A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – egy beérkezett panasz alapján – versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nek (ÁAK), a T-Mobile Magyarországnak és a Pannonnak az autópálya-matricák sms-ben történő vásárlására ösztönző tájékoztatási gyakorlata a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának minősül-e. Az eljárás megindítására azért került sor, mert az ÁAK egyes tájékoztató anyagaiban azt a látszatot kelti, hogy mindössze egy sms elküldése szüksége az matrica mobiltelefonos megvásárlásához, holott az ún. prepaid ügyfelek esetében ehhez előzetesen egy külön egyenleget is fel kell tölteni. A T-Mobile-t és a Pannont azért vonták be a versenyfelügyeleti eljárásba, mert a szolgáltatás népszerűsítésében e két vállalat is részt vett.
A versenytörvény szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az áru ára, lényeges tulajdonsága – így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja – tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A vállalkozás által használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.
Az eljárás alá vont cégek előzetesen írásban, majd – a versenytanácsi tárgyaláson – szóban reflektálhatnak a GVH által megfogalmazott versenyjogi kifogásokra. A törvényi határidő szerint az eljárás lezárását jelentő döntést a versenytanácsnak a vizsgálat megindításától számított 90 napon belül kell meghoznia, amely indokolt esetben egy alkalommal 60 nappal meghosszabbítható. A GVH a döntését az ügyben a lehető legrövidebb időn belül meg kívánja hozni.
Hirdetés
Megtévesztő az sms-matricák reklámja?
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Tízmillióra büntették az Albacompot és a Synergont
A két vállalat összejátszott egy tender elnyerése érdekében, és bár nem ők lettek a befutók, a GVH szankcionált.
Mérleg 2
-
Számlás ügyfelei húzták fel a Pannon teljesítményét
A mobilszolgáltató piaci részesedése a harmadik negyedév végén 33,4 százalék volt.
Mérleg 0
-
Interneten is vásárolható autópálya-matrica
Az autopalyamatrica.hu internetes oldalon a mai naptól bankkártyával megvásárolható a négynapos, virtuális matrica.
Közösségi média 34
-
Nagy-Britanniában jövőre már büntetik a reklámcélú hamis blogbejegyzéseket
A mind agresszívebbé váló reklámtechnikák elleni fellépés egyik eredménye az új brit törvény.
Társadalom 1
Előzmények
-
Elkelt a százezredik
sms-ben vásárolt autópálya-matrica. A sikernek köszönhetően a mobilról vásárolható matricák köre bővülni fog.
Mérleg 3
-
Népszerű az sms-matrica
Idővel interneten és WAP-on is lehet majd vásárolni autópálya-matricákat, de július előtt nem lesz változás.
Távközlés 3
-
Sms-ben is fizethető az autópályadíj
Egyelőre csak a T-Mobile és a Pannon ügyfelei vehetnek négynapos matricát mobilról. A szolgáltatás díja alkalmanként 100 forint.
Távközlés 0
Percről percre
ph A napokig tartó esőzés komorságát desktop PC-k, többféle periféria, hűtések, toner és egy minőségi tápegység igyekeznek feldobni.
gp Elérkezett a várva várt pillanat! Végre Zelda hercegnőt irányíthatjuk a róla elnevezett történetben, ahol legjobb barátunk kreativitásunk lesz, no meg egy bot, ágyak hada, illetve egy repülő cuki jószág.
ma Azt nem tudjuk, de az Onyx hosszú nevű táblagépe Android 12-t futtat és E Ink Kaleido 3 kijelzőjével színesben jelenít meg nekünk szinte bármit.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen