Magyar hi-tech találmányok az Innovációs TechShow-n

Internettel keresztezett tv, mobil útikalauz, közösségi zenei platform – néhány példa abból a többtucatnyi hazai hi-tech fejlesztésből, melyek az idei Innovációs TechShow-n mutatkoztak be először a nagyközönség előtt. A Mobilitás és Multimédia Klaszter által ma (december 7-én), a budapesti Merlin Színházban megrendezett kiállítás célja, hogy megmutassa a hazai innováció eredményeit, a technológiai fejlődés lehetséges irányait.

Hirdetés

Az eseményen 25 új magyar hi-tech találmány nézhető meg. A fejlesztések döntő többsége kis- és középvállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs programjainak eredményeként jutott el a termék, többek esetében pedig a piaci bevezetés fázisáig. A hi-tech találmányok között szerepel többek között az internetet tévéadással keresztező HybridBox, melynek papírjait az elmúlt hetekben vezették be a budapesti, majd a német részvénytőzsdére, és a napokban közel félmilliárd forintos kockázatitőke-befektetéssel támogatott, mobiltelefonra fejlesztett idegenvezető alkalmazás, a Pocket Guide.

„A számok azt mutatják, hogy az Innovációs TechShow-n bemutatkozó kis- és középvállalatok nagyobb növekedési potenciált képviselnek, mint az átlag” – mondta előadásában Pukler Gábor. A Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke szerint a TechShow célja, hogy a nagyközönség számára kézzel foghatóvá tegye a hazai innováció eredményeit, bemutassa a technológiai fejlődés lehetséges irányait, és a Las Vegas-i CES-hez hasonló, gazdaságformáló tényezővé növekedjen pár éven belül.

A kiállítás résztvevői a helyszínen szavazhatnak a legjobb találmányra, a rendezvény az idei év legsikeresebb fejlesztésének odaítélt TechShow Nagydíj átadásával zárul ma este.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények