincs is gond, senki nem tud mindent is.
A közutak témával kapcsolatban keresd meg a közútkezelőt, készséggel fognak neked statisztikai adatokkal szolgálni, hogy hol vannak kint az úthibák miatt sebesség korlátozó táblák. Spoiler: Meglepően kevés helyen, ahhoz képest mekkora az úthálózat.
Az űrben, jelenleg, szerinted milyen védelemmel rendelkezik egy űrhajós? Sokkal komolyabb védelemmel, mint amilyen ruhára a Marson szüksége lenne.
Félelmetes erejű marsi viharokat senki sem írt (azt behaluztad), pusztán kaptál egy száraz tényt, hogy az emberiség mért már ott 100km/h-s porvihart is, amiben tényleg benne kellene lenned, hogy felfogd mennyire veszélyes emberre és technikára egyaránt.
Abszolút lehet terraformálni elméletben. Pont ez az elmélet lényege. Számos elmélet létezik már rá. Az egyik elmélet pl. brutális teljesítményű lézereket használna. Olvass utána, sosem késő tanulni.
A középkori Föld? A kereszteslovagokkal, meg a boszorkányüldözésekkel, az biztos élhetőbb volt.
A Tesla rendelkezik jelenleg a legjobb önvezető technológiával, de nem, hogy nem láttál még ilyet, ne adja ég nem ültél benne, de még csak el se olvasod a témával kapcsolatos írásokat, csak azt amiben arról írnak, hogy az önvezető autók még nem 100%-osak.
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Ezekiell
veterán
Jól is teszed, hisz láthatóan csak szalmabábozni tudsz meg teljes hülyeségekkel próbálsz érvelni, miközben az alapvető tételt nem érted meg, miszerint a fejlődés miatt jók a távlati célok és a hozzájuk vezető út, nem feltétlen maguk a célok miatt. De ezt már 4szer leírtam neked, egyszer se fogtad fel, szóval nem neked szól ez a téma tényleg.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
perszeperszepersze, nem cink ha egyátalán nem is érted a dolgot, csak kérdezz inkább
de a google a barátod, keress rá mondjuk arra hogy az apollo program milyen eredményeket hozott még a holdraszállás előtt, amiket a mindennapokban is használunk. vagy csak nézz bele a cipődbe.... -_-
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Crus
őstag
Arról írtál, hogy hazai közúthálózat 90%-a nem alkalmas arra, hogy azon 90 km/h-val haladj. Ez úgy ahogy van ordas nagy kamu, az ország infrastruktúrájának teljesen felesleges, eszetlen lejáratása.
Szabad országban, abszolút szabad szót emelnem az olyanok ellen, akik annyira utálnak a családjukkal lenni, hogy inkább az autóban töltik azt az időt, ami a szeretteikkel kéne. Szerencsére a többség épelméjű és képes a KRESZ-t betartva dinamikusan, a forgalom ritmusát felvéve haladni.
Nekem a KRESZ oktatóm anno szó szerint csapkodta a lábam anno, amikor nem vettem fel a forgalom ritmusát. Azt mondta, ha sokáig akarok balesetmentesen közlekedni, alap, hogy alkalmazkodom a többséghez.
A gond ott van, amikor egyetlen ember gondolja úgy, hogy ő most akkor baromira ráér, viszont olyan erős a forgalom, hogy kielőzni esélytelen. És baxik bele... már 40-en vonatoznak mögötte, de ő halál nyugodtan lassúzik bele a világba. Az ilyenek totálisan ignoránsak, az embertársaik felé mutatott empátiájuk pedig egyértelműen zéró. I
Iskolapéldái a szociopatáknak... ők a közlekedés házmesterei, sőt ha megelőznéd őket, esélyes, hogy azonnal padlógázt nyom és a felező felé húzza a kormányt.A Holdon sétáláson még gondolkodj el, amikor sugárzásról félremagyarázol, mert ezt a témát se érted :-(
~100km/h-s szélsebességet mértek már a Marson, akkor is, ha neked nem tetszik.
Az elméletet tagadtad. Azt állítottad, hogy elméletileg sem lehetséges, pedig nagyon is. Egy rakás ötlet van már rá, de a jelenlegi tudásunk szerint ez egy szó szerint több 100 éves projekt lenne.
A "középkori Föld" fogalmát totálisan hibásan használod. A szó amit keresel: mezozoikum és az minden csak nem "középkori Föld", hanem földtörténeti középkor. Rohadt nagy különbség!
És Tesla ügyben is fogalomzavarban vagy. Nézegesd, tanulj, sosem késő:
Tesla full self drivingHivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Crus
őstag
Ezzel a totális fogalmátlansággal sajnos nem tudok mit kezdeni, majd talán akad valaki, aki ráér veled játszani, vagy tanít 1-2 dolgot. Részemről már csak utalás után tudok segíteni, hogy legyen motiváció.
Hivatásos Goldstein ügynök - https://youtu.be/S_a7saHMtZc - Young men die, because old men hate each other. - Az atomháború szörnyen unalmas.
-
Ezekiell
veterán
Musk érdeme az űrkutatás terén, hogy olcsósította az 1kg űrbe juttatás költségét
Többek között, de nem kizárólag. És mondjuk ha csak ennyi lenne a haszna, már akkor is hatalmas dolog ez.
Csak ide keverni a Mars kolonizálást, meg terraformálását, pláne a cybertruck marsra való alkalmasságát teljes totális tévedés.
Én pont azt mondtam, hogy igazából teljesen mindegy, lehet-e terraformálni a Marsot, mert nem ennek az elérése a fontos, hanem az oda vezető úton előidézett fejlődés, lásd pl Starship. És arról is szeret mindenki elfeletkezni, hogy mondjuk mekkora másodlagos haszna van ennek. Garantálom neked, hogy pl az a pillanat, amikor a két Falcon9 szinkronban autonóm leszállt, több gyereket inspirált STEM karrierre, mint oktatási programok jó része.Az meg egy másik kérdés, hogy éppen musk starlink projektje nehezíti meg az űrkutatást, mert folyamatosan zavarja a földi megfigyelő eszközöket.
Erről azért megoszlanak a vélemények, de szerintem is jelentősen több a negatívuma a projektnek, mint a haszna.Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
A Mars terraformálásának első lépése, hogy oda jutunk. A második, hogy ott is maradunk egy pár fős bázissal. Ezekre is haszontalanként tekintesz?
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
addikt
Azért megnézném mit tud majd az emberiség 1000 vazy 2000 év múlva ezen a téren. Ha arra gondolunk hogy 100 éve mi volt luxus és mi ma alap. Az hogy Musk hülyeséget beszél Mars ügyben az nem kérdés. Ellenben most ha dolgozunk egy úton akkor egyszer lehet el fogunk érni valahova. Ha nem dolgoznának az úton akkor mikor jön a meteor nem fogunk csinálni semmit.
Re: Shadowbull
Szóval jobban hiszel egy random fórumozónak mint egy tudós embernek, csak mert derogál megnézni egy videót?
Rengeteg találmány van ami onnan eredeztethető hogy embert küldtünk az űrbe. Rengeteg találmány onnan ered hogy az űrt kutatjuk. Rengeteg találmány az űrkutatás miatt vált olcsón előállíthatóvá. Ha most elkezdünk agyalni hogy lehet a mars expedíciót kivitelezni akkor rengeteg egyeb találmány lesz ami szintúgy lejön az életünkbe és talan meg tudja könnyíteni azt.[ Szerkesztve ]
Mos mé, hánem? De! Vagy nem...
-
bambano
titán
Azért megyünk a Marsra, hogy utána elmehessünk földszerű életre alkalmas más bolygókra. Konkrétan a Marsra menni, a Marsot végső célként kezelve, valóban kevés értelme van.
Max. ha kiderül, hogy ott vagy ottani bázissal tudunk az űrben bányászni.Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
Most.
Ha emlékeim nem csalnak, tizenpár fényéven belül találtak lakható bolygót. És 100 éves űrutazás problémáival már foglalkoznak.Egyébként a tudomány és a technika mindig is abból állt, hogy először feltaláltak párszáz megoldást, ahogy nem működött a dolog. Majd a végén egyet, ahogy működik. Most itt tartunk, hogy bele kell buknunk párszor a feladatba, hogy 100-200 év múlva legyen megoldás.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
addikt
Semmi ilyet nem mondtam, ne adja dolgokat a számba. Annyit mondtam, hogy a Marsra vezető út segíthet találni új technológiákat, amikkel pl egy meteorit eltérítésében/robbantásában/vagy akármilyen módon a bolygó mentésében segíthet.
Nem mondtam, hogy értelmes a Mars program, mert jó lesz a Marson lenni.re: Raymond
Ha nem is álmodozunk akkor sehol se leszünk még 100 év múlva sem.
re: #197 Shadowbull
Mindig, vagy soha. Azért ne legyünk ennyire végletesek.
re: #205 Shadowbull
1000 dolgot nem a Musk talált fel, cserébe a cégeinek köszönhetően elterjedté vált.
Pont mint az ifón. Nem találtak fel semmit tulajdonképpen, mégis egy rakat dolgot elterjesztettek ami ma sztenderd, de egy időben a többség hülyeségnek gondolta.[ Szerkesztve ]
Mos mé, hánem? De! Vagy nem...
-
Ezekiell
veterán
Nem értek hozzá, de az nem lehet, hogy mivel a hátsó kerék is kormányzott, így simán csak fordul? Vagy melyik videóról van szó?
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
Ezekiell
veterán
Nem az, hogy nem akarom, hanem egyszerűen nem tudom ennyiből megállapítani (de annak örülök, hogy a te CSI szemeid és hozzáértésed ennyire erős 3-4 másodperces videóból ), ahogy írtam is. Fogalmam nincs, mennyit fordul a hátsó kerék alapból, láttam már videót, ahol kb ennyit. Oldalirányú erő nincs, viszont az első tengelyre hat erő, ami átmehet a hátsó kormányzott tengelyre, akár úgy, hogy mondjuk eltörik a hátsó axiál és akkor bőven mozdul a kerék, mittomén.
A kitörik a kerék az mifelénk azt jelenti, hogy a felfügesztés tört el/ki ahogy van, itt meg azon erősen csodálkoznék ebben a videóban.
De amúgy pont leszarom, az a kisebbik baj, ha kitörik ha nem, teljesen mind1, nem ettől lesz életveszélyes a Cybertruck, hanem az egész alapvető konstrukciótól.
[ Szerkesztve ]
Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes békénkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes békénkben nem bízik, az áruló.
-
bambano
titán
ha autópályán ráfut egy ennyivel lassabban haladó autóra (mit is keres autópályán egy 70-nel haladó autó?), akkor a ct hátsó tengelye szinte biztosan megemelkedik. szerintem mindegy, merre kalimpál a levegőben a kerék. amikor meg 3 tonna földetér, akkor a másik három kereke is kalimpálni fog a tér minden irányába, ha és amennyiben nem szakadnak ki addigra.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen