Hirdetés

Az amerikai kormány egyelőre békén hagyja a titkosításokat

Az elmúlt években az IT café is többször beszámolt arról az időnként hevesen fellángoló vitáról, amelyet a nagy amerikai technológiai cégek és a nemzetbiztonsági, bűnüldözési hatóságok folytatnak. Az állami szervezetek az utóbbi időben ugyanis arra próbálják meg rászorítani a vállalatokat, hogy szolgáltatásaikban vagy ne alkalmazzanak titkosítást az adatáramlás során, vagy pedig adjanak nekik is hozzáférést a használt kulcsokhoz. Legfőbb érvük az, hogy a titkosítások a bűnözőket, terroristákat is védik, akiket így sokkal nehezebb felderíteni, megfigyelni, elfogni.

Hirdetés

A bizalomvesztéstől tartó, illetve a Snowden-ügy miatt kicsit még mindig sokkos vállalatok természetesen mereven ellenzik ezt, és erőteljesen lobbiznak a kormányzatnál, hogy ne engedjenek a nyomásnak.

Marad a régi, bevált

Egyelőre úgy tűnik, sikerrel, mivel a múlt héten az FBI igazgatójának szenátusi meghallgatásán világossá vált, hogy egyelőre mégsem látják szükségét a megfigyelési törvények megváltoztatásának. Ugyanakkor egyértelműen ragaszkodnak ahhoz, hogy a törvényes módon, bírósági határozat alapján folytatott megfigyeléseknél elvárják a technológiai vállalatok együttműködését, hiszen erre a jogszabályok kötelezik is őket. A hatóságok és a kormány képviselői szerint emellett növelni kell az együttműködések hatékonyságát, de mindezt úgy, hogy egészséges egyensúlyt találjanak a nemzetbiztonsági érdekből folyó vizsgálatok és a magánélet védelme között.

Ez a hozzáállás mindenképp a technológiai ipar egy kisebbfajta győzelme – még akkor is, a fennen hangoztatott fogyasztóvédelmi okok helyett a nagyvállalatokat inkább saját üzleti titkaik védelme érdekli, és ezt látnák veszélyeztetve, ha meggyengítenék a titkosítási technológiáikat.

A jövő természetesen még kérdéses, és az eseményeket kommentáló világhírű biztonsági szakértő, Bruce Schneier – bár örül a kormány döntésének – egyáltalán nem optimista: ő úgy véli, hogy a hatóságok és a politika továbbra is nyomás alatt fogja tartani a technológiai vállatokat, kampányolni fognak a titkosítás ellen.

Azóta történt

Előzmények