Hirdetés

Ötéves a Honosító Műhely

Hirdetés

Csaknem öt éve, alig kéttucatnyi program magyar nyelvre fordított változatát kínálva indult útjára a Honosító Műhely névre keresztelt kezdeményezés, mely az interneten fellelhető, magyarul kommunikáló szoftvereket igyekszik összegyűjteni. Bár a szakma zömében egyetért azzal, hogy a számítástechnika nyelve az angol, az évek során egyre nagyobb igény merült fel a honosított alkalmazások használatára, ezt felismervén a fejlesztők egy része nyelvi modulokat kezelő rendszert integrálva segítette hozzá az idegen nyelvet jól ismerő felhasználókat ahhoz, hogy a kezelőfelület magyarítását elkészíthessék. A Honosító Műhelyről a szoftverkiadók által közreadott, többnyelvű (köztük a magyar) programváltozatokon túl bizonyos alkalmazásokhoz harmadik személy által készített nyelvi modul is letölthető, ezeken kívül az adatbázis természetesen magyar fejlesztésű szoftvereket is tartalmaz.

A Honosító Műhely az ötéves születésnapra teljesen megújult külsőt kapott, mindemellett az eddigi statikus tartalmat felváltották a dinamikus oldalak. Az oldalon bevezetésre került egy ingyenes regisztrációs rendszer is, mely lehetővé teszi a regisztrált tagoknak, hogy megjegyzéseket fűzzenek egy-egy alkalmazáshoz, vagy magyarításhoz, illetve honosításra javasoljanak alkalmazásokat. A programletöltéshez és az adatbázis használatához továbbra sem kötelező a regisztráció.

A magyar szoftverfordításokat és magyarul kommunikáló programokat összegyűjtő adatbázis jelenleg 759 alkalmazást kínál részben vagy teljes egészében magyarul a program anyanyelvét nem értő közönség számára.

Előzmények