Lehet szavazni a magyarországi Nagy Testvér díj közönségdíjára – jelentette be tegnap a Technika az Emberért Alapítvány, mely az idén immár ötödik alkalommal fogja pellengérre állítani azokat a személyeket, állami szerveket, magánvállalatokat, amelyek a legtöbbet tették a magánszféránk megsértéséért, és a legkirívóbb módon éltek vissza az emberek személyes adataival. A szavazás technikai problémák miatt néhány napot késett, ezért a szervezők november 30-ig tolták ki annak lezárását. Az eredményhirdetésre december 1-jén kerül majd sor. A közönségdíjon felül a hatfős zsűri az idén is három kategóriában – állami szervek, cégek, magánszemélyek – oszt majd ki negatív díjat, és egy pozitív elismerést is odaítélnek annak, aki sokat tett a magánszféra sérthetetlenségének védelméért.
A közönségdíjra jelöltek között van az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA), amely azzal érdemelte ki a jelölést, hogy az állami szervekkel közreműködve hatóságként lép fel, és minden fájlcserélő programot futtató felhasználót potenciális bűnözőnek tekint. Az idén egy internetes multi, a Google is bekerült a kalapba, amit a Gmail ingyenes levelezőrendszerének adatvédelmi nyilatkozatával érdemelt ki. Ebben – írják a díj honlapján – az áll, hogy a szolgáltató sohasem törli a létrehozott postafiókok tartalmát, azaz a leveleket akkor is megtartja, ha a felhasználó megszünteti levelesládáját. (Valójában – amint arra egy olvasónk hívta fel a figyelmet – az aktív szerverekről a Google is törli az üzeneteket, azok legfeljebb az offline mentésekben maradnak meg, ez azonban alkalmasint minden más szolgáltatónál így van.)
A Pannon figyel
A biometrikus azonosítással ellátott európai úti okmányok megszavazása okán jelölt Baráth Etele, Somogyi Ferenc, Lamperth Mónika és Petrétei József. A miniszterek – áll az indoklásban – az adatvédelmi biztos kifejezett tilatkozása ellenére mondtak igent egy a magyar alkotmánnyal összeegyeztethetetlen, személyes adatok védelméhez való jogot súlyosan sértő jogszabályra.
Ismét jelölt a Pannon GSM, mely az idén a flottakövetés szolgáltatás miatt került a listára. Az indoklás hangsúlyozza, hogy noha a szolgáltató minden hatályos jogszabályt betart, eszközt ad a vállalatok kezébe a dolgozók privát szférájának megsértésére. Tavaly a mobilcég az ügyfelek személyi igazolványának másolásával és az ezzel összefüggő adatgyűjtéssel érdemelte ki a jelölést.
Kamera és sárga fejpánt
Az idén több vállalat és intézmény is bekamerázás miatt vált esélyessé a közönségdíjra. Köztük van a BKV, mely a 2005-ben vásárolt Volvo buszokra szereltetett fel kamerákat; a Hotel Liget, mely a szállodában elhelyezett kamerák készítette anyagot két hónapig megőrzi; a Hajós Alfréd Uszoda, mely szintén videorendszerrel figyeli a fürdőzőket; valamint a VII., XIII. és XVIII. kerületek polgármesterei, akik támogatják a térfigyelő kamerákat, noha ezek hatékonyságát a közbiztonság javításában hatástanulmány nem bizonyítja.
Nagy esélyes a Lidl áruházlánc, mely a női alkalmazottakat menstruációs ciklusuk alatt sárga fejpánt viselésére kötelezi. A jelöltek teljes listája a díj honlapján olvasható.
Hirdetés
Nagy Testvér díjra esélyes az ASVA és a Google is
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Vírusvédelem kerül a Google Mailbe
A webes levelező már nem blokkolja a futtatható állományokat, inkább ellenőrzi őket.
Biztonság 16
-
Adatmegosztás a közhivatalokban
A párhuzamos adatkérések csökkentése növelné a szolgáltatások színvonalát.
Társadalom 0
-
Lopott Üvegtigris eladó (eredeti!)
Jóval a január 19-i bemutató előtt a fájlcserélő hálózatokra került az Üvegtigris második része.
Társadalom 377
-
Google: szívd fel, begyem...
Megjelent a Google Desktop harmadik verziója. Ha engedjük neki, a program minden apró információt – személyeset is – összegyűjt, amit a gépen talál.
Közösségi média 4
Előzmények
-
Leszerződik az ORFK a jogvédő szervezetekkel
Az ASVA, a BSA és a ProArt ezentúl a rendőrséggel közösen szolgálja és védi a szerzői jogot.
Társadalom 190
-
Nagy Testvér díj 2005: jelöltek kerestetnek
Október 10-ig lehet jelölni a magánszférasértőket.
Társadalom 3
-
ASVA kontra felsőoktatás - második menet
A nagy vihart kavart ASVA-levél utózöngéi kedd este a radiocafé műsorán.
Társadalom 10
Percről percre
ph A napokig tartó esőzés komorságát desktop PC-k, többféle periféria, hűtések, toner és egy minőségi tápegység igyekeznek feldobni.
gp Elérkezett a várva várt pillanat! Végre Zelda hercegnőt irányíthatjuk a róla elnevezett történetben, ahol legjobb barátunk kreativitásunk lesz, no meg egy bot, ágyak hada, illetve egy repülő cuki jószág.
ma Azt nem tudjuk, de az Onyx hosszú nevű táblagépe Android 12-t futtat és E Ink Kaleido 3 kijelzőjével színesben jelenít meg nekünk szinte bármit.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest