Hirdetés
Feltehetően nagy szenzáció lesz a MIT fejlesztőinek „vízből épült” pavilonja, melyet a 2008-a zaragozai világkiállításra terveztek, s melynek dokumentációját a napokban bemutatták a nyilvánosságnak is.
A híres egyetem építészei és mérnökei az Expo bejáratához egy olyan épületet készülnek megalkotni, melynek falait digitálisan vezérelt, interaktív működésű vízfüggönyök alkotják, belül pedig kiállítóteret, egy kávéházat és egyéb nyilvános tereket találhatunk majd.
A technológia alapját egy olyan irányítási módszer alkotja, amely hasonló a tintasugaras nyomtatóéhoz, csak itt a lehulló vízcseppeket vezérlik – magyarázza a vízfal működését Carlo Rati a MIT városfejlesztéssel foglalkozó, SENSEable City laborjának vezetője az intézet honlapján.
A vizet kiadó csövekből áramló vizet mágneses (szolenoid) szelepek engedik át vagy zárják el, s e szelepeket számítógép vezérli. A nyitás-zárás szabályozásával ugyanazt a hatást tudják elérni, mint a képernyőkön felvillanó vagy elhalványuló pixelek segítségével, ezért a rendszer képes a vízfüggönyön lefelé gördülő képeket megjeleníteni.
A pavilon falain lesznek bejárati részek, ahol a belépés előtt elzáródik a víz. A tetejét sekély, vízzel telt „medence” takarja, s az egész födémet hatalmas dugattyúk fogják majd föl-le mozgatni (ha például túlságosan felerősödik a szél), záráskor pedig az egész tetőszerkezet belesimul a talajba.