Tízből kilenc internetező változtatott netezési szokásain a kémprogramok és egyéb rosszindulatú fenyegetések miatt – derül ki a Pew Internet and American Life Project amerikai internethasználók körében végzett felméréséből. A többség már nem nyitja meg a gyanús e-mailek mellékletét, és nem látogat olyan weboldalakat, amelyekről feltételezhető, hogy kártékony programokat pakolnak fel számítógépükre, míg 25 százalék nem használ spyware-telepítésre hajlamos fájlcserélő hálózatokat. A megkérdezettek 18 százaléka még böngészőt is váltott a kémprogramok miatt.
A biztonsági cégek szerint a spyware-ek ma már komolyabb fenyegetést jelentenek, mint a klasszikus vírusok vagy férgek. Ezek a felhasználó tudta nélkül a számítógépekre fellopakodó programok ma már nem csupán hirdetéseket jelenítenek meg vagy éppen lassítják az operációs rendszer működését, hanem figyelhetik a felhasználók szokásait és elcsenhetik bizalmas adatait is.
A felmérés során megkérdezettek 68 százaléka állította, hogy tapasztalt már lassulást és egyéb problémákat a kémprogramok miatt.
Korábban nyilvánosságra hozott statisztikák szerint a számítógépek 67 százalékán megtalálható a kémprogramok valamilyen fajtája, és nem egy esetben a fertőzött gépek több száz kémprogram gazdái.
Hirdetés
Tartunk a kémprogramoktól
- Írta: Barna József
- Forrás: CNET News.com
Azóta történt
-
Microsoft: júliusra is jutnak kritikus hibák
A havi csomagba ezúttal három jelentősebb biztonsági frissítés került.
Biztonság 0
-
A kémprogramokat is lefüleli az új NOD32
Megjelent az Eset Software népszerű vírusirtójának magyar változata.
Biztonság 4
-
Új féregvírus terjed az AOL Messengeren
A vírus az iPod és az iTunes népszerűségét használja ki.
Biztonság 0
Előzmények
-
Spyware céget vásárol a Microsoft?
A Claria, az egykori Gator mára megváltozott. Állítólag.
Közösségi média 38
-
Törvények a kémprogramok ellen
Pénz- és börtönbüntetéssel sújtaná az elkövetőket az amerikai képviselőház.
Társadalom 0
-
A vírusok helyét a kémprogramok veszik át
Az IDC szerint a számítógépek kétharmadán található spyware.
Biztonság 0
-
Rászáll a kémprogramokra a Trend Micro
A japán biztonsági vállalat felvásárlással erősíti anti-spyware technológiáját.
Biztonság 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Ismét egy Alder Lake-N-es mini PC-vel jelentkezett az MSI IPC
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- DIGI kábel TV
- Sorozatok
- Samsung Galaxy Watch5 Pro - kerek, de nem tekerek
- Szeged és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Fotók, videók mobillal
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- 3D nyomtatás
- További aktív témák...