Börtönbe küldtek néhány szoftverkalózt

Hirdetés


Forrás: Reuters

Egy kínai bíróság börtönbüntetésre ítélte egy szoftverkalóz csoport 11 tagját, akiket azzal vádoltak meg, hogy legalább kétmilliárd dollár értékben adtak el hamis Microsoft-programokat – adta hírül a Microsoft honlapja (a hír forrásának a cég közleménye számít, de – mint az AP hírügynökség tudósítója megjegyzi – ez nem szokatlan, mivel bizonyos „kényes” ügyeket a kínai kormányzat nem tár az ország nyilvánossága elé).

A szerdán meghozott ítéletek – melyek személyenként másféltől hat és fél évig terjedő börtönt jelentenek – feltehetően egyfajta gazdaságpolitikai intézkedések is, hiszen hamisítás elleni harcban a redmondi cég egyik fő céltáblája Kína, ahol az illegális szoftverek aránya messze meghaladja a legális programokét (a Business Software Alliance érdekvédelmi szövetség szerint az országban használt jogvédett programok 82 százaléka illegális). A kalózszervezet tagjait a kínai biztonsági szervek és az FBI közös nyomozása után tartóztatták le még 2007-ben, mivel az az alapos gyanú merült fel, hogy a több mint másfél millió darab lemezt, az összesen kétmilliárd dollár értékű szoftvert az egész világon, 36 országban értékesítették.

Kína a szoftvervédelem területén igen csak hátul kullog az évről évre kiadott jelentések szerint, s októberben mi is beszámoltunk róla, hogy a Microsoft kampányt indított a kalózmásolatok ellen, így azóta a világ nagy részén már jó ideje működő Windows Genuine Advantage (WGA) és Office Genuine Advantage (OGA) programok élesben futnak, és a kalózmásolatokat használókat rendszeresen felbukkanó figyelmeztetésekkel noszogatják a termékek legalizálására. Sőt, a Microsoft azt állítja, hogy ebben az ügyben is a WGA segítségével találták meg a világszerte forgalmazott kalózprogramokat, s ezek nyomán jutottak el a készítőkig és terjesztőkig.

E nyomozás igen hosszú időt vett igénybe: a cég állítása szerint a saját, 75 fős kalózellenes csapatuk már 2001-ben felfigyelt a banda tevékenységére, de komoly előrelépés akkor történt, amikor a „Summer Solstice” („Nyári napforduló”) fedőnevű projekt keretében az FBI és a kínai hatóságok is bekapcsolódott az akcióba. A The New York Times értesülései szerint az ügy némileg bonyolultabb egy egyszerű kalózpernél, mivel az elítéltek többsége mindössze középiskolai végzettséggel rendelkezik, ám a hamisítás (például az eredeti kódok módosítása) és a terjesztés olyan kifinomultságot mutat, melyre önmagukban nem lettek volna képesek. Az valószínűnek tűnik, hogy a csoport tagjai szoros kapcsolatban álltak Kína legnagyobb lemezgyártó informatikai cégeivel is.

Azóta történt

Előzmények