Botrány a SpaceX körül

A vállalkozás egyik beszállítójának alkalmazottja követett el olyan csalást, mely súlyosan veszélyeztette a projektek résztvevőit és a missziók sikerét. Nem történt baj, de a börtön biztos.

Egy New York-i szövetségi ügyész tegnap jelentette be, hogy megalapozott vád alapján letartóztattak egy 41 éves minőségbiztosítási mérnököt, mivel bizonyítékokat találtak arra, hogy James Smalley jelentéseket, tanúsítványokat hamisított meg, és ezzel komolyan veszélybe sodorta például a SpaceX misszióit, illetve más, a Védelmi Minisztérium megbízásából folytatott projekteket.

Hirdetés

A vádirat szerint James Smalley a PMI Industries vállalatnál dolgozott minőségbiztosításért felelős szakemberként – ez a cég kritikus jelentőségű alkatrészek, rendszerek gyártására szakosodott, alvállalkozóként a SpaceX mellett számtalan állami, katonai megrendelésük is volt. A mérnök 2017 óta töltötte be felelősségteljes munkakörét. A jelentésben azt írják, hogy 2018 elején egy rutin audit eljárás során fedezték fel, hogy a SpaceX Falcon 9 és Falcon Heavy alkatrészeinek minősítésekor hamis jelentések készültek – erről a SpaceX tájékoztatta is a PMI-t. A konkrét probléma az volt, hogy a minőségbiztosítási dokumentációkban hamis aláírásokat találtak – már akkor azt gyanították, hogy az aláírásokat fénymásolás után számítógépes manipulációval illesztették az iratokba.

Mivel igen nagyszabású projektekről volt szó, illetve olyan rendszerekről, melyek kulcsfontosságúak a missziók sikeres végrehajtásához, a NASA februárban értesítette a felügyelő hatóságokat az anomáliáról. Ezek után a vizsgálat megállapította, hogy Smalley legalább 38 esetben hamisított ellenőri aláírásokat a SpaceX rakétaalkatrészeinél, és az is kiderült, hogy összesen legalább 76 egyedi alkatrész esetében emeltek olyan kifogást az ellenőrök, melyek az alkalmazást kizárták volna, vagy éppen meg sem vizsgálták ezeket a fontos egységeket – mindez összesen tíz fontos missziót érintett. A SpaceX ezek után felbontotta a PMI-vel kötött szerződését.

Az ügyészség hangsúlyozza, hogy nemcsak emberek életét veszélyeztetik az ilyen csalások, hanem nagy nemzeti projekteket is. Ha bűnösnek találják, Smalley akár 10 év börtönre és 250 ezer dolláros büntetésre is számíthat.

Azóta történt

Előzmények