Hirdetés

Magyar fejlesztésű játékprogramok a világban

Hirdetés

A nemzetközileg is elismert játékfejlesztő cégek száma ma Magyarországon nagyjából 5-10 közé tehető. Ezek nemcsak PC-ken, hanem például a Sony Playstation 2 videojáték-konzolján futó programokat is készítenek. A nagyobb tőkével rendelkező tengerentúli fejlesztőgárdák akár 4-5 évet is rászánnak egyes játékok kidolgozására, amit egy magyarországi cég nem engedhet meg magának. Ugyanakkor a termékek nem elsősorban a magyar közönségnek készülnek, ezért a nemzetközi élmezőnnyel kell versenyezni - hangsúlyozta Fehér Gábor, a Digital Reality Kft. ügyvezetője. Befektetőt általában csak egy-egy projektre lehet szerezni - egy nagyjából féléves fejlesztés 30-50 millió forintot is felemészthet - mondta Német László, a hazai élmezőnybe tartozó Clever's Games Kft. ügyvezetője.

Rosszabb a helyzet, ha a játék úgynevezett motorját, illetve annak licencét veszi meg a társaság, s nem maga fejleszt. Egy-egy ilyen motor ugyanis akár 1-1,5 millió dollárba is kerülhet. Mindezeket figyelembe véve a magyar társaságok általában 1-1,5 évet szánnak a fejlesztésre, s mindent saját forrásból állítanak elő. Mind a Digital Reality, mind a Clever's kapott már jó néhány nemzetközi elismerést, ám elmondásuk szerint még mindig meg kell küzdeniük a kiadókkal. Amikor egy-egy programjukkal megkeresik a számítógépes játékokat kiadó multikat, le kell győzniük a régi beidegződéseket is. A kiadók hozzáállása általában csak azután változik meg, miután megismerték a magyar fejlesztők munkáit. Emellett a magyar befektetők magatartása is sajátos: gyakran gondolják úgy, hogy ezen a piacon rövid idő alatt sok pénzt lehet keresni. Ezzel szemben egy-egy játék sikeres eladása (nagyjából 150-200 ezer program értékesítése) után ugyanúgy kell házalni az újabb fejlesztéssel, mint az előzővel - mondta Német. Az is előfordulhat, hogy a korábbi kiadónak egy igazán igényes új játék sem kell, s ezért másikat kell keresni.A kereslet folyamatosan nő, amivel a hazai cégek is megpróbálnak lépést tartani. A magyar fejlesztésű játékprogramok megítélése az utóbbi években szépen javult, több komoly lap is elismerően nyilatkozik róluk. A PC-ken egyébként jelenleg az akció- és a stratégiai, a konzolokon a sport- és a verekedős játékok a legnépszerűbbek. Fehér elmondása szerint a kiadók szívesen használnak fel filmlicenceket: ilyen alapú termék például a Clever's Terminátor 3 és a Digital Reality Platoon játéka.

Előzmények