Terrortámadástól tartanak a kibertérben a britek

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint George Osborne brit pénzügyminiszter ma bejelentette, hogy megduplázzák a kibervédelemre szánt költségvetési tételt, ugyanis információik szerint az iszlám államként emlegetett terrorszervezet olyan fejlesztésekbe kezdett, melynek célja, hogy súlyos („halálos”) kibercsapást mérjenek az ország infrastruktúrájára: „Az iszlám állam már most felhasználja az internetet visszataszító propagandájuk terjesztésére, de emellett az internet a terepe a radikalizációs törekvéseknek és az akciók megtervezésének is” – mondta a miniszter. „Egyelőre még nem tudják felhasználni gyilkolásra az infrastruktúra elleni támadás révén, de tudjuk, hogy tervezik ezt, és mindent meg is tesznek, hogy képesek legyenek rá.”

A megemelt tétel azt jelenti, hogy 2020-ig összesen 1,9 milliárd fontot (kb. 810 milliárd forintot) fordítanak kibervédelemre. Ezt csak átcsoportosításokkal lehet megoldani, de „az a helyes döntés, ha akkor is a kibervédelemre fordítjuk ezt a pénzt, ha máshonnan el is kell vennünk. Az internet a potenciális sebezhetőségünk kritikus pontja” – fogalmazott Osborne. Ugyanakkor a brit titkosszolgálat, a GCHQ cheltenhami bázisán új kibervédelmi egységet állítanak fel, hogy gyorsabban és hatékonyabban legyenek képesek reagálni a kibertámadásokra. A nagyszabású tervezet más intézkedéseket is magában foglal: pl. a támadások elhárításához lehetséges együttműködés az internetszolgáltatókkal, illetve egy új szakmai kiképzőközpont programozók számára.

Ezzel a döntéssel összhangban David Cameron miniszterelnök már tegnap bejelentette, hogy 15 százalékkal megnövelik a titkosszolgálat alkalmazottainak létszámát.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig az a nézet tartotta magát, hogy az igazi játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szükségük. Ez mára megváltozott, és a gamer laptopok sem maradnak le az asztali nagytestvér mögött.

Azóta történt

Előzmények