Az bizonyos, hogy azok, akik megteremtenék a drót nélküli energiaátvitelt, hogy a különböző hordozható eszközök mai, akkumulátoros energiaellátását megkönnyítsék, vagy netalán kiváltsák, hatalmas technológiai forradalmat indítanának el. Egy friss híradás szerint van egy ilyen kutatói csapat, a MIT-en (Massachusetts Institute of Technology) álltak össze, tagjai: Andre Kurs, Aristeidis Karalis, Robert Moffatt, Peter Fisher, John Joannopoulos, Francis Wright Davis s a team vezetője, Marin Soljacic professzor.
Nemrégiben e társaságnak sikerült egy 60 wattos izzót úgy meggyújtania, hogy a világítótest több mint két méter távolságra volt az erőforrástól, s a két eszköz nem volt semmiféle hagyományos eszközzel összekötve. A fejlesztők a WiTricity nevet adták a koncepciónak, mely vezeték nélküli energiatovábbítást tesz lehetővé, s eredményeiket a Science tudományos folyóirat online változatában publikálták.
A kutatásról már megindult a szokásos legendaképzés, mivel állítólag Soljacicnek akkor jutott eszébe e kutatási irány, amikor néhány éve már sokadszor ébresztette fel éjszaka telefonja, mely sípolással jelezte, hogy akkumulátora hamarosan lemerül. Ezek után nekilátott technológiát és társakat keresni.
Az elméleti alapok adottak voltak, hiszen az elektromágneses hullámok terjedésének módja már régóta ismert. Ám amíg a rádióhullámok kiválóan alkalmasak információ továbbítására, energiaátadásra viszont már nem. Szóba jött még a lézer mint koncentrált sugárzás, ám ennek alkalmazására nem láttak gyakorlati módszert, emellett veszélyesnek is tartották. Ráadásul a tervezett módszernek képesnek kell lennie a mozgó eszközök követésére is.
A MIT csapatának tagjai a rezonancia felé fordultak (erre már Nikola Tesla is gondolt, sőt, terveket is készített), mert a gyakorlati tapasztalatok jól mutatják, hogy a rezonanciaátadás energiát is közvetít. A rezonancia által történő energiaátadás minden típusú rezonanciára (akusztikai, mechanikus, elektromágneses stb.) érvényes, de a fejlesztők a mágnesesen összekapcsolt rezonátorokra koncentráltak, s találtak egy metódust, ahol a két összekapcsolt rezonátor között hatékony energiaátvitelt tudtak megvalósítani. Azért is döntöttek e megoldás mellett, mert az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a mágneses mezőnek van a legkisebb hatása az élő szervezetekre – jelezte a csapat egyik tagja, Andre Kurs.
Így terveztek egy adó- és egy vevőegységet, melyek között a mágneses rezonancia közvetíti az energiát. A kutatás jelenlegi állapotában 40–45 százalékos hatékonyságú energiaátvitelt értek el. A mérnökök véleménye szerint, ha ezt az értéket megduplázzák, akkor jöhet szóba a gyakorlati alkalmazás lehetősége.
