Hirdetés

Triplázik a Hacktivity

Szeptemberben immár harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a Hacktivity konferenciát – az it-biztonság olyan hazai fórumát, amely a magas szakmai színvonal ellenére nem kizárólag a biztonsági piacon érdekelt cégeknek és szakembereknek szól, hanem a széles közönségnek is.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban és Európa egyes országaiban már több éve rendeznek efféle biztonságtechnikai konferenciákat, felismerve, hogy a szélessávú internet terjedésével a biztonsági kérdések nem maradnak meg egy szűk, kitüntetett réteg kezében, hanem minden felhasználónak meg kell ismernie ezeket. Mivel az internet jelen pillanatban a legnagyobb bárki számára elérhető kommunikációs csatorna, a védekezés nem csak a rendszergazdák, informatikusok feladata, hanem az egyes felhasználó kötelessége is.  Egy-egy ilyen rendezvény minden országban egyedinek számít a hasonló témájú konferenciák között, és Magyarországon az elmúlt két évben a Hacktivity is sikerrel töltötte be ezt a szerepet.



A szeptember 17. és 18. között rendezendő konferencia előadásainak témáit úgy állították össze, hogy az informatikai biztonság minden területéről tudjanak érdekes témát az érdeklődők elé tárni, így remélhetőleg minden látogató talál hasznos előadást. A részletes program megtalálható a rendezvény honlapján.  A szervezők szeretnék játékos vetélkedőkbe is bevonni a látogatókat, amelyek során biztonságos körülmények között tehetik próbára a különböző informatikai rendszereket – ezzel is segítve a rendszer fejlesztőinek munkáját. A tavalyi Hacktivity konferencián a látogatók „élőben” tesztelhették hazánk egyik legnagyobb internetszolgáltatójának webterminálját, és, ha biztonsági rést találtak benne, azt a fejlesztők a helyszínen ajándékokkal jutalmazták. A látogatók szakmai felkészültségét jól példázza, hogy a két nap során fél tucat komolyabb hibát találtak a rendszerben.

A szervezők a látogatókat is szeretnék bevonni egyes témák körüljárásába, erre szolgálnak a különböző kerekasztal beszélgetések, ahol az érdeklődők kérdéseket tehetnek fel az ott megjelent szakembereknek. Sajnos ma Magyarországon nincs olyan egységes szakmai fórum, ahol az informatikával kapcsolatos kérdéseket, problémákat a felhasználók bevonásával vitatnák meg, ezért a rendezvényen immár hagyománnyá váló kerekasztal beszélgetés mindig nagy érdeklődésre tart számot. Az idei konferencia programjában ismét több egyedülálló előadást láthatnak majd az érdeklődők, a vezeték nélküli hálózatok biztonsági kérdéseit több előadás is boncolgatja majd, és hazánkban először fognak szemtől szemben egy asztalnál ülni az ASVA és az Artisjus illetékesei a felhasználókkal, hogy megvitassák a hazai szerzői jogi szabályozás informatikai vonatkozású kérdéseit.

Azóta történt

Előzmények