Az Advanced Micro Devices meglepte az elemzőket, amikor tegnap nyereséget jelentett a második negyedévre. A vártnál jobb eredményeket annak köszönheti a chipgyártó, hogy mikroprocesszorai iránt élénk volt a kereslet, míg a régóta nyűglődő memória-üzletág csökkenteni tudta veszteségét.
A második negyedévben az AMD 1,26 milliárd dollár árbevételt ért el, nyeresége pedig 11,3 millió dollár, részvényenként 3 cent volt. A Wall Street valamivel alacsonyabb forgalom mellett papíronként 5 centes mínuszra számított.
A cég Opteron, Athlon, Turion és Sempron processzorai rekordmennyiségben keltek el a negyedév során, az ezek értékesítéséből származó árbevétel 38 százalékkal, 767 millió dollárra emelkedett. Régiónkénti lebontásban Kína és Észak-Amerika vitte a prímet. A hosszú ideje veszteséges flashmemória-biznisz – melynek önálló tőzsdei bevezetését tervezi a cég – éves szinten, 31 százalékkal, 462 millió dollárra tornászta le forgalmát, ám eközben a megelőző negyed 110 milliós üzemi veszteségét 90 millióra sikerült mérsékelnie.
A harmadik negyedévre a szezonális trendeket felülmúló processzorforgalmat jósol az AMD, melynek részvényei a tőzsdezárás utáni kereskedésben 60 centtel, 19,85 dollárra emelkedtek a hír hatására.
Hirdetés
Meglepetés az AMD-től
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- AMD
Azóta történt
Előzmények
-
Ismét bíróság előtt az Intel és az AMD
A vezető processzorgyártó törvénytelen módon korlátozza a versenyt.
Mérleg 9
Percről percre
gp Biomechanikus masinák, frenetikus tempó, fizikára építő játékmenet és pár ravasz sci-fi képesség – ezekkel az elemekkel próbál kitűnni a Bionic Bay a platformjátékok tengeréből. És ami a legjobb: sikerrel!
ph Az ASUS Prime változata konzervatív csomagolásba rejti az új Blackwell GPU-t, melynek sikere teljes egészében az árán múlik.
gp A személyes történeteknél nehéz egyensúlyt találni: ha túl általánosra sikerül, érzelmi ereje csökkenhet – ha túl specifikus, nehezebb vele azonosulni – a Leila viszont megtalálta az arany középutat.
gp A magyar Primal Game stúdió régóta készülő játéka a dark fantasy és az akció-RPG-k szerelmeseinek kínál egy különleges utazást – mindezt a soulslike és a metroidvania stílusok kombinált műfajában.
ph Alaplap, CPU, hűtő és monitorok mellett igényes perifériák kerültek az utánfutóra, sőt, még egy akcióval is szembetalálkozhatunk.
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest