Hirdetés

Hatott a jogsértő webáruházakat fenyegető törvényszigorítás

Elsőre még szinte mindenki bepróbálkozik, de a másodikra kilátásba helyezett súlyos bírságot már nem akarják megfizetni, így korrigálnak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) mai közleménye szerint 54 százalékról 14 százalékra esett vissza a fogyasztóvédelmi jogsértést ismételten elkövető webáruházak aránya 2017-ben. Az NFM szerint a jelentős javulás egyértelműen az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, 2016 decemberében az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításnak köszönhető.

Hirdetés

Erről a közlemény elmondja, hogy a robbanásszerűen növekvő internetes kereskedelem és az ellenőrzési tapasztalatok a konzultatív hatósági szemlélet fenntartása mellett magasabb fogyasztóvédelmi bírságsáv bevezetését indokolták. Ennek eredményeként a kis- és középvállalkozásként működő webáruházak első alkalommal elkövetetett jogsértése esetén továbbra sincs bírság, a vállalkozásnak lehetősége van a feltárt hibák javítására. Az ismételt ellenőrzés során azonban ugyanazon jogsértés elkövetése miatt 200 ezertől 2 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki a fogyasztóvédelmi hatóság.

A jogsértések azért ma is gyakoriak: az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is az ellenőrzött webáruházak 88 százalékánál talál problémát a fogyasztóvédelmi hatóság. Ilyen esetben a webáruház figyelmeztetést kap a fogyasztóvédelmi hatóságtól, hogy 30 napon belül javítsa a jogsértést. Az a tapasztalat, hogy a jogsértést elkövető e-kereskedők a hatóság figyelmeztetését követően pótolják a feltárt hiányosságokat, így idén a korábbi években tapasztalt 54 százalékhoz képest mindössze 14 százalékuknál volt szükség bírság kiszabására, amely látványos fejlődést jelent.

Az NFM közölte, hogy internetlaboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság idén együttesen több mint félezer webáruházat vizsgált. Az e-kereskedelmi vállalkozások részéről tipikus hiányosságnak tekinthető a 14 napos elálláshoz kötődő részletes tájékoztatás elmaradása. Sok esetben az elállási jog gyakorlását többletfeltételekhez, például eredeti, bontatlan csomagolás meglétéhez kötik. Problémák merülnek fel az elérhetőségi adatok közlésével is, ami azért fontos, mert itt láthatja a vásárló, hogy hazai webáruháztól rendel-e, ugyanis csupán a magyar nyelvű honlap és a „.hu” végződés nem garantálja ezt.

Bejelentették, hogy az ellenőrzési tapasztalatokra tekintettel 2018-ban ismét az e-kereskedelem áll majd a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában.

Az interneten történő vásárlás előtti hatékony tájékozódást segíti a www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu honlapon elérhető adatbázis, amely az e-kereskedelmi cégek ellen hozott jogerős határozatok mellett tartalmazza azt is, ha a vállalkozás teljesítette a határozatban foglaltakat.

Azóta történt

Előzmények