A notebookok iránti erős keresletnek köszönhetően az Intel második negyedéves rekordárbevételről adott hírt. A világ legnagyobb chipgyártójának 9,2 milliárd dolláros forgalma 15 százalékkal lett magasabb, mint az egy évvel ezelőtti szám, és mindössze 2 százalékkal maradt el az év első három hónapjának árbevételétől. A profit éves szinten 16 százalékkal, 2 milliárd dollárra kúszott fel.
A vállalat közölte, hogy mikroprocesszorainak forgalma rekordszintre nőtt a negyedév során, noha az átlagos eladási árak valamelyest mérséklődtek. Nőtt a lapkakészletek és a flashmemória-chipek iránti kereslet is – egyedül az Intel által gyártott alaplapokból és vezetékes hálózatok eszközökből kelt el kevesebb, mint a megelőző negyedév során.
A második negyedévre tervezi a cég a kétmagos processzorok gyártásának felfutását és a korszerűbb, 65 nanométer csíkszélességű gyártástechnológia bevezetését – közölték; a harmadik negyedévben ezért 2,5 milliárdról 2,8-2,9 milliárd dollárra növelik a k+f kiadásokat. Az erős ünnepi szezonra készülve az idén a tervezettnél többet, 5,7–6,1 milliárd dollárt költ majd a vállalat tőkeberuházásra is.
A jelenlegi negyedévre 9,6 és 10,2 milliárd dollár közötti árbevételt vár az Intel.
Hirdetés
Jól megy az Intelnek is
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Gyárépítési lázban az Intel
Gomba módra szaporodnak a dollármilliárdokba kerülő chipgyártó üzemek.
Mérleg 0
Előzmények
-
Ismét bíróság előtt az Intel és az AMD
A vezető processzorgyártó törvénytelen módon korlátozza a versenyt.
Mérleg 9
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen