Hirdetés

Május közepén megint lesz Innovációs Techshow

Webkamera-laboratórium, kutató-mentő robotrepülő, online emlőtumor-diagnosztika, mobiltelefonos közlekedési jegy, 3D-holografika: többek között ezeket a találmányokat lehet kipróbálni Magyarország legnagyobb innovációs seregszemléjén, a május 17-én és 18-án ismét megrendezett Magyar Innovációs Techshow-n a budapesti Millenáris Parkban.

Hirdetés

A szakmai zsűri döntése alapján közel 90 benyújtott pályamunkából összesen 21 találmány mutatkozhat be a most harmadik alkalommal szervezett kiállításon. A mostani esemény különlegessége, hogy a hivatalos EU-elnökségi program része lett, így a nemzetközi szakma is megismerheti a magyar találmányokat. A kiállítók a rendezvényen rövid versenyprezentációkban mutathatják be fejlesztéseiket, és találkozhatnak kockázatitőke-befektetőkkel is.

A sikeres pályázók jellemzően mobil- vagy webes alkalmazással nyerték el a zsűri tetszését, ám a találmányok a gyógyászattól kezdve a sporton keresztül az űrkutatásig szinte mindennel foglalkoznak. Utóbbira példa az a sztratoszféra-kutató műhold, amely 35 km magasságban nemcsak meteorológiai, fizikai, valamint az ózonréteggel kapcsolatos méréseket, kutatásokat képes végezni, hanem ezeket az adatokat valós időben meg is tudja osztani egy földi irányítóközponttal.

További ígéretes prototípus a kutatás-mentést, katasztrófaelhárítást végző pilóta nélküli kisrepülőgép, a mobilinternetet alkalmazó közlekedési jegyrendszer, a kórképelemzés idejét radikálisan csökkentő online emlőtumor-diagnosztikai alkalmazás vagy egy webkameraalapú természetmegfigyelő laboratórium diákok és tanárok számára.

Pukler Gábor, az Innovációs TechShow-t 2009 óta megrendező Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke szerint a sok jelentkező és a prototípusok minősége bizonyítja, hogy a magyar kkv-szektor kiemelkedően ötletgazdag és merész.

Előzmények