Hirdetés

Előretört a Skydio dróngyártó, miután Amerika kiszorította a DJI-t

Miután az amerikai kormány korlátozásokat vetett ki a DJI dróngyártóra, előnyhöz juthatnak az amerikai cégek. A Skydio értéke már 1 milliárd dollárra nőtt.

A Skydio lett az első amerikai dróngyártó, amelynek az értékelése meghaladja az 1 milliárd dollárt.

Hirdetés

A jelentések szerint ez annak a jele, hogy miután Amerika feketelistára tette a kínai dróngyártókat, hatalmas befektetések ömlenek az amerikai dróniparba. A Skydio legutóbb például 170 millió dollárnyi tőkét tudott bevonni. Pedig nem igazán ismert név a drónok és az önrepülő technológia (autonóm akadálynavigáció és felhasználókövetés) szektorában.

A Skydio első drónja a 2018-ban megjelent, 2500 dolláros R1 volt, majd egy évvel később az 1000 dolláros Skydio 2 érkezett. Tavaly az üzleti és katonai ügyfeleknek mutatta be az X2-t. A jelek szerint az üzleti termékekre koncentrál majd a gyártó, a drónpiacon ugyanis ez a szektor nő igazán gyorsan. A Financial Times a Valuates Reports adataira hivatkozva azt állítja, hogy a tavalyi 6,5 milliárd dolláros kereskedelmi drónpiac értéke 5 év múlva már 35 milliárd dollár lesz.

A drónokat építkezéseken, megfigyelésre, vészhelyzetek esetén, az önrepülő megoldásokat feltérképezésre használhatják, a Skydio egyik nagy ügyfele pedig maga az amerikai kormány lehet állítólag. Ennek az oka, hogy az amerikai hatóságok és szervezetek kínai alkatrészeket tartalmazó drónjait kivonták a forgalomból, kémkedéstől tartva. Így az amerikai cégek most nagy versenyelőnyhöz juthatnak.

Bár a fogyasztói eladások 70 százaléka még mindig a DJI nevéhez kötődik, amerikai kormányzati ügyfeleknek már nem árusíthat a cég, és a változó piaci viszonyok miatt nehéz megjósolni, hogy melyik vállalat mire számíthat a jövőben.

A Skydio a jelentések szerint az amerikai hadsereg partnere lehet hamarosan, a Wired szerint a légierővel és a droghatósággal már alá is írt a cég, és rendőrségekkel is tárgyalnak. A Skydio azt mondja, nem tervezi fegyverekkel felszerelni a drónjait, és új, fogyasztóknak szánt megoldásokon is dolgozik.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények