Már nagyon régóta húzódik, akuttá vált az a probléma, hogy az internetes cégek (is) megalkusznak a diktatórikus rezsimekkel, ha arról van szó, hogy terjeszkedhessenek a nyugati demokráciák által el nem fogadott elveknek megfelelő berendezkedésű országokban. S bár sorozatosan hangzanak el e vállalatok részéről szigorú emberi jogi nyilatkozatok, a vége mindig egy: elsősorban a gazdasági érdekek diktálta megoldásokat választják.
Ennek legújabb jele, hogy a kínai kormány bejelentett cenzurális szigorításaira hogyan reagáltak az érintettek. Az AFP és a Reuters hírügynökségek tudósítása szerint az érintett, Kínában működő internetes cégek, például a Pajtu (Baidu), bocsánatot kértek a kormánytól, hogy nem figyeltek oda jelzéseikre, és szabadon engedték a kínai netezőket pornográf, illetve egyéb „káros” tartalmakhoz hozzáférni. A Google nem kért bocsánatot, de bejelentette kínai oldalán, hogy messzemenőleg be kívánja tartani a helyi törvényeket, s bár nem ellenőrzik a tartalmakat, hiszen ez nem felelne meg a cég filozófiájának, a törvényekbe ütköző tartalmakkal szemben fellépnek. A Google magyarországi képviselőjének, Peresztegi Zoltánnak hivatalos állásfoglalás szerint: „A Google felhasználói szabályzata világosan megmondja, hogy a szólásszabadságot védi a vállalat, ám törvénytelen tartalmaknak nem adunk helyet oldalainkon sem Kínában, sem sehol a világon. Ugyanakkor a Google mint keresőcég nem gyakorol semmiféle ellenőrzést az általa indexelt oldalak tartalma fölött.”
Kína ma már az Egyesült Államokat is megelőzi: legalább 250 millió internetező polgára van.
A kínai kormány tartalomellenőrző intézkedéseit a pornográfiára és az ifjúság megrontását eredményező weboldalakra hegyezte ki, de valójában az állami hivatal határozza meg, hogy mi számít „károsnak” – kilóg a lóláb, az egész kampány célja a politikailag veszélyes információk áramlásának korlátozása.
Az IT-cégek döntését sokféleképp lehet minősíteni, attól függ, honnan nézzük.
Egyrészt: gazdasági szempontból szárazon racionális; egy kapitalista vállalat vezetőségét a profit és a piac motiválja, ezért ha kell, kompromisszumokat kötnek, pláne ha a világ lakosságának egyhatodát adó országról van szól.
Másrészt cinikus; ahogy a Google egyik tulajdonosa mondta annak idején a hasonló okból felmerülő vádakra válaszolva: tudják, hogy nem helyes egy autoriter rendszer óhajainak eleget tenni, de még mindig jobb, ha a kínaiak legalább egy korlátozott Google-hoz hozzájutnak, mint ha egyáltalán nem érnék el a keresőt – s ez az állítás, valljuk be, erősen vitatható.
Harmadrészt: az előző esetben is felmerülő álszentséget sem kell figyelmen kívül hagynunk, hiszen az talán még elfogadható lenne, hogy a kemény kapitalista cégek gátlástalanul hajtanak a profitra, és eközben se istent, se embert nem ismernek, ám akkor nem kellene olyan – szépen hangzó, ám kutyakakit sem érő – egyezményeket aláírniuk, mint tavaly, ahol az emberi jogokat reklamáló részvényesek megnyugtatására állítólag elfogadtak egy chartát, amelyben megfogadták, hogy jók lesznek.
Ha tudnak… (Nem tudnak.)
