Tegnap több hírügynökség közölte azt a belső információkra alapozott értesülést, hogy a Yahoo! igazgatótanácsa a hét végén úgy döntött: nem fogadják el a Microsoft kéretlenül érkezett, 44,6 milliárd dolláros ajánlatát, mivel véleményük szerint ez az összeg nem éri el a vállalat valós értékét. A cég e határozatát holnap teszi hivatalosan is közzé.
A döntés okát találgató szakértők szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Yahoo! magasabb árat szeretne kicsikarni – feltételezésként elhangzott a 40 dolláros részvényenkénti ár a Yahoo! részéről a felajánlott 31 helyett, ám ez kevéssé valószínű, mert így több mint 57 milliárdra emelkedne a vételár, s azt már a Microsoft részvényesei nem néznék jó szemmel –, bár az AP idéz olyan véleményeket is, melyek szerint a Microsoft talán a részvényenkénti 35 dollárt még megadná. Másik megoldásként Steve Ballmer csapata ugyanakkor megpróbálkozhat ezek után azzal is, hogy megkerülje a menedzsmentet, s közvetlenül (az öt egymást követő veszteséges negyedév következtében elégedetlen) részvényeseket nyerje meg magának.
Hirdetés
A Yahoo! kéreti magát: egyelőre visszautasítják a Microsoft ajánlatát
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
- Yahoo! Inc.
Azóta történt
-
A médicézár lenyúlja a Yahoo!-t a Microsoft elől?
Bőszen folyik a találgatás, s ezek a pletykák nyilván a Yahoo!-nak tesznek jót: ha több a versenyző, magasabb az ár.
Mérleg 0
-
Az ötödik számítástechnikai forradalom
Steve Ballmer szerint a 2015-ig tartó időszak számít majd az ötödik információtechnológiai forradalomnak, mely során a még mindig idegen technológia a személyes élet természetes része lesz.
Mérleg 9
-
Steve Ballmer: Lenyomjuk a Google-t, ha rámegyek, akkor is!
A Las Vegas-i MIX konferencián Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója szokásos karizmatikus formáját hozta. A színpadon viccek és csipkelődések, de a háttérben milliárdos döntések.
Mérleg 237
-
A Microsoft végső határidőt szabott a Yahoo!-nak
Steve Ballmer levelét megírta; kemény hangon, némiképp fenyegetően szólítja fel a Yahoo! vezetőit döntéshozatalra.
Mérleg 7
Előzmények
-
Vége a dumának: a Yahoo! vezetői ma megtárgyalják a Microsoft ajánlatát
Üzleti és marketingtrükkökkel tarkított háború folyt eddig, ám a döntést nyilvánvalóan racionális alapon hozzák majd meg.
Mérleg 1
-
Berezelt a Google
Az internetvállalat minden követ megmozgat a Microsoft és a Yahoo! egyesülésének kisiklatása érdekében.
Mérleg 65
-
A Microsoft ajánlatot tett a Yahoo!-ra!!!
A reformfolyamatot befejezni nem tudó, gazdaságilag megroppant keresőcéget a redmondi vállalat már régóta meg akarja szerezni, s most valószínűleg sikerül is nekik.
Mérleg 33
-
Ki mit vett és adott el 2007-ben?
Az informatikai piac tavaly is élénken pezsgett, egymást követték a felvásárlások: lista.
Mérleg 2
Percről percre
ph A napokig tartó esőzés komorságát desktop PC-k, többféle periféria, hűtések, toner és egy minőségi tápegység igyekeznek feldobni.
gp Elérkezett a várva várt pillanat! Végre Zelda hercegnőt irányíthatjuk a róla elnevezett történetben, ahol legjobb barátunk kreativitásunk lesz, no meg egy bot, ágyak hada, illetve egy repülő cuki jószág.
ma Azt nem tudjuk, de az Onyx hosszú nevű táblagépe Android 12-t futtat és E Ink Kaleido 3 kijelzőjével színesben jelenít meg nekünk szinte bármit.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen