Szeptemberben lesz az informatikai biztonság napja

A KFKI Csoporthoz tartozó ICON Számítástechnikai Rt. kezdeményezésére – hagyományteremtő szándékkal – idén szeptember 26-án először kerül megrendezésre az Informatikai Biztonság Napja (ITBN). A rendezvény időzítésében a rangos EEMA ISSE 2005 (Information Security Solutions Europe) európai konferenciához csatlakozik, melyet az idén Budapesten tartanak.

Az ITBN mindemellett független magyar kezdeményezés, és az ötletgazda reményei szerint minden év szeptemberében megrendezésre kerül majd. Az idei esemény fővédnöke az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, kiemelt együttműködő partnere a Microsoft Magyarország Kft. és az ICON mellett társszervezője a Puskás Tivadar Alapítvány. A nemzetközi gyártókat, szolgáltatókat és szakértők felvonultató rendezvény célja, hogy a kormányzati és vállalkozói szféra, valamint a lakosság figyelmét egyaránt felhívják a téma fontosságára, és az informatikai biztonsággal kapcsolatos ismeretek elmélyítésével, a rendelkezésre álló technológiai eszközök bemutatásával fokozzák a tudatosságot.

A célközönségnek megfelelően a rendezvény is két részre tagolódik. Délelőtt az államigazgatási szervek, vállalatok és az üzleti élet döntéshozói, informatikai szakértői szólíttatnak meg. Itt a cél a résztvevők tájékoztatása az it-biztonság fejlődési irányairól, alkalmazási lehetőségeiről, helyes védelmi stratégiákról. A nap második felében az események elsősorban a felsőoktatásban tanuló diákoknak, a leendő munkavállalóknak szólnak. Cél, hogy a résztvevőket felkészítsék a biztonságos munkahelyi viselkedésre, az egyes felhasználói szintű védelmi megoldások – vírusirtó, személyi tűzfal – hatékony használatára.

Finn minta

A rendezvényhez az ötletet a finn nemzeti információbiztonsági nap adta, melyet először idén február 11-én tartottak. A finn kormányzati kezdeményezés azonban részben más célokat tűzött ki maga elé, és más eszközöket használt a célközönség elérésére. Egy szűkebb közönségnek szóló konferencia szervezése helyett északi nyelvrokonaink az állampolgárok széles körű tájékoztatására fókuszáltak, és ezen a napon gyakorlatilag megszállták a helyi médiát. A napilapokban és televízióadókon futottak az it-biztonsági fenyegetések veszélyeire figyelmeztető hirdetések, miközben több mint egymillió háztartásba juttatták el azt a közérthetően megfogalmazott kézikönyvet, mely a biztonságos internetezés alapjait mutatta be.

Mozgalmas ősz

Az idei ősz jó néhány jelentős eseményt tartogat az it-biztonság iránt érdeklődő közönség számára. Az ITBN és az EEMA ISSE 2005 előtt, szeptember közepén kerül megrendezésre a Hacktivity konferencia. Október elején hazánkban először lesz lehetőség az ISO szabvány szerint akkreditált CISSP (Certified Information Systems Security Professional) tanúsítvány megszerzésére, majd várhatóan a hónap második felében kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb it-biztonsági konferenciája, a HiSEC.

Azóta történt

Előzmények