Tegnap 6,4 százalékkal esett a világ vezető mobilszolgáltatója, a brit Vodafone Group Plc részvényárfolyama, miután a cég közölte, hogy lassuló árbevétel-növekedést és gyengülő nyereségrátát vár, továbbá óriási értékcsökkenési leírást helyezett kilátásba. Arun Sarin vezérigazgató tájékoztatása szerint az áprilissal kezdődő üzleti évben a mobilszolgáltatásból származó árbevétel előreláthatólag csak 5–6,5 százalékkal bővül. Korábban a Vodafone azt közölte, hogy a forgalomnövekedés „valamivel” rosszabb lesz a folyó évre várt 6–9 százaléknál. Sarin bejelentette azt is, hogy a japán tevékenység eredményét nem számítva az üzemi nyereségráta jövőre egy százalékponttal kisebb lesz az ideinél. A vezérigazgató részint az egyre erősödő versennyel, részint a hatóságilag szabályozott végződtetési díjak csökkenésével indokolta a romló kilátást, s hozzátette, hogy az árak süllyedése közepette a Vodafone-nak többet kell költenie az ügyfelek megtartására.
Sarin bejelentette, hogy még az ez évi mérleg terhére 23–28 milliárd fontos (40–49 milliárd dolláros) goodwill-leírást hajtanak végre a korábbi németországi, olaszországi és japán felvásárlásokhoz kapcsolódóan. Az előző vezérigazgató, Sir Christopher Gent irányítása alatt a Vodafone mintegy 300 milliárd dollárt fordított akvizíciókra, melyek közül a legemlékezetesebb a német Mannesmann 186 milliárd dolláros felvásárlása volt 2000-ben. Az elemzőket nem lepte meg különösebben a goodwill-leírás, tudható volt ugyanis, hogy a Vodafone többször túl magas árat fizetett. A vállalat eddig maga döntötte el, hogy évente milyen összegű leírást hajt végre, ám a kötelezően bevezetett új számviteli rendszer, az International Financial Reporting Standards már nem teszi ezt lehetővé.
Lassul a Vodafone
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Vodafone Group
Azóta történt
-
Eladták a japán Vodafone-t
Kivonult a mobiltársaság a drága japán piacról – a leányvállalat eladásából kilencmilliárd font folyt be a kasszába.
Távközlés 3
-
A Vodafone birodalom helyett most már céget épít
A Vodafone 2006 első félévében még veszteséges volt, de a vállalat vezetése bizakodó.
Távközlés 0
Előzmények
-
Januárban is javított a Vodafone
Egy év alatt 6,81 százalékkal nőtt a mobilszolgáltatók ügyfeleinek száma. A Vodafone tovább morzsolja riválisai piaci részesedését.
Távközlés 0
-
Nem csökkenthetők a roamingdíjak?
A Vodafone szerint nem életképes az Európai Unió távközlési biztosának a roamingdíjak mérsékléséről szóló elképzelése.
Távközlés 0
-
Del(l)előn áll a Vodafone 3G-je
A két cég együttműködéséből olyan notebookok születhetnek, amelyek integráltan nyújtják a széles sávú vezeték nélküli kapcsolatot.
Tech 3
-
Mobilrádiót indít a Vodafone és a Sony
Az internetes zenerádiókhoz hasonlóan testreszabható szolgáltatást vezet be mobiltelefonokra a brit vállalat.
Távközlés 3
Percről percre
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
ph A cég E-ATX méretű sorozatának legújabb tagja egyszerre próbál az RGB-fanatikusoknak és a szellőzéspártiaknak a kedvében járni.
ma Óra mellé? Óra helyett? Ékszer helyett? Mire jó egy okosgyűrű a gyakorlatban? A Samsung termékével kerestük erre a választ.
ph A DGF, azaz Dense Geometry Format ráadásul teljesen kompatibilis a szabványos kódokkal, illetve a mai hardverekkel.
ph A raktérben notebookok és monitorok mellett egy processzor és egy kormánykészlet utazik.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest