Hirdetés

Nem tűnnek el a magyar piacról a Fujitsu notebookjai

Hirdetés

Fujitsu-logóAmióta tavaly ősszel kiderült, hogy száz százalékban japán kézbe kerül az akkor még vegyes vállalatként, Fujitsu Siemens néven működő PC-gyártó irányítása, azóta várja a piac, hogy a cég megszabadul a lakossági ügyfeleket kiszolgáló, vékonyabb nyereséghányaddal működő üzletágtól. És bár ezt a forgatókönyvet az azóta Fujitsuvá átkeresztelt vállalat újból és újból cáfolta, a szkeptikusokat a mai napig nem tudták meggyőzni.

Az utóbbi hetekben a hazai számítástechnikai piacon is lábra kapott a hír, hogy a magyarországi leányvállalat az év végén felhagy az otthoni felhasználóknak szánt noteszgépek értékesítésével. A szóbeszédnek hitelt kölcsönzött, hogy nemrég távozott a cégtől – és az egyik legnagyobb hazai számítástechnikai disztribútorhoz igazolt – a lakossági üzletág kereskedelmi igazgatója, Holler László.

A Fujitsu Technology Solutions Kft. azonban lapunk kérdésére határozottan cáfolta, hogy ilyen terveik lennének. Mint az IT café-nak eljuttatott közleményben fogalmaznak: „Továbbra is cáfoljuk azt a feltevést, mely szerint a consumer- vagy akár a kliensüzletágakat leépítenénk. Valóban várható hangsúlyeltolódás vállalati termékek, legfőképpen szerver- és tárolómegoldások, valamint szolgáltatások irányába, de a fogyasztói piacra szánt termékeink továbbra is portfóliónk fontos részét képezik.”

A lakossági termékek szegmensében annyiban várható változás – közölték –, hogy a jövőben mind az asztali, mind pedig a notebookszegmensben egyre inkább prémium jellegű termékekkel jelentkezik a cég. „Több újdonság, érdekes termék bejelentése várható még az idén. Nem titok, hogy mivel a termékfejlesztés globálisan történik, tudunk válogatni a Fujitsu EMEA-országokban jelenleg még nem elérhető termékeiből. Az első példa erre a múlt héten bejelentett Fujitsu M2010 netbook” – áll a cég válaszában.

A hazai leányvállalat tervei szerint a jelenlegi pénzügyi évben a kliens termékvonal a cég árbevételének továbbra is több mint 50 százalékát adja majd.

Azóta történt

Előzmények